Nagy egri bikavér teszt

2024.okt.22.

Az egri bikavér az egyik legismertebb magyar vörösbor, belföldön és külföldön egyaránt. Ez a bor az Egri borvidéken termelt többféle kékszőlőfajta borából készülő cuvée, amelyet meghatározása szerint egyik szőlőfajta borának karaktere sem dominálhat. Kíváncsiak voltunk az országos üzletláncokban kapható kínálatra, ezeket vakteszteltük „szigorúan” átlag fogyasztói, laikus szemmel. Lássuk a 22-féle Egri bikavér versengésének eredményét!

 

ossz2_24.JPG

AZ EGRI BIKAVÉR

Hungarikumként így írják le:

„Magyarország újkori bortörténelmének első védett eredetű bora az egri bikavér (1997 - az Egri Bikavér Szabályzata). Ez a házasított vörösbor Eger vörösborainak igazi eszenciája, terroir bor, mely magában hordozza mind az itteni termőhelyek talajainak ízét, mind a máshol fel nem lelhető mezoklímát, valamint az itt élő emberek gondolkodását a fajtaválasztástól a szőlőfeldolgozáson át az érlelés megválasztásának időtartamáig és módjáig.”

Az egri bikavér története

Az egri bikavér készítése hozzávetőlegesen 130-150 éves múltra tekint vissza. A 19. század folyamán a „bikavér” szó alkalmazása azonban nem egy konkrét termékre utal, csupán a mély színű, erős vörösbort nevezik így a köznyelvben. A bikavért már ebben az időben is több dűlőből származó, különböző szőlőfajták együttes feldolgozásával készítették, a bor sötét színét pedig a rövid héjon történő erjesztésnek köszönhette.

A filoxéra egri megjelenése előtt (1886) a bikavér alapanyagát legnagyobbrészt a fűszeres aromájú kadarka fajta egyik változata, a lúdtalpú adta. A filoxéra során Eger szőlői nagyrészt elpusztultak. Ekkor jelentek meg a borvidéken a nagyburgundi, a kékfrankos, a kékoportó, valamint kisebb területen a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot, sőt, a nagyrészt festőborként használt othello fajta is.

Az első tudatos bikavér-készítő a kísérletező kedvű Grőber Jenő volt a 20. század elején, aki által az egri bikavér elindult a szélesebb ismertség és nemzetközi hírnév felé. A Grőber-féle bikavér alapját kadarka és medoc noir fajták megfelelően kevert mustja adta, a borkészítési technika elemei a bogyózás és a némi kocsány hozzáadásával történő héjon erjesztés voltak.

A két világháború közti időszak legnevesebb bikavér-termelője Borhy-Braun Béla volt, aki számos nemzetközi díjat is nyert borával. A Borhy-féle bikavér alapja a kadarka volt, ez több mint 50%-át adta a bornak. A nagyburgundi fajta kb. 20%-kal, a kékoportó és a medoc noir együttesen szintén 20%-kal részesedtek a házasításban, a fennmaradó részt az othello és a bakó festőszőlők mustja adta. A szüret időpontja október 20. körül volt ideális, csak jól beérett szőlőt volt szabad használni (minimum 20-as, de ritkábban akár a 25-ös mustfokot is elérhette).

Szabályozás és eredetvédelem

Jelenleg a Hegyközségi Tanács rendelete alapján 2 féle egri bikavér elfogadott.

1. Egri bikavér védett eredetű klasszikus bor: korlátozott földrajzilag néhány településre.

Minimálisan meghatározott alkoholtartalom: minimum 10,6% a kékfrankos, portugieser, kadarka, blauburger, turán, bíborkadarka és zweigelt, továbbá minimum 12,08% a cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, pinot noir, menoir és syrah fajták esetén.

