A nagy diákcsemege teszt

2022.sze.08.

Elindult az iskola, és sok szülő, köztük mi is azon gondolkozunk, hogy milyen gyors, de egészséges alternatívát tudunk rágcsálnivalóként az uzsonnás dobozba tenni. A diákcsemege erre lett kitalálva, hiszen növényi magvak és az aszalt gyümölcsök jótékony hatásait ötvözi, vagyis egyszerre segíti az emésztést, javítja az anyagcserét, és biztosít jóllakottságérzetet. Ezért vakteszteltük most az országosan kapható diákcsemegéket, íme az eredmény!

bor1_125.jpg

A diákcsemegéről

A diákcsemege, régiesen diákabrak mazsola és diófélék (jellemzően mandula és mogyoró) keveréke. Egyes változatai további összetevőket is tartalmaznak, például aszalt gyümölcsöket, csokoládédarabokat, gabonát.

A magyar diákabrak elnevezés a német Studentenfutter átvétele. Ez a szó már a 17. században ismert volt: egy 1691-ben kiadott lexikon mandula és mazsola keverékeként írja le. 1822-ben szintén mazsola és mandula elegyeként, német diákok csemegéjeként írják le.

A Pál utcai fiúkban is megjelenik, mint az olasz cukrász által árult „legízletesebb keverékek egyike”.

Neve onnan ered, hogy egykoron csak a tehetős emberek – jellemzően a jómódú családokból származó diákok – engedhették meg maguknak, mivel régen a mazsola és a mandula igen drága volt.

A diákcsemegét az egészséges ételek között tartják számon, de túlzott fogyasztása nem ajánlott. (forrás: Wikipédia)

 

A teszt menete

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai, valamint 3 iskolás bevonásával végeztük, összesen 12-en.

Az országosan kapható különféle diákcsemegéket, csemege keverékeket, illetve aszalt gyümölcs és magkeverékeket szereztük be a tesztre, az országos offline üzletláncokban.

Mivel keverék termékről van szó, ezért a tesztelőknek minden összetevőt meg kellett kóstolniuk.

A teljes teszt a zacskók kinyitása után 4 órán belül történt meg.

2 termék annyira hasonlított, hogy összekóstolást végeztünk, véleményünk szerint azonosak, ezért azonos hozzájuk az értékelés szövege és a pontszámok is.

 

Értékelési szempontok

Illat: fontos, hogy valamely vagy több összetevő illata is megjelenjen szagláskor, hiszen a jellegtelen illat már az alacsonyabb minőségre utal, hozzátéve, hogy száraz termékről van szó, aminek az illata 2-3 cm-ről érezhető. A jellegtelen vagy idegen illatjegyet  lepontoztuk.

Állag: az összetevők mérete nem számított, az apróbb is lehet ízes, míg a nagy szemű mandula is lehet íztelen. Inkább az, hogy ne legyen maghéj töret a keverékben, a szemek legyenek megfelelően lekoptatva. A mazsola ne legyen túl száraz. 

Gyakori hibák, amit a teszten észrevettünk:

- a törökmogyoró héja - ami a külső kemény héj alatt van-, nem megfelelően eltávolítva, kellemetlen fogyasztási élményt okoz,

- a mazsolának nincs húsa, szinte csak a héjból áll.

Íz: minden összetevőt egy adott keveréken belül megkóstoltunk és értékeltünk. Az értékelés során kiemeljük, hogy mely össztevő finomabb, mely összetevő jellegtelen ízű. Fontos, hogy az aszalt gyümölcsök ne csak édesek, hanem zamatosak is legyenek. A magvaknál az ízek intenzitása fontos, ezt az értékelésben ki is hangsúlyozzuk

 

A nagy diákcsemege vakteszt eredménye

 

17. Mogyi 01, egységára: 2990 Ft/kg. Pontszám: 6,9/10 pont  

Kellemes pörkölt földimogyoró illat. A földimogyoró aprószemű, megfelelő állagú, a mazsola szintúgy. A sós földimogyoró íze közepesen intenzív, a mazsola kellően édes, de enyhébben érezhető az elvárt jellegzetes aszalt ízjegy. Földimogyoró 50%, mazsola 50%.

