Nagy grillkolbász teszt: magas hústartalmú sajátmárkás győzött!

2022.júl.19.

A nyári grillezések kedvencei a grillkolbászok. Nem kell a felvágásukkal, előkészítésükkel, fűszerezésükkel, pácolásukkal foglalkozni, mint a húsoknál, csak kivesszük a csomagolásból és mehetnek is a grillrácsra. Persze, ehhez meg kell találni a hústartalomban ideális és ízben igazán tetsző márkákat. Ebbe segítünk a vaktesztünkkel, melyben 16-féle terméket kóstoltunk végig. Mutatjuk is az eredményt!

bor1_121.jpg

 

A GRILLKOLBÁSZOKRÓL

A Magyar Élelmiszerkönyv nem szabályozza / említi külön a grillkolbászokat, így a sütnivaló kolbászok kategóriájába tartoznak ezek a kolbászok is.  A rendelet megfogalmazásában minden sütnivaló kolbász sóval tartósított nyers termék, fogyasztása előtt sütés szükséges.

A hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 50%, amit nyugodtan fel lehetne vinni 70%-ra, hisz alig kapható már ez alatti hústartalmú kolbász. Zsírtartalmuk legfeljebb 35,0% (m/m), a nátrium-klorid tartalom legfeljebb 3,5% (m/m). 

A fő összetevők a tesztelt termékek alapján:

- sertéshús (egyes esetekben minimális marhahús is lehet)

- sertésszalonna vagy zsír

- fűszerek, köztük édes és csípős paprikaőrlemény

- adalékok.

 

A TESZT MENETE

Az országosan kapható

- magyaros,

- chilis,

- csípős,

- natúrnak jelölt, de láthatóan pirospaprikás

grillkolbászokat teszteltünk az Auchan, LIDL , COOP, CBA,  ALDI, SPAR, TESCO, PENNY Market, REÁL üzleteinek kínálatából.

A kóstolást ahogy eddig is, mi, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük, összesen 12-en.

A grillkolbászokat finoman irdaltuk, de csak annyira, hogy a szaft ne távozzon a belsejükből sütés alatt. Bár ezzel nem mondunk újat, inkább csak ráerősítünk az ismert tényre, hogy hosszú grillkolbászokat mindenképp vágjuk be kb. 1 centinként, mert ha nem, akkor a hő hatására a serpenyőbe téve, azonnal végigszakad hosszában a bél, ami nem néz ki jól tálaláskor. Ezt a bevágás megelőzi.

A kolbászokat az egyenletes sütés érdekében - illetve, hogy a faszén ne adjon mindent felülíró és feljavító ízt -, indukciós tűzhelyen, serpenyőben sütöttük ki. Átlagosan 10 perc alatt megsültek a kolbászok, figyeltünk arra, hogy minden oldala egyenletesen süljön át és ne égjen oda.

A grillkolbászokat még melegen, 2-3 perc hűlés után kóstoltuk meg.

bor2_120.jpg 

AZ ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJAI

A grillkolbászokat szokás szerint 3 szempont: illat, állag és íz szerint pontoztuk.

Illat: mivel sütöttük a kolbászokat, így gazdag pörk illataromák keletkeztek, ez persze, nagyban múlik a sütést végző személy odafigyelésén. Illatban ezen túl díjaztuk a felismerhető paprika és más fűszerillatot.

Állag: frissen kóstolva elvártuk, hogy a bél még ropogós legyen és ne rágós. A kolbász belseje szerintünk, lehet rugalmas, de a masszívabb grillkolbászoknak is sok kedvelője van. Tehát, inkább a textúrát vizsgáltuk, hogy ne legyenek benne kisebb mócsingok, ne legyen rágós.

Íz: a fő ízeket a külső rétegen keletkező pörkanyagok és a fűszerek adják. A sózás nagyon befolyásoló tényező, és persze, ezzel nem mondtunk újat. Külön díjaztuk, ha a csípős kolbászoknál érezhető volt a chilipaprika íze is, nem csak a csípőssége. A kevésbé fűszeres kolbászok nem kaphattak magas ízpontszámot, de a túl sósnál is vontunk le 3 tized pontot.

 

A NAGY GRILLKOLBÁSZ TESZT EREDMÉNYE

 

16. TAURIS Gyarmati Eperjesi kolbász, egységár: 3 330 Ft/kg, Pontszám: 4,5/10 pont

Enyhe lecsókolbász illat. Állaga puha, sütés hatására szinte szétesik. Ízében a zsírt, gyengébben fűszereket és konzerv ízt éreztünk.

img_4291_eperjesi.jpg

eperjesi.JPG 

15. AHIDA magyaros grillkolbász, egységár: 2 330 Ft/kg, Pontszám: 4,6/10 pont

Lecsókolbász illat. A sütés hatására szétrepedt a külső rész, mert a belső kidagadt. Paprikás íz a jellemző, de fogyasztás közben is egy alacsony minőségű lecsókolbászra emlékeztet.

img_4259_ahida.jpgahida.JPG

 

14. LIDL GRILL&FUN magyaros sertés grillkolbász, egységár: 2 073 Ft/kg, Pontszám: 5,5/10 pont

Kicsit paprikás illat. Állaga puha, virsli jellegű. Kismértékben fűszeres, paprikás, köményes, hagymás.

img_4277_gll_fun_magyaros.jpglidl_magyaros.JPG

 

12. KAISER sertés grillkolbász pikáns, egységár: 3 679 Ft/kg, Pontszám: 6,2/10 pont

Enyhe sült illat. Vékony grillkolbász, de nem szárad ki a sütés hatására a belseje. Nem éreztük a jellegzetes fűszereket, a fő íz édeskés, fűszermentes.