A házasítás szabályai:

Legalább három szőlőfajta borának házasítása,

Egy fajta borának aránya sem haladhatja meg az 50%-ot,

Legalább három szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot,

A kékfrankos fajtának kell a legnagyobb arányt képviselni,

A turán és bíborkadarka fajták borának aránya együttesen és külön-külön sem haladhatja meg a 10%-ot.

Érlelés: legalább hat hónapig fahordóban.

Forgalomba hozatal: kizárólag üvegpalackban, leghamarabb a szüretet követő év november elseje után.

2. Egri bikavér védett eredetű superior bor

Minimálisan meghatározott alkoholtartalom: minimum 12,83% minden szőlőfajta esetén.

Érlelés: minimum 1 év fahordóban és minimum 6 hónap palackban.

A házasítás szabályai:

Legalább öt szőlőfajta borának házasítása,

Egy fajta aránya sem haladhatja meg a 30%-ot (kivéve a kékfrankost, mely minimum 30%-ban, de maximum 50%-ban lehet jelen),

A legalább öt szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot,

A turán fajta borának aránya nem haladhatja meg az 5%-ot,

A cabernet franc és cabernet sauvignon fajták borának aránya együttesen sem haladhatja meg a 30%-ot.

Forgalomba hozatal: kizárólag üvegpalackban, leghamarabb a szüretet követő második év május elseje után.

 

A TESZT MENETE

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, összesen 15-en.

A teszthez az országos élelmiszerláncoknál vásároltunk be, márkás és sajátmárkás termékeket. Az évjáratok változók.

A teszten védett eredetű klasszikus egri bikavérek szerepelnek.

Kóstolás, előkészület

Vékonyfalú, öblös pohárból kóstoltunk, a pohár térfogatának maximum 1/5-ig töltöttük borral. A kóstoló helyiséget a vakteszt előtt és közben a szünetekben is többször kiszellőztettük. A borokat egységesen 16-18 °C közé hűtöttük.

Az illat értékelésénél megállapodtunk abban, hogy az első benyomás alapján döntünk, persze, szellőztetés után. A korábbi borteszteken is az orrunk "fáradt el" a leggyorsabban.

A kortyot megjárattuk a szánkban, így valóban jobban feltárul az íze. A szakirodalomban ellentétes véleményeket találtunk a bor lenyelését vagy kiköpését illetően. Több helyen olvastunk erről és ismerős borászt is megkérdeztünk. Így a kiköpés mellett döntöttünk, mert féltünk, hogy az apránként lenyelt bortételek befolyásolják majd a kóstoló második felében lévő borok értékelését.

A tételek között kifliszeleteket, natúr sajtot és tiszta vizet fogyasztottunk.

 

AZ ÉRTÉKELÉS MENETE

Fogyasztói vakteszt, nem vagyunk borszakértők. Próbáltuk az átlagfogyasztók szemszögéből értékelni az egri bikavéreket az alábbi szempontok szerint.

Illat: mindenki a saját ízlése szerint értékeli az illatot. A fiatalabb évjáratnál ez lehet frissebb, gyümölcsösebb, míg a többéves boroknál "elmélyül" az illat. Tehát inkább csak a kénes, rossz vagy alkoholos illatot pontoztuk le, a többit az egyedi ízlésre bíztuk.

Íz: itt az volt az egyetlen és talán amúgy is leglényegesebb szempont, hogy a bor ízegyensúlyát pontozzuk. Tehát a gyümölcsös ízjegyek, az alkoholtartalom, a savasság mennyire erősíti a bort, összhangban vannak-e egymással, vagy az egyik túlzó érzékelése tönkreteszi a kóstolás élményét.

Testesség és a savak: a testességet abból ítéltük meg, hogy mennyire „sűrű”, gazdag a bor. A sav mértékét pedig egyénileg értékeltük, hogy kinek mennyire esik jól az adott bor savtartalma. Itt is összesen 10 pontot adtunk, inkább a "hibákat" és nem jóleső tételeket pontoztuk le ebben az oszlopban.

A színt most nem értékeltük.

