Nagy virsli teszt 2021

2021.dec.02.

Igyekeztünk még időben megcsinálni a baromfi virsli tesztet, hogy támpontként szolgáljon majd a nagy szilveszteri virsliszezonban. A baromfi virslik között is nagy a minőségi különbség, ezért voltunk kíváncsiak erre a termékkörre, amit még nem teszteltünk és sok olvasónk már régóta kért. Lássuk az eredményeket! 

img_1503_2.jpg

A virsli a Magyar Élelmiszerkönyvben
 

Legfeljebb 26 mm átmérőjű, természetes vagy műbélbe töltött húspépet (prádot) tartalmazó, főzéssel hőkezelt, füstöletlen, füstölt vagy füst ízesítésű homogén metszéslapú termék. A jelölés szempontjából a hústartalom a késztermékre vonatkoztatva legalább 51%. A csontokról mechanikusan lefejtett hús mennyisége ezen felül a késztermékre vonatkoztatva legfeljebb 10% A burkolat ép, sima, tiszta, alatta folyadék, lég- és zsírzsák nincs.

Tapintásra rugalmas, se nem puha, se nem kemény. Szerkezete homogén, pép jellegű, a fűszereloszlás egyenletes. A metszéslap homogén állományú, 2 mm-nél nagyobb légüreg nem, vagy legfeljebb csak néhány kisebb látható. Nem tartalmaz 2 mm-nél nagyobb ín- és kötőszöveti hártyadarabot. 1-2 mm-es méretű ín- és kötőszöveti hártyadarabból legfeljebb néhány darabot tartalmazhat. Rágás után jól összeálló, melegen lédús, rágási maradék nincs.

A metszéslap egyenletes, a gyártmánylapban rögzítettnek megfelelő színű. A fűszereloszlás egyenletes. A főtt húspép (prád) íze mellett bors-, fűszerpaprika és enyhe sós íz érezhető, de idegen és mellékízektől mentes. Illatában a főtt húspép (prád), a bors és a fűszerpaprika illata érezhető, idegen szagoktól mentes. Füstölt és füst ízesítésű termékek esetében füstíz és -illat is érezhető. 

A tesztben van pálcika, -rudacska elnevezésű termék is. Ezek hústartalma 51% felett van, viszont egyéb beltartalmi értékek miatt nem használhatják a virsli elnevezést.

 

A teszt menete
 

Az országosan kapható, előrecsomagolt baromfi virsliket szereztük be a tesztre. Ezek leginkább csirke és pulykahúsból készültek.

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végezték, 11 kóstoló.

A virsliket közepes hőfokon (indukciós tűzhelyen, 7. fokozatban) főztük a forrástól számított 2-4 percig. A virsliket melegen kóstoltuk, hogy az illatát is lehessen érezni. Emiatt egyszerre csak 3 virsli volt a kóstolók előtt, akik csak a tányérra tett sorszám alapján pontoztak, a termékekről nem volt semmi információjuk.

 

Értékelési szempontok

Illat: fűszerek illatát (bors, pirospaprika, zeller) és a füstillatot vártuk. Mivel a kóstolók nem tudták, hogy melyik füstölt és melyik nem, ezért minden esetben felírták, hogy éreztek-e füstillatot. Kiértékeléskor, ha egy füstölt termék nem volt több kóstoló szerint sem füst illatú, akkor azt jeleztük az értékelés szövegében.

Állag: alapvetően a virsli  homogenitását, textúráját, tömörségét és roppanósságukat értékeltük. A túl puha virsliket lepontoztuk. Azok a virslik szintén nem kaphattak magas pontot az állagukra, melyek nehezen roppantak, vagy túl vastag volt a bél, ami már rontja a fogyasztási élményt. A homogenitás fontos fogyasztási élmény, az alábbi kép legalsó bal termékén is látszik, hogy ez nincs meg.

bor3_29.jpg

Íz: enyhén fűszeres, megfelelően sózott ízeket vártunk, de a natúr ízűeket sem pontoztuk le, ha természetes hús ízt éreztünk. Alapvetően a baromfi virslik natúr ízűek, szóval az nem jelentett alacsony pontszámot, ha nem éreztünk fűszereket, de a hús íze és a sózás mértéke megfelelő volt.