img_4920.jpg

mogyi_01.jpg 

16. TESCO Student mix, egységára: 5495 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont  

Száraz magillat. A magvak és a mazsola állaga megfelelő, nem rágós. Egyedül a törökmogyoró nincs talán elégségesen megtisztítva a bár puha, de zavaró héjmaradéktól. A földimogyoró, dió, mandula enyhébb ízű, a törökmogyoró és a mazsola finom. Nem sózott termék. Mazsola 42%, földimogyoró 30%, mogyoró 10%, dió 8%, mandula 5%, kesudió 5%

img_4948.jpg

tesco_29.jpg 

15. Mogyi 02, egységára: 5090 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Natúr magillat. Apróbb szemű összetevők, amelyek állaga jó. A törökmogyoró íze intenzív és kiemelkedik a többi összetevő közül, bár kissé kesernyés. 40% mazsola, 30% földimogyoró, 10% kesudió, 10 mandula, 10 % törökmogyoró.

img_4922.jpg

mogyi_02.jpg 

12. LIDL Alesto Nut & Fruit mix classic, egységára: 5495 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Diós illat. A magvak állaga jó, ropogósak, nem kemények. A mazsola kissé szárazabb állagú. A dió és a paradió íze a legjobb, a mazsola édeskés, enyhébben gyümölcsös. 40% mazsola, 20% mandula, 15% dió, 10% törökmogyoró, 10% paradió, 5% kesudió.

img_4931.jpg

lidl_classic.jpg 

12. ALDI Happy Harvest studentfutter classic, egységára: 4495 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Enyhe dió és mazsola illat. A magvak állaga nagyon jó, de a mazsola vékony, vékonyhúsú. A magvak íze enyhébb, natúrabb, a mazsola édes, de kevésbé érezhető a jellegzetes aszalt íz. 40% mazsola, 20% törökmogyoró ,15% dió, 10% blansírozott mandula, 10% paradió, 5% kesudió.

img_4924.jpg

aldi_classic.jpg 

12. ALDI Happy Harvest diákcsemege, egységára: 4490 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

A mazsola és a földimogyoró kellemes illatkeverékét éreztük. A magok állaga jó, a mazsola mintha túl lenne aszalva. A törökmogyoró és a kesudió íze a legerősebb, míg a mazsola, mandula és mogyoró ízjegyei enyhébb intenzitásúak. 40% mazsola, 30% földimogyoró, törökmogyoró 10%, mandula 10%, kesudió 10%.

img_4942.jpg

aldi_sima_diak.jpg 

11. LIDL Alesto csemege mix, egységára: 2090 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont  

Kellemes, de enyhébb földimogyoró illat. A fölimogyoró kellemes pörkölésű, a mazsola jó állagú. A mazsola mérete vegyes, de a kisebb szemek is finomak, a földimogyoró natúr ízű, enyhébb pörkölésű. 50% földimogyoró, 50% mazsola.

img_4913.jpg

lidl_50-50.jpg 

10. PENNY Salty csemege, egységára: 2090 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Kellemes földimogyoró illat. A földimogyoró közepes pörkölésű, kiváló állagú, a mazsola is jó. A földimogyoró íze az erősebb és finomabb, a mazsola inkább csak édes. 50% földimogyoró, 50% mazsola.

img_4917.jpg

salty_100.jpg 

9. PENNY Salty Csemege mix, egységára: 6245 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Enyhe dióillat érezhető ki a keverékből. Nagyszemű magok keveréke, amelyek állaga kiváló, egy-egy szem törökmogyorón a koptatás nem tökéletes. A dió íze kiemelkedik, finom. A mandula, a törökmogyoró és a kesudió közepesen intenzív ízűek. 25% mandula / törökmogyoró / dió / kesudió.

img_4932.jpg

salty_200.jpg 

6. Naturfood diákcsemege, egységára: 4995 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont   

Intenzív, pörkölt földimogyoró illat.  2 féle mazsola van a keverékben, mindkettő állaga jó. A magvak is kellemesen ropogósak, nem kemények. Az apróbb szemű mazsola nagyon intenzív ízű és finom, a paradió is ad egy egyedi ízt. A földimogyoró is jó minőségű. Mazsola, földimogyoró, mandula, kesudió, paradió (%-os értékek nincsenek a csomagoláson).

