A nyár egyik frissítő itala a jéghideg radler, amelyből a citromos íz a legkedveltebb. Kiváló hűsítő a nyári forróságban és mivel alkoholmentes, nyugodtan fogyaszthatjuk egész nap. Kíváncsiak voltunk, hogy melyik országosan kapható termék a legfinomabb, ezért 11-féle radlert vakteszteltük.
A RADLER
A radler egy italfajta, amely világos sör és szénsavas limonádé keverékből áll. A név eredete homályba vész. Valószínűleg tréfás utalás lehetett német nyelvterületen a kerékpárosokra, akik kerékpárra ülnek azután is, hogy sört fogyasztottak. Igaz, nem "tisztán".
Az angol katonák kedvenc Shandy nevű italfajtája a 19. század végén lett ismert más országokban is. Egyes források szerint szociáldemokrata befolyás alatt álló kerékpáros-klubok tagjai már a századfordulón fogyasztották. Németországban az ilyen ital gyártása elsőként Franz Xaver Kugler nevéhez fűződik, 1922-től kezdték készíteni.
1922 júniusának egy forró délutánján Franz Xaver Kugler, az Alpok magaslatai közt található Kugler-Alm vendéglő tulajdonosa szomorúan konstatálta, hogy kezd kifogyni sörkészletéből, s valamit ki kell találnia, hogy az arra kerekező bicikliseket, hegymászókat és turistákat vendégül tudja látni. Elhatározta, hogy maradék sörkészletét felönti limonádé-szódával, s megpróbálja így csillapítani a betérők szomját. A gondolatot tett követte, s hogy rátegyen még egy lapáttal, hát nevet is adott találmányának (a biciklis német megfelelője után), s megszületett a Radler. A feltaláló legnagyobb meglepetésére nagy sikert aratott a biciklis sör, s innentől kezdve keresni kezdték a kirándulók ezt a különös sör-mixet.
A keletkezett új nedű kifejezetten üdítő, frissítő, kellemes ital, melynek alkoholtartalma átlagosan 2,0 és 2,6% között alakul. Manapság nem csak citrom, de sok egyéb gyümölcs ízesítéssel is készül, pl. málna, bodza, narancs, alma, grapefruit. És hogy a szomjúságban és energiahiányban szenvedő sportolók után a tömegek igényeit kielégítő sörgyárak az autóvezetők széles táborárnak is kedvezzenek, az is előfordul, hogy ha az alapanyagként felhasznált sör alkoholmentes, akkor a Radler alkoholtartalma is kijön 0,00%-ra.
(Forrás: kocsmablog.hu)
A TESZT MENETE
A tesztre az országosan kapható alkoholmentes, citromos ízesítésű radlereket szereztük be.
A kóstolást ahogy eddig is, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végeztük, ezúttal 15-en.
A radlereket behűtöttük és egyenként kóstoltuk, hogy a habot és a szénsavmennyiséget frissen kitöltve tapasztalhassuk meg és értékelhessük.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK
Illat: természetes citrom- és kellemes sörillatot vártunk. Ha túlsúlyban volt a sör vagy citrom illata, akkor nem vontunk le pontot, ezt az arányt az íz értékelésénél értékeltük.
Állag: a hab mennyiségét és állagát nem értékeltük, szerintünk ennél a terméknél ez nem releváns annyira, mint a nem ízesített söröknél. Fontos volt az ízintenzitás, a töménység és a szénsav mennyisége. A kevésbé szénsavas radlernél elveszik a frissesség élménye, míg a híg terméknél a sör íze tűnik el. Kellően szénsavas és intenzív ízhatást produkáló radlereknek adtunk magasabb pontszámot.
Íz: a citrom és a sör ízarány a legfontosabb, hisz, ha nem érezhető a sör íze, akkor mindegy, ha egy sima limonádét iszunk, viszont, ha a citrom érződik kevésbé, akkor éppen azoknak nem fog ízleni, akik a friss citrusos ízélményre vágynak. Tehát fontos, hogy a természetes citrom- és sörzamatok megjelenjenek, ezeket ne nyomja el a túl édes íz. Mindez egy olyan íz-intenzitással társuljon, hogy iváskor ne érezzük túl hígnak sem.