 

A nagy baromfi virsli vaktesztünk eredménye

 

22. Merian Foods baromfi rudacska, egységára: 549 Ft/kg Pontszám: 6,3/10 pont  

Kellemes fűszeres illat, roppanós, jó állag, enyhe fűszeres-sós íz, enyhén savanykás, (talán) zelleres utóízzel.

img_1284_2.jpg

mkerian_food_baromfi_rudacska.jpg 

20. Finomino baromfi pálcika, egységára: 929 Ft/kg Pontszám: 6,4/10 pont  

Kellemes főtt virsli illat. Gyorsan ráncosodott, rugalmas, de puhább állag. Natúr íz.

img_1275.jpg

finimino_1.jpg 

20. PENNY Dárdás baromfi virsli nem ehető bélben, egységára: 898 Ft/kg Pontszám: 6,4/10 pont  

Natúr, főtt virsli illat és íz, puhább állag.

img_1290_2.jpg

penny_dardar_glutenmentes.jpg 

19. Kaiser frankfurter party, egységára: 1638 Ft/kg Pontszám: 6,6/10 pont  

Enyhe füst és a baromfi hús illata érezhető. Rugalmas, közepesen kemény állag. Enyhén füstaromás íz, megfelelően sós.

img_1274_3.jpg

kaiser_party.jpg 

17. PENNY Dárdás füstölt, hámozott baromfi virsli, egységára: 1421 Ft/kg Pontszám: 6,7/10 pont  

Enyhe főtt illat, nagyon puha, íze enyhén paprikás.

img_1313.jpg

penny_dardas_futolt_hamozott.jpg 

17. ALDI virsli csirkemellel, egységára: 1532 Ft/kg Pontszám: 6,7/10 pont  

Puha állag, nem roppan, enyhe főtt illat és íz.

img_1269.jpg

aldi_vrisli_csirkemellel.jpg 

15. AUCHAN baromfivirsli, egységára: 1990 Ft/kg Pontszám: 6,8/10 pont  

Enyhe főtt hús illatot és ízt éreztünk, nem túl fűszeres, roppanós állag.

img_1318.jpg

auchan_baromfi.jpg 

15. Tesco 4 virsli csirkehúsból, egységára: 1421 Ft/kg Pontszám: 6,8/10 pont  

Enyhe illat és íz, nem rossz, de semmi megfogalmazható ízjegy. Puhább állagú.

img_1307.jpg

tesco_26.jpg 

12. LIDL Pikok Frisli, egységára: 1421 Ft/kg Pontszám: 6,9/10 pont  

Enyhe füstaromás illat és íz. Közepesen puha állag.

img_1309.jpg

lidl_pikok_frisli.jpg 

12. Merian Foods baromfi virsli, egységára: 549 Ft/kg Pontszám: 6,9/10 pont  

Kellemes fűszeres illat, roppanós, jó állag, enyhe fűszeres-sós íz, enyhén savanykás, (talán) zelleres utóízzel.

 

img_1295.jpg

merian_baromfi_240_g.jpg

 

12. Orsi füsti, egységára: 2493 Ft/kg Pontszám: 6,9/10 pont  

Enyhe illat és íz, roppanós állag, minimálisan füstös.

img_1305.jpg

orsi_fusti.jpg 

10. Orsi hámozott baromifi klasszik, egységára: 3121 Ft/kg Pontszám: 7,1/10 pont  

Enyhén füstös illat. Roppanós állag, kellemes fűszeres, borsos, enyhén füstízű virsli.