img_4936.jpg

naturfood.jpg 

6. Kalifa diákcsemege, egységára: 4995 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont  

A földimogyoró illata a legerősebb, de érezhető egy kevert édeskés, gyümölcsös illatjegy is. Az összetevők apróbb szeműek, de jó állagúak, az aszalványok puhák, a magvak ropogósak, de nem kemények. Ízben a törökmogyoró, a kesudió, az aszalt sárgabarack és vörösáfonya kiemelkedő. A földimogyoró és mazsola natúr, kevésbé érezhető.

img_4946.jpg

kalifa.jpg 

6. SPAR diákcsemege, egységára: 4145 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont  

Intenzív, pörkölt földimogyoró illat.  2 féle mazsola van a keverékben, mindkettő állaga jó. A magvak is kellemesen ropogósak, nem kemények. Az apróbb szemű mazsola nagyon intenzív ízű és finom, a paradió is ad egy egyedi ízt. A földimogyoró is jó minőségű. Mazsola 42% , földimogyoró 35%, 23%: mandula, kesudió, paradió.

img_4938.jpg

spar_32.jpg 

5. Auchan student mix, egységára: 4290 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10 pont  

Enyhe magkeverék illat, ami mellett érezhető az édeskés mazsola is. A mazsola nagy szemű és kiváló állagú. A magvak külseje kissé talán túl lett koptatva, de állaguk megfelelő. A mazsola ízletes, nagyon finom. Sok benne a blansírozott (héj nélküli) mandulaszem, amelyek íze kevésbé érezhető, a benne lévő "héjas" mandula sokkal finomabb. A törökmogyoró és földimogyoró íze enyhébb. 40% mazsola, 30% földimogyoró, blansírozott és sima mandula 8%-8%, törökmogyoró 8%, kesudió 6%

img_4943.jpg

auchan_23.jpg 

4. ALDI Happy Harvest Studentfutter exotic, egységára: 4495 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont  

Kellemes kókusz illat. A banán kissé kemény, a többi összetevő állaga viszont megfelelő. Finom a törökmogyoró, a kókusz, a kesudió és a vörösáfonya. A papaya kissé édes, a banán natúr. 36% vörösáfonya, 19% banánchips, 16% papaya, 11% kókuszszirom, 7% blansírozott mandula, 6% törökmogyoró, 5% kesudió.

img_4926.jpg

aldi_exotic.jpg 

3. LIDL Alesto Fruit & Nut mix Exotic, egységára: 5495 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Finom kókusz illat. A banán és a kókusz szeletek állaga kiváló, nem rágósak. A mazsola, papaya, tőzegáfonya aszalása is kellemes fogyasztási élményt eredményez. Az összetevők ízei intenzívek, természetesek és jellegzetesek. A banán, a tőzegáfonya és a papaya cukrozása nem túlzó. Finom és különleges keverék. 31% mazsola, 19% banánchips, 16% papaya, 11% kókuszchips, 7 % mandula, 6% törökmogyoró, 5% kesudió, 5% tőzegáfonya.

img_4928.jpg

lidl_exotic.jpg 

2. Nutlife Party mix, egységára: 7527 Ft/kg. Pontszám: 8,2/10 pont  

Finom, intenzív mandula és törökmogyoró illat. Jó állagú, nagyszemű magvak és nagyobb szemű mazsola keveréke. Bár a mazsolát nem sózták, de a magokról átragad a só, ezért az sós-édes ízt hoz létre kóstoláskor. A magvak finomak, talán a törökmogyoró íze enyhébb, de a mazsola kellően édes, gyümölcsös.

img_4940.jpg

nutlife_1.jpg 

1. LIDL Alesto Nuts & Raisin, egységára: 3690 Ft/kg. Pontszám: 8,3/10 pont  

Kellemes és összetett magkeverék illat. A magvak állaga kiváló, ropogós, de nem rágósak és szépen tisztítottak. A mazsola apróbb szemű, de édes és ízes. A törökmogyoró, kesudió és mandula íze is intenzív, a földimogyoró jó pörkölésű, nem sós. Nagyon finom, klasszikus diákcsemege. 40% mazsola, 30% földimogyoró, 10% törökmogyoró, 10% mandula, 10% kesudió.

img_4910.jpg

lidl_nuts_and_raisen_sima.jpg

Összegzés

A tesztgyőztes diákcsemege a LIDL áruházaiban kapható.

(Árak érvényesek: 2022.09.08.)

diakcsemege_teszt-1.png 

süti beállítások módosítása