Ha egy finom nyári és tápláló salátára vágyunk, ha egy jó sós süteményre, ha egy ízes főételre, már nyúlhatunk is a krémfehérsajtért. Sokoldalúan felhasználható, megfizethető árú, más sajtokhoz képest alacsonyabb kalóriatartalmú alapanyag, mely az utóbbi néhány évben terjedt el igazán a hazai üzletekben. Most 11-féle országosan kapható krémfehérsajtot vakteszteltünk, íme az eredmény!
FETA VAGY KRÉMFEHÉRSAJT?
A krémfehérsajt nem feta sajt, bár eléggé hasonlít rá. Mondhatni, hogy a krémfehérsajt a feta olcsóbb „változata”.
A görög feta 2005-ben eredetvédelmet kapott, így ezen a néven nem nevezhető más termék.
A krémfehérsajt állaga krémesebb, kenhetőbb, egységesebb, míg a feta állaga ruganyosabb, inkább morzsolható, mint kenhető.
A feta külső felszínén apróbb lyukakat figyelhetünk meg, a krémfehérsajt pedig egy lyukak nélküli tömb.
A feta sajt juhtejből vagy juhtej és kecsketej meghatározott arányú keverékéből készül, a krémfehérsajt alapanyaga általában tehéntej.
A feta íze karakteresebb, a krémfehérsajt lágyabb, kevésbé erős ízű.
Ha kifejezetten fetát szeretnénk vásárolni, akkor mindig megnevezés alapján válasszunk, a a krémfehérsajtok csomagolása, színe, grafikája sok esetben erősen utal Görögországra, így könnyen összetéveszthetők.
A MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV A KRÉMFEHÉRSAJTRÓL
A krémfehérsajt tehéntejből vagy juhtejből, vagy tehéntej és juhtej keverékéből ultraszűréssel és vákuumbepárlással, tejsavbaktérium-színtenyészet, alvasztóenzim hozzáadásával készített, jellegzetes érzékszervi tulajdonságú, sólében érlelt, lágy, zsíros sajt.
Összetételi követelmények:
- Szárazanyag-tartalom, legalább, % (m/m) 40,0
- Zsírtartalom a szárazanyagban, legalább, % (m/m) 45,0
- Nátrium-klorid tartalom, legalább, % (m/m) 2,5 5.
Érzékszervi követelmények
- Állomány: alakja szabályos hasáb, esetleg korong, valamennyi lapja sík, az élek határozottak, kéreg nélküli, felülete csontfehér színű, sima, a szalamurától nedves. A sajttészta csontfehér színű, a metszéslap zárt, néhány kisebb légzárvány megengedett. Szilárd, sima, szájban elomló, hajlításkor porcelánszerűen törik.
- Íz: kellemes savanykás, jellegzetesen aromás, tiszta. sós.
A TESZT MENETE
A vaktesztre az országosan kapható krémfehér sajtokat szereztük be.
A kóstolók 13-an voltak, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók.
A sajt mintákat egyesével szervíroztuk a kóstolók elé, hogy a hűtőből kivéve azonnal, azonos hőmérsékleten történjen meg a teszt.
ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK
Az illatban a savanykás tejfölös, kefires illatot pontoztuk magasabbra. Ha semmilyen illat nem érezhető vagy csak sima savanykás aromát éreztünk, azt alacsonyabb pontszámmal illettük.
Állagában a nem töredezett krémfehérsajtot részesítettük előnyben, ami vágáskor is homogén felületet ad. Kóstoláskor, amikor beleharapunk, akkor tényleg, ahogy a Magyar Élelmiszerkönyv is írja, porcelánszerűen (tehát hosszan 2 darabra) törik, nem esik szét kisebb darabokra. A jó krémfehérsajt viszont rágáskor elolvad a szánkban, krémessé válik.
Ízének megítélésében fontos volt a sózás mértéke. Ahol a só erősít ennek a natúr sajtnak az ízén, ott kellemes a lágy sajttésztával harmonizáló savanykás, de sajtos ízvilág jön létre. A túlzott sózástól elveszik ez az amúgy alig érezhető sajtíz, megfosztja a kóstolót az finom ízélménytől.
A NAGY KRÉMFEHÉRSAJT TESZT EREDMÉNYE
11. Favita krémfehérsajt, egységár: 3 033 Ft/kg, Pontszám: 5,7/10 pont
Enyhe illat. Az állaga az olvadófélben lévő vajra emlékeztet vagy egy sűrűbb tejfölére. Nem lehet szépen vágni. Kóstolva inkább ízjegyek jelennek meg konkrét ízek helyett: keserű, sós, édes ízjegyeket éreztünk.
10. Fitaki krémfehérsajt, egységár: 3 498 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont
Enyhe, jellegtelen illat. Puha, de jól szeletelhető. Ízében a só a fő ízjegy, utána érezhető enyhe sajtos zamat.
9. German White krémfehérsajt, egységár: 1 618 Ft/kg, Pontszám: 7,0/10 pont
Enyhe sajtillat. Puha, de könnyen szeletelhető állag. Ízében a savanyú a legerősebb ízjegy, majd jön a sajtos-sós íz.
8. Sissy krémfehérsajt, egységár: 1 956 Ft/kg, Pontszám: 7,1/10 pont
Enyhe tejszínes illat. A sajt jól vágható, bár kissé tapad. Az állaga krémes, lágy. A legerősebb ízjegy a sós, majd utána érezhető a tejszínes-sajtos zamat.
7. Apetina krémfehérsajt, egységár: 2 495 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont
Enyhe tejszínes illat. Nagyon puha állagú, tényleg krémes, de emiatt nehezebben szeletelhető. Enyhe tejszínes íze van, amit közepes mennyiségű só kísér.
6. Milbona krémfehérsajt, egységár: 2 516 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont
Enyhe tejszínes illat. Szépen vágható, nem tapad, nem törik szét. Rágáskor puha, aprószemcsés állagot tapasztaltunk. Kellemesen savanykás, tejszínes és sós ízjegyeket éreztünk.
5. Tesco Balkan cheese krémfehérsajt, egységár: 2 995 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont
Intenzív sajtillat. Puha, vágható állag. Erőteljes sajtíz, amihez keserű ízjegy is társul. A sózása megfelelő.
3. President Salakis krémfehérsajt, egységár: 4 460 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont
Enyhe, tejszínes illat. Állaga puha, kissé tapadós. Ízében a só és a tejszín egyensúlyban vannak. A sót nem számítva inkább mozzarellára emlékeztet.
3. Hajdú krémfehérsajt, egységár: 3 562 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont
Kellemes tejszínes illat. Tapadós, puha állag. Intenzív tejszínes friss sajt íz, közepes mennyiségű sóval.
2. Milfina dán krémfehérsajt, egységár: 2 245 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont
Kellemes sajtillat. Rögös, lyukacsos sajttészta. Nem tapad rágáskor, szétomlik kisebb rögökre. Intenzív sajtíz, amit a jól beállított sómennyiség kísér.
1. the Mooore krémfehérsajt, egységár: 1 995 Ft/kg, Pontszám: 8,4/10 pont
Finom sajtillat. Könnyű vágni, nem tapad. Erős édes-savanykás sajtízt éreztünk először, amit követ a harmonikus mennyiségű só. Utóízben is intenzíven sajtos.
ÖSSZEGZÉS
A győztes the Mooore krémfehérsajt az ALDI, TESCO és PENNY üzletekben kapható.