Végre egy olyan termékkört tesztelhettünk, amit kevésbé ismerünk, viszont egyre meghatározóbb a magyar fogyasztók körében: a készételeket. Ezen belül is a rizses húsokkal kezdünk, mert felmésérünk alapján ebből van a legnagyobb választék és persze szeretjük is! Különféle fűszerezű ételek jönnek, lássuk, hogy melyik szerepelt a legjobban a vaktesztelőknél!
Miért lehet jó választás a készétel, amit csak melegíteni kell?
Nos több oka is, de de nekünk az alábbi tényezők miatt tetszenek:
1. Jelentős részük adalékmentes
2. Könnyen beilleszthetőek a diétánba, hiszen pontosan tudjuk a kalóriaértéküket
3. A melegítésük csak pár percet vesz igénybe
4. Az ár/érték arányuk kiváló lehet, pl a tesztgyőztes 749 Ft / egy kiadós adag
5. Már szinte mindegyik áruházláncban kaphatóak
6. Mivel mi szeletíven válogatjuk a hulladékot, így a készételek teljes része újrafelhasznosításra kerül és (egy kivételével) mindegyik fogyasztható a saját tálcájában, így nem kell mosogatni sem
A teszt menete
Az országosan kapható,előrecsomagolt és csak melegítést igénylő rizses hós ételeket szereztük be az országos láncoktól.
A csomagoláson feltüntetett ideig melegítettük őket mikrohullámú sütőben. Melegítés után egyből vakteszteltünk, hogy jól érezzük az illatot és a fűszerezést. 2 tétel között mindig kiszellőztettünk.
A teszten 11-en vettünk részt, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és a tesztre bevont fogyasztók, akik ismerik