Nagy csirke nuggets teszt

2023.nov.30.

A csirke nuggetsek nagy népszerűségnek örvendenek, a gyerekek valamiért sokkal szívesebben megeszik, mint a természetes formájú húsokat, a felnőttek pedig szeretik különböző szószokba mártogatni és természetesen, hatalmas előnye, hogy már csak a sütéssel van munka, a többit előkészítették a gyártók. Szinte minden boltban kaphatók, de a minőségük elég széles skálán mozog. Ezért vakteszteltük az országosan kapható 15-féle fagyasztott csirke nuggetset.

img_2906_masolat.jpg 

A CHICKEN NUGGETS TÖRTÉNETE

A nugget szó rögöt jelent, utalva ezzel az aranyrögre, formában és színben is. A nuggetet az 1950-es években Robert C. Baker, a Cornell Egyetem élelmiszertudományi professzora találta fel, és szabadalom nélküli tudományos munkaként publikálta. Ezt a falatnyi, tésztával bevont, majd rántott csirkedarabot Baker és társai "Chicken Crispie"-nek nevezték.

Érdekes olvasni a chicken nuggets angol Wikipédia oldalán, hogy akkoriban az amerikai gyártók nem ismertek arra módszert, hogy a hús köré olyan bevonatot képezzenek, hogy a kisebb hús darabok ne fagyjanak össze és kiolvadás után is egyszerűen és gyorsan kisüthessék őket.

Azt nem tudjuk, hogy Baker végzett-e kutatást, és mondjuk a világhírű wiener snitzel ihlette a nuggetset vagy újra feltalálta az amúgy már több mint 500 éve létező és a mórok által Európában meghonosított panír technológiát.

 

A TESZT MENETE

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, összesen 15-en.

A teszthez az országos élelmiszerláncoknál vásároltunk be, márkás és sajátmárkás termékeket.

A beszerzéskor fagyasztóládát vittünk magunkkal, hogy szállítás alatt a termékek ne olvadjanak fel.

A nuggeteket sütőben sütöttük, a gyártók által a csomagoláson feltűntetett ideig.

A sütés után az előkészítő számozva helyezte a kóstolók elé a mintákat és még frissen a nuggetek illatát kezdték értékelni.

Ezután feldaraboltuk a panírozott falatokat, a kóstolók szemrevételezték a panír és a hús arányát.

Kóstoláskor csak olyan falatok kóstoltunk, aminek mindkét oldala paníros volt.

 

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Illat: frissen sült panír és enyhe baromfihús illatot vártunk. Mivel sütőben sütöttük, így az olajos illat kifejezetten hátrányt jelentett a pontozáskor. Az alacsony intenzitású és nem teljes illatok alacsonyabb pontszámot kaptak.

Állag: fontos a hús (vagy húsos belső állomány) és a panír aránya. A túl vékony és a túl vastag panír is ronthatja a fogyasztási élményt. Észlelhető kontrasztot vártunk a ropogós panír és a puha hús között. A pogácsa jellegű, homogén állományú minták nem kaphattak magas pontszámot.

Íz: egyszerű panírízt vártunk, amit a zsemlemorzsa, liszt és tojás alakít ki, továbbá a sült hús természetes ízét, Fűszert nem, viszont harmonikus mennyiségű sót szerettünk volna érezni. Az íztelen nuggetsek alacsonyabb pontszámra számíthattak.

 

A NAGY CSIRKE NUGGETS VAKTESZT EREDMÉNYE

 

15. Ripp Ropp Nuggets, egységár: 1 299 Ft/kg, Pontszám: 5,9/10 pont

Olajospanír-illat. Vastag, olajos panír, vékony, nem fehér színű húsos rész. Ízében a sült panír és a só a legerősebb.

 ripp_ropp_img_2926.JPG

ripp-ropp.JPG

 

14. Bábolna Csirke nuggets, egységár: 3 540 Ft/kg, Pontszám: 6,2/10 pont

Kellemes panírillat. A panír vastag, ropogós, a filé vékony. A panír sós íze dominál. A csirkehús íze kevésbé érezhető.

babolna_img_2924.JPG

babolna.JPG

 

13. LIDL 12 Chicken nuggets, egységár: 3 663 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont

Enyhe panír-illat. Ropogós, tésztásabb jellegű panír. A hús tömör, nincs meg a természetes állaga. Enyhén sós, natúr íz.