A NAGY CITROMOS RADLER VAKTESZTÜNK EREDMÉNYE
11. Kőbányai 0,0% Citrom, egységár: 578 Ft/l, Pontszám: 6,3/10 pont
Enyhe citrusos illat. Alacsony szénsavtartalom. Az íze kevésbé gyümölcsös, a sör íze édes-malátás.
10. Dreher 0,0% citrom, egységár: 638 Ft/l, Pontszám: 6,8/10 pont
Édeskés már az illata is. A szénsavasság megfelelő. Kelleténél édesebb, utóízben kesernyésen citrusos radler.
8. Borsodi Friss 0,0% Citrom (citrom árnyalatú doboz), egységár: 678 Ft/l, Pontszám: 7,0/10 pont
Enyhe citrusos illat. A szénsavtartalom megfelelő. Az édes íz a legintenzívebb, a citrusos ízjegyek gyengébbek, de jólesők. A sörzamat nagyon enyhe.
8. Borsodi Friss 0,0% Citrom (narancs árnyalatú doboz), egységár: 678 Ft/l, Pontszám: 7,0/10 pont
Enyhe citrusos illat. A szénsavtartalom megfelelő. Az édes íz a legintenzívebb, a citrusos ízjegyek gyengébbek, de jólesőek. A sörzamat nagyon enyhe.
7. Soproni Dark Radler 0,0% Citrom, egységár: 718 Ft/l, Pontszám: 7,1/10 pont
Édeskés, lime-os illat. Erősen habzik. Az ízében az édes a legerősebb, majd szintén édeskés-fahéjas ízt éreztünk. A citrusos íz nagyon enyhe.
5. Pécsi Becool 0,0% citrom, egységár: 558 ft/l, Pontszám: 7,4/10 pont
Kellemes citromos illat. Állagában inkább üdítőre emlékeztet, erősen szénsavas. Ízében a citrom jól érezhető, az édesség mértéke megfelelő. A sör zamata kevésbé érezhető.
5. LIDL Argus Radler 0,0% lemon, egységár: 538 Ft/l, Pontszám: 7,4/10 pont
Közepesen intenzív citrusos illat. Erősen habzik. Bár enyhébb mértékben gyümölcsös ízű, de mégis jóivású, kellemes radler, megfelelő édességmértékkel.
4. Gösser Natur Zitrone 0,0%, egységár: 598 Ft/l, Pontszám: 7,6/10 pont
Enyhébb citromos illat. Jól habzik, könnyed állagú. A citromos a főíz, majd az édes érezhető, a sör zamata háttérbe szorul.
3. Soproni Radler 0,0% citrom, egységár: 718 Ft/l, Pontszám: 7,9/10 pont
Visszafogottabb, de gyümölcsös illat. A szénsav mennyisége pont megfelelő. Az édes és az citromos íz után érezhető egy kellemes sörös ízjegy. Jóivású radler.
2. Pécsi Prémium Radler citrom 0,0%, egységár: 538 Ft/l, Pontszám: 8,1/10 pont
Intenzív citromos illat. Jó mennyiségű szénsav. Az erőteljes citromos ízt az édes, majd végül kellemes világos sör zamat követi. Harmonikus, jóívású radler.
1. PENNY Arany Korsó Radler 0,0% citrom ízű, egységár: 538 Ft/l, Pontszám: 8,3/10 pont
Frissítő citromos illat. A szénsavmennyiség nagyon frissítő hatású. Finom és intenzíven gyümölcsös citromos ízt éreztünk, majd a világos sör jellegzetes zamatát. Az édesség mértéke alacsonyabb, de ettől pont, hogy jobban érezni a gyümölcs és a sör ízét. Harmonikus, frissítő radler.
ÖSSZEGZÉS
A PENNY Arany Korsó Radler 0,0% citrom ízű a PENNY üzleteiben kapható.