img_4286_kaiser_pikans.jpgkaiser.JPG

 

12. TESCO GRILL MASTER sertés grillkolbász, egységár: 3 248 Ft/kg, Pontszám: 7,1/10 pont

Natúr sülthús illat. Az állaga masszívabb, de rugalmas. Ízében nem túl erőteljesen a sót, a sütés során keletkezett pörk ízjegyeket éreztünk, de fűszerezést nem.

img_4301_tesco.jpg

tesco_sima.JPG 

11. TESCO GRILL MASTER chilis grillkolbász, egységár: 3 248 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

Enyhébb, sült hús illat. Sütés hatására az állaga masszívabbá válik, picit kemény is, de ez inkább a magas hústartalom következménye. Az íze natúr, szinte fűszermentes és kissé csíp.

img_4298_tesco.jpg

tesco_chilis.JPG 

9. LIDL GRILL&FUN csípős grillkolbász, egységár: 3 663 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Kellemes sült kolbász illat. Vékony, 12-15 mm vastag lesz sütés után, picit szárazabb a kelleténél. Jólesően csíp, zsíros, fűszeres ízeket éreztünk, a csípős kissé elnyomja a fűszerpaprika ízét.

img_4275_grill_fun_csipos.jpglidl_csipos.JPG

 

9. PRIVÁT-HÚS magyaros-csípős grillkolbász, egységár: 2 579 ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Enyhébb paprikás, fűszeres illat. Vékonyabb kolbász, de sütés után is puhább a belső, nem szárad ki. Kismértékben csípős, kellemes paprikás, borsos grillkolbász.

img_4289_privat.jpg

privathus.JPG 

8. PENNY DÁRDÁS magyaros-csípős grillkolbász, egységár: 2 621 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Finoman paprikás, fűszeres illat. Vékonyabb kolbász, de sütés után is puhább a belső, nem szárad ki. Kismértékben csípős, kellemes paprikás, borsos grillkolbász.

img_4285_dardas.jpg

darsas_csipos.JPG 

7. ALDI BBQ sertés grillkolbász, magyaros-csípős, egységár: 2 496 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Enyhébb paprikás, fűszeres illat. Vékonyabb kolbász, de sütés után is puhább a belső, nem szárad ki. Enyhén csípős, kellemes paprikás, borsos grillkolbász.

img_4292_x_bbq_csipos.jpg

aldi_bbq_magyaros_csipos.JPG 

6. PÁPAI Garden grill jalapeno paprikás-csilis sertés grillkolbász, egységár: 3 897 Ft/kg Pontszám: 7,6/10 pont

Érezhető a jalapeno jellegzetes illata. Vékony grillkolbász, de a belseje nem szárad ki a sütés hatására, a jalapeno darabok látható méretűek. Pikáns, csípős íz, ami elnyomja a további fűszereket.

img_4271_papai.jpg

papai.JPG 

3. ALDI BBQ grillkolbász "barbecue", egységár: 3 330 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Kellemes sült illat, picit zöldfűszeres és vegetás is. A külső rész ropogósra süthető, míg a belseje puha marad. Az állaga homogén, rugalmas. A zöldfűszeres íz a jellemző, enyhén borsot éreztünk és intenzíven a sót.

img_4280_x_bbq.jpg

aldi_barbecue.JPG 

3. NÁDUDVARI csilis grillkolbász, egységár: 3 663 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Finom fűszerpaprika és sült kolbász illat. A külső rész ropogósra süthető, míg a belső puha marad. Jóleső csípősség, a sózás mértéke megfelelő, a fűszerpaprika íze jól érezhető.

img_4295_nadudvari.jpg

nadudvari.JPG 

3. AUCHAN NÍVÓ csilis sertés grillkolbász, egységár: 3 430 Ft/kg, Pontszám: 8,0/10 pont

Kellemes sültkolbász illat. Jól süthető, külső rész szépen pirítható, a belső rész puhább marad. Enyhén csípős, bizsergető, intenzív paprika íz, jóízű grillkolbász.

img_4296_auchan.jpg

auchan_2.JPG 

2. TAURIS grillkolbász sertés- és szarvashúsból, egységár: 4 542 Ft/kg, Pontszám: 8,2/10 pont

Intenzív fűszeres sült kolbász illat. Az állaga kiváló, tömörebb. A sót szerintünk, kissé túlzásba vitték, de a fűszerezése nagyon kellemes, finoman csípős, erősebben paprikás, köményes. Jóízű grillkolbász.

img_4269_tauris.jpgtauris_szarvas.JPG

 

1. SPAR BBQ magyaros grillkolbász, egységár: 3.070 Ft/ kg, Pontszám: 8,3/10 pont

Finom sültkolbász illat, paprikás zamattal. Vékony grillkolbász, ami a sütés hatására sem szárad ki. Állaga rugalmas, szaftos. Kóstoláskor először a sütés hatására keletkezett pörkanyagok ízét érezzük, majd a harmonikus fűszerpaprika és borsos ízt. Épp annyi zsírtartalmat tapasztaltunk, ami emeli a fogyasztási élmény színvonalát.
grilkolbasz_minta.jpgspar_2.JPG

 

ÖSSZEGZÉS

A tesztgyőztes SPAR BBQ magyaros grillkolbász a SPAR és INTERSPAR üzletekben kapható.

A táblázatban szereplő fogyasztói árak a 2022.07.19-i állapotot tükrözik.

magyaros_grillkolbasz_teszt-1.png

 

süti beállítások módosítása