 

A NAGY EGRI BIKAVÉR VAKTESZT EREDMÉNYE

 

21. Grape-Vine Egri Bikavér (Sok szeretettel), egységár:   2 132 Ft/l, Pontszám: 6,1/10 pont

Enyhe, meggyes illat. Élénkvörös szín. Egyáltalán nem savas, nagyon könnyű bor, nem emlékeztet az egri bikavérre jellemző testes, zamatos ízre.

x_sok_szeretettel.JPG

 

20. Egervin Egri Bikavér 2021, egységár: 1 332 Ft/l, Pontszám: 6,3/10 pont

Földes, nehéz illat. Enyhébb savérzetű bor, 12% alkoholtartalommal. Gyengébb ízjegyeket éreztünk, inkább édeskés volt a bor. Az ízintezitása alacsonyabb.

egervin.JPG

 

19. WH Borászat Egri Bikavér 2021 (Fekete címke piros mintával), egységár: 865 Ft/l, Pontszám: 6,7/10 pont

Enyhe, alkoholos illat. Mélyvörös szín. Közepesen savas, enyhén gyümölcsös íz, ami gyors lecsengésű.

x_2021_dhc.JPG

 

17. PENNY Egri Bikavér 2021 (Fekete címke arany bikával), egységár: 1 065 Ft/l, Pontszám: 7,1/10 pont

Enyhe, fűszeres illat. Élénkpiros szín. Erősen savas, gyors lecsengésű bor.

x_x_1.JPG

 

17. Ostoros Egri Bikavér 2021 (fehér-fekete címke arany bikával), egységár: 1 199 Ft/l, Pontszám: 7,1/10 pont

Pirosgyümölcsös illat. Élénkvörös szín. Közepesen savas, enyhe, meggyes íz.

x_x_dhc.JPG

 

16. Varga Egri Bikavér 2021, egységár: 1 692 Ft/l, Pontszám: 7,3/10 pont

Enyhén gyümölcsös illat. Bíborvörös szín. Kóstoláskor enyhe, meggyes, gyümölcsös íz érezhető, közepes savakkal.

varga_2021.JPG

 

12. Thummerer Egri Bikavér 2020, egységár: 4 265 Ft/l, Pontszám: 7,4/10 pont

Gyümölcsös, ribizlis illat. Bordó szín. Közepesen savas, enyhén gyümölcsös íz.

thummerer.JPG

 

12. Tóth Ferenc Egri Bikavér 2019, egységár: 3 599 Ft/l, Pontszám: 7,4/10 pont

Enyhe, gyümölcsös illat. Mélyvörös szín. Intenzíven savas bor, ízében a meggyes, szedres zamat érezhető savas lecsengéssel.

x_2019.JPG

 

12. Villa Völgy Pincészet Oczella Egri Bikavér 2019, egységár: 2 132 Ft/l, Pontszám: 7,4/10 pont

Enyhén bogyósgyümölcsös illat. Mélybordó színű. Közepesen savas, szedres, áfonyás íz, lecsengése élénken savas.

villa_volgy_oczella_2019.JPG

 

12. Villa Völgy Pincészet Oczella Egri Bikavér Superior 2015, egységár: 3 132 Ft/l, Pontszám: 7,4/10 pont

Enyhén gyümölcsös, parfümös illat. Mélybordó szín. Harmonikus savak, inkább könnyebb, enyhén gyümölcsös ízek jellemzik.

villa_volgy.JPG

 

11. Ostoros Egri Bikavér 2016 (címkén színes tájkép), egységár: 1 065 Ft/l, Pontszám: 7,5/10 pont

Enyhébb, gyümölcsös illat. Közepesen savas bor, erősebb alkoholérzettel, pedig 12%-os. Kevésbé intenzívek a gyümölcsös ízjegyek, a savak határozzák meg az ízélményt.

ostoros.JPG

 

9. SPAR Juhász Egri Bikavér 2021, egységár: 2 399 Ft/l, Pontszám: 7,6/10 pont

Gyümölcsös illat. Mélybordó szín. Közepesen savas és gyümölcsös íz, könnyed lecsengés.

 juhasz_1.JPG

 

9. Korona Borház Egri Bikavér 2019, egységár: 2 265 Ft/l, Pontszám: 7,6/10 pont

Fűszeres, gyümölcsös illat. Mélyvörös szín. Nem túl savas, inkább könnyedebb bor, annak ellenére, hogy 14%-os alkoholtartalmú. A lecsengése is egyszerű, enyhén gyümölcsös.

korona.JPG

 

8. Soltész Egri Bikavér Grand Superior Pajados-dűlő 2017, egységár: 3 199 Ft/l, Pontszám: 7,8/10 pont

Fűszeres, ribizlis illat. Különleges, szilvára emlékeztető szín. Nem túl savas, de kellemesen testes bor. Édeskés, pirosgyümölcsös íz, lecsengésében is fűszeres.

soltesz.JPG

 

6. Petrény Borgundi Egri Bikavér 2014, egységár: 3 799 Ft/l, Pontszám: 8,0/10 pont

Gyümölcsös, szedres illat. Bíbor szín. Megfelelően savas bor. Kóstoláskor harmonikus bogyósgyümölcsös íz érezhető, amely lecsengésében is kitart.

petreny_burgundi.JPG

 

6. Juhász Egri Bikavér 2021, egységár: 2 665 Ft/l, Pontszám: 8,0/10 pont

Tartalmas, szedres, ribizlis illat. Enyhén-közepesen savas. Összetett, selymes, harmonikus bor. A szeder és feketeribizli ízjegyeket éreztük leginkább, illetve ezeket a gyümölcsös savakat lekerekítő enyhe, fűszeres zamatot.

 juhasz_x.JPG

 

5. Petrény Egri Bikavér 2020, egységár: 1 852 Ft/l, Pontszám: 8,1/10 pont

Élénk, pirosgyümölcsös illat. Mélybordó szín. Harmonikusan savas, gyümölcsös és fűszeres ízjegyeket is felfedeztek kóstolóink.

petreny.JPG

 

2. Petrény Legend Egri Bikavér 2020, egységár: 3 465 Ft/l, Pontszám: 8,2/10 pont

Élénk, pirosgyümölcsös illat. Bíborszínű bor. Harmonikusan savas, és összetett gyümölcsös, fűszeres ízvilág jellemzi.

petreny_legend.JPG

 

2. Bolyki Egri Bikavér 2020, egységár: 4 399 Ft/l, Pontszám: 8,2/10 pont

Pirosgyümölcsös illat. Mélyvörös szín. Közepesen savas bor. Ízében is érezhető a fűszeres, áfonyás, telt zamat.

bolyki.JPG

 

2. Juhász Egri Bikavér Superior 2022, egységár: 2 265 Ft/l, Pontszám: 8,2/10 pont

Kellemes, gyümölcsös, meggyes illat. Élénkbordó szín. Megfelelően savas, édeskés, de tartalmas, gyümölcsös íz.

juhasz_2022_superior.JPG

 

1. Juhász Testvérek Pincészete Egri Bikavér Prémium Selection 2022, egységár: 3 719 Ft/l, Pontszám: 8,5/10 pont

Gyümölcsös, meggyes illatú. Mélybordó színű. Közepesen savas, kellően testes bor. Kóstoláskor ízében is visszaköszön a meggy és az édesebb, fűszeres zamatok. Kiemelkedő fogyasztási élmény.

juhasz_premium.JPG

 

ÖSSZEGZÉS

 

A tesztgyőztes Juhász Testvérek Pincészete Egri Bikavér Prémium Selection 2022 az AUCHAN, METRO, SPAR, INTERSPAR, TESCO, és egyes CBA üzleteiben kapható.

egri_bikaver_teszt_20241002_1.png

süti beállítások módosítása