12_img_2943.JPG

lidl_5.JPG

 

11. SPAR Csirkemell nuggets, egységár: 4 163 Ft/kg, Pontszám: 6,7/10 pont

Nem túl intenzív panír- és sültcsirke-illat. A panír inkább tésztára emlékeztető állagú. Enyhén sós, nem fűszeres, natúr nugget.

spar_img_2937.JPG

spar_6.JPG

 

11. TESCO Breaded chicken nuggets, egységár: 2 700 Ft/kg, Pontszám: 6,7/10 pont

Olajospanír-illat. Ropogós, de kissé túl vastag panír. Ízét is az olajos sült panír uralja.

tesco_img_2932.JPG

tesco_9.JPG

 

9. ALDI Primana Chicken nuggets curry mártással (barna doboz), egységár: 3 663 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Kellemes panír- és sültcsirke-illat. A panír kevésbé ropogós, a csirkemell jó állagú. A sós csirkehúsé a főíz, picit olajos ízjegy is van.

primana_curry_img_2948.JPG

aldi_curry.JPG

 

9. ALDI Primana Chicken nuggets édes-savanyú mártással (narancssárga doboz), egységár: 3 663 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Kellemes panír- és sültcsirke-illat. A panír kevésbé ropogós, a csirkemell jó állagú. A sós csirkehúsé a főíz, picit olajos ízjegy is van.

primana_img_2946.JPG

aldi_edes.JPG

 

8. AUCHAN Csirke nuggets chilis-cheddar sajt ízű panírban, egységár: 3 465 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Enyhe panírillat. Megfelelő vastagságú, de kemény panír. A hús jól átsült. Jól érezhető a chili és a sajt íze is, pikáns csirke nugget.

auchan_cheddar_img_2941.JPG

auchan_rozsaszin_csomag.JPG

 

7. REÁL csirke nuggets, egységár: 3 938 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Kellemes panírillat. A panír ropogós és jó vastagságú, a csirkehús vastagabb szeletelésű. Enyhe ízintenzitású, de jóízű csirke nugget.

real_img_2919.JPG

real_3.JPG

 

4. PENNY Fagylakoma Dinó nuggets, egységár: 3 598 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Jóleső rántotthús-illat. A panír ropogós, megfelelő vastagságú, a csirkemell jól átsült. Megfelelően sós, enyhébb ízintenzitású csirke nugget.

fagylakoma_dino_img_2935.JPG

penny_dino.JPG

 

4. Steam Cook Tempurával bevont csirke nuggets, egységár: 2 779 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Kellemes sültpanír- és csirkehús-illat. Ropogós, megfelelő vastagságú panír. Jó állagú csirkemell filé. Jó ízű, enyhébb sózású csirke nugget.

x_img_2940.JPG

atlatsuo.JPG

 

4. AUCHAN csirkemellfilé nuggets borsos, fűszeres panírban (barna csomag), egységár: 3 141 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Fűszeres panírillat. Megfelelő vastagságú, ropogós panír. A hús jó állagú, átsült. Fűszeres, borsos, enyhén csípős csirke nugget.

auchan_borsos_img_2933.JPG

auchan_barna_csomag.JPG

 

3. Valdor csirke nuggets gluténmentes panírban, egységár: 4 598 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Intenzív sültpanír-illat. A panír vastagabb, ropogós, a csirkemell jól átsült. Jó ízű, megfelelő sózású csirke nugget.

valdor_glut_img_2915.JPG

valdor_sima.JPG

 

 

2. Master Good Western chicken nuggets, egységár: 3 332 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont

Kellemes sültpanír- és csirkehúsillat. Ropogós, megfelelő vastagságú panír. Jó állagú csirkemellfilé. Jó ízű, megfelelő sózású csirke nugget.

mastergood_western_img_2922.JPG

master_western.JPG

 

1. Valdor Nuggets Deluxe cornflakes panírban, egységár: 4 443 Ft/kg, Pontszám: 8,4/10 pont

Finom panír- és kellemes sültcsirke-illat. A panír ropogós, megfelelő vastagságú, a csirkehús vastagabb, jól átsült. Klasszikus rántotthús-íz, finom a panír és jó ízű a sült csirke.

valdor_cornflakes_img_2928.JPG

valdor_deluxe.JPG

 

ÖSSZEGZÉS

A tesztgyőztes Valdor Nuggets Deluxe cornflakes panírban az AUCHAN, SPAR, TESCO, COOP, REÁL, CBA boltokban állandóan, míg az ALDI, LIDL, PENNY üzleteiben időszakosan kapható.

nuggets.png

süti beállítások módosítása