orsi_klasszik_ham.jpg

orsi_hamozott.jpg 

10. Orsi baromfi klasszik, egységára: 3121 Ft/kg Pontszám: 7,1/10 pont  

Enyhén füstös illat. Roppanós állag, kellemes fűszeres, borsos, enyhén füstízű virsli.

 img_1299.jpg

orsi_klasszik.jpg

9. Berlinki csirkevirsli, egységára: 3196 Ft/kg Pontszám: 7,2/10 pont  

Natúr főtt virsli illat és íz, semmilyen fűszer nem definiálható sem illatában, sem ízében. Az állag inkább puha.

img_1268_1.jpg

berlinki.jpg 

8. Kaiser csibe frankfurti, egységára: 1398 Ft/kg Pontszám: 7,3/10 pont  

Kellemes fűszeres illat. Roppanós állagú virsli. Enyhe fűszeres (paprikás, sós) íz.

img_1286_2.jpg

kaiser_csibe.jpg 

5. Pick Pickolino virsli csirkehúsból, egységára: 2636 Ft/kg Pontszám: 7,4/10 pont  

Kellemes főtt virsli illat. Az virsli félbetörve elroppan, de inkább puha állagú. A főtt hús ízéhez jól beállított sómennyiséggel készült.

img_1315.jpg

pick_4.jpg 

5. LIDL Baroni baromfi virsli nem ehető bélben, egységára: 755 Ft/kg Pontszám: 7,4/10 pont  

Alacsony intenzitású paprikás illat. Rugalmas állagú virsli, közepesen puha minták közé tartozott. Ízében is egyedül a parika jelenik meg, kellemes sómennyiséggel.

img_1293_1.jpg

baroni_1.jpg 

5. LIDL Pikok füstölt pulyka rudacska, egységára: 1995 Ft/kg Pontszám: 7,4/10 pont  

Natúr, főtt virsli illatot éreztünk. Az állaga rugalmas, de puhább. Nem éreztünk semmilyen fűszert kóstoláskor, natúr virsli ízélmény.

img_1302.jpg

pikok_fustolt_pulyka.jpg 

4. PENNY Karát füstölt bécsi pulyka virsli, egységára: 1748 Ft/kg Pontszám: 7,5/10 pont  

Kellemes füstös illat. Roppanós állag ú virsli. Az ízében is csak egy enyhe füstíz érezhető, ettől eltekintve teljesen natúr, enyhe sózású.

img_1279_2.jpg

penny_karat_pulyka.jpg 

2. Ponnath füstölt bécsi pulykavirsli, egységára: 2498 Ft/kg Pontszám: 7,8/10 pont  

Enyhe fűszerpaprikás illat. Rugalmas, roppanós állag. A fűszerek közük a paprikát éreztük, és a megfelelő intenzitású sómennyiséget.

img_1262.jpg

ponnath_fustolt_becsi.jpg 

2. ALDI pulyka bécsi virsli, egységára: 2498 Ft/kg Pontszám: 7,8/10 pont  

Enyhe fűszerpaprikás illat. Rugalmas, roppanós állag. A fűszerek közük a paprikát éreztük, és a megfelelő intenzitású sómennyiséget.

img_1264_1.jpg

aldi_pulyka_becsi.jpg 

1. Sága Füstli klasszik, egységára: 3032 Ft/kg Pontszám: 8,1/10 pont  

Füstös és kellemes, főtt csirkehús illatú virsli. Az állaga roppanós, rugalmas. Ízében is jól érezhető a füst és a csirkehús natúr íze. Megfelelő sózású, finom – enyhe-,  fűszerezésű virsli.

img_1281_2.jpg

saga_fustli_klasszik.jpg

Összegzés

A tesztgyőztes baromfi virsli a ALDI, TESCO, AUCHAN, SPAR, REÁL, PENNY, LIDL COOP, CBA, REÁL üzletekben kapható.

virsli-1_3.png

2021 legfinomabb élelmiszerei egy magazinban

>> KATT IDE, olvasási idő 2-5 perc

map_te2021_-1561x2048.png

 

süti beállítások módosítása