A grillsajtok az utóbbi években nagy népszerűségre tettek szert a kerti sütögetéseken. A választék is folyamatosan bővül, így a natúr és füstölt ízű sajtok mellett megjelentek a különböző ízesítésűek is. Mi most a zöldfűszeres termékeket kerestük a hazai üzletláncokban, íme vaktesztünk eredménye!
A GRILLSAJTOKRÓL
A Magyar Élelmiszerkönyv külön nem szabályozza a grillsajt termékeket.
Magyarországon a leginkább elterjedt grillsajt típus a halloumi. Ennek készítésének hagyománya Ciprus szigetéről ered. Eredetileg juh -és kecsketej keverékéből készült, ma már sok helyen készítik tehén tejéből is.
A halloumi típusú grillsajt jellemzői:
- nagyon stabil az állaga, hőre sem olvad (ettől még kellemesen puha lesz sütéskor) – ezért a legjobban grillezhető sajt
- rágáskor kicsit nyikorgós, jellegzetes állag (ez kifejezetten fogyasztói elvárás)
- alapvetően tiszta, csak finoman karakteres ízek jellemzik
- a sósabb sajtok közé tartozik, de a sózás mértékében a tesztünk szerint nagy szélsőségek
A gyártástechnológia menete teszi lehetővé a sütésállóságot. A grillsajtok jellemzője, hogy könnyen süthetők, nem tapadnak le és a sütés során egy vékony, külső ropogós réteg jön létre, aminek szerepe, hogy védje a belső sajtállományt a kiszáradástól és a szétfolyástól.
Néhány tipp, hogy tökéletes sült grillsajtot tálalhassunk fel:
- sütés előtt 1-2 cm-es darabokra érdemes felszeletelni a grillsajtot,
- mindkét oldalát 2-3 percig süssük (akkor jó, ha enyhén barna), óvatosan fordítsuk, ne hogy szétfolyjon a sajt,
- frissen sütve és rögtön tálalva a legfinomabb.
A TESZT MENETE
A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, összesen 15-en.
A teszthez az országos élelmiszerláncoknál vásároltunk be, márkás és sajátmárkás termékeket.
A beszerzéskor az alábbi szempontok szerint vásároltunk:
- a csomagoláson legyen feltüntetve, hogy a sajt grillezésre alkalmas,
- csak zöldfűszeres sajtokat válogattunk a tesztre.
A sajtokat serpenyőben sütöttük meg, alacsony-közepes hőfokon. A sajtokat csak előmelegített, teflonbevonatú serpenyőben kezdtük el sütni, kevés olajon. Azért nem faszénen, hogy a sajt füstölési intenzitását és minőségét korrekten tudjuk értékelni.
A sajtokat a csomagoláson előírtak szerint sütöttük.
A megsült sajtokat 2 perc hűlés után, de még melegen kóstoltuk.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK
A félkemény grillsajtok elvárt, közös jellemzője, hogy meg lehet sütni őket, még a felületüket is meg lehet pirítani anélkül, hogy a sajt lefolyna a grillrácsról. Mindenki azt szeretné, hogy könnyen lehessen bánni a sajttal grillezés közben.
Illat: határozott fűszeres illatot vártunk, a jellegtelen illat a rövid vagy gyenge minőségű fűszerezés jele.
Állag: már említettük, hogy ne folyjon le a grillrácsról, záródjon be a sajt külső rétege a sütés hatására és szépen piruljon meg. A halloumi típusú sajtok előnyben vannak állag szempontjából, mert könnyebb velük bánni a tűzön, nem folynak szét. A hőállóság szempontjából hátrányban vannak a hevített-gyúrt sajtok, és különösen az ömlesztett sajtok, melyek sokkal könnyebben szétfolynak.
Íz: természetes zöldfűszeres ízt vártunk el. A belső rész íze legyen kellően édes-savanyú, zöldfűszeres utóízzel. A gyúrt sajtoknak van egy jellegzetes erősebb íze, ami kiemeli őket a többi sajt közül.
A hő hatására víz párolog el a sajtból, így nő a só koncentrációja. Egészen kellemetlenül sós lehet az íze a sajtnak grillezés után, ha a gyártó nem a kisütött sajtot kóstolva állította be a sózás mértékét.
A ZÖLDFŰSZERES GRILLSAJT VAKTESZT EREDMÉNYE
13. Hotos görög grillsajt mentás, egységár: 6 995 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont
Natúr sültsajt-illat. Halloumi sajtokra jellemző állag. Kellemesen sós, viszont szinte fűszermentes sajt.
12. Magyar Grill grillsajt zöldfűszeres, egységár: 4 996 Ft/kg, Pontszám: 7,3/10 pont
Enyhe, fűszeres sültsajt-illat. Az állaga inkább ömlesztett sajtokra jellemző. Az íze enyhe, picit fűszeres, megfelelően sós.
11. LIDL Pilos grillsajt zöldfűszeres, egységár: 4 129 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont
Nagyon enyhe, zöldfűszeres illat. A sajttészta halloumi jellegű. Ízében kellemesen sós, de inkább natúr ízvilágú sajt.
10. My!cheese grillsajt mexikói fűszerekkel, egységár: 6 132 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont
Nagyon enyhe, fűszeres, sültsajt-illat. Az alakját megtartotta a sütés után is. A belseje puha, nem rágós. Ízében is csak alacsony intenzitású fűszerezést és jó sült sajtot éreztünk.
9. My!cheese grillsajt görög fűszerekkel, egységár: 6 132 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont
Fűszeres, hagymás illat. Masszívabb állagú sajt. A sajttésztában jól láthatók a zöldfűszerek. A kelleténél sósabb, viszont jó fűszerezésű grillsajt.
7. Szarvasi Serpenyős grillsajt medvehagymás, egységár: 5 845 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont
Kellemes sültsajt-illat. Jó állagú sajt. A fűszerezése nagyon enyhe, viszont a sajt natúr íze nagyon jó.
7. TESCO Grill Master grillsajt zöldfűszeres, egységár: 4 163 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont
Jól felismerhető bazsalikom- és oregánóillat. Halloumi jellegű sajttészta. Ízében is harmonikusak a zöldfűszeres összetevők, megfelelő sózású sajt.
5. LIDL Eridanous halloumi grillsajt mentával, egységár: 5 107 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont
Kellemes, enyhe mentaillat. Klasszikus halloumi jellegű grillsajt állag. Ízében enyhén, de jellegzetesen mentás, fűszeres grillsajt.
5. ALDI Lyttos grillsajt bazsalikomos, egységár: 5 329 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont
Jellegzetes bazsalikom- és sültsajt-illat. Halloumi jellegű grillsajt. Ízében is jól érződik a bazsalikom jellegzetes zamata. Megfelelően sós grillsajt.
4. Hajdú gyros fűszeres grillsajt, egységár: 3 329 Ft/kg, Pontszám: 8,2/10 pont
Jellegzetes gyros fűszerkeverék illata érezhető. Az állaga a klasszikus halloumi grillsajtoké. Kóstoláskor is visszaköszönnek a görög fűszeres zamatok, a sült sajt kiváló íze mellett.
2. Szarvasi Serpenyős grillsajt bazsalikomos, egységár: 5 845 Ft/kg, Pontszám: 8,3/10 pont
Kellemesen bazsalikomos illat. Jó állagú klasszikus grillsajt. A sült sajt íze és a bazsalikom jól harmonizálnak, sózása megfelelő szintű.
2. Hajdú Grillsajt Currys Sáfrányos, egységár: 3 663 Ft/kg, Pontszám: 8,3/10 pont
Jellegzetes curryillat. Az állaga a klasszikus halloumi grillsajtnak megfelelő. Finom, harmonikus, currys íz.
1. Hajdú Grillsajt Rókagombás, medvehagymás, egységár: 3 329 Ft/kg, Pontszám: 8,4/10 pont
Érezhető a jellegzetes medvehagymaillat. Az állaga a klasszikus halloumi grillsajtoké. Az ízében megjelenik a medvehagyma, amit a jó arányú sómennyiség követ, majd utóízben érezhető a nagyon különleges és egyedi rókagombás zamat.
ÖSSZEGZÉS
A tesztgyőztes Hajdú Grillsajt Rókagombás, medvehagymás az AUCHAN, TESCO, ALDI, METRO, PENNY (szezonális), SPAR, INTERSPAR (szezonális) üzleteiben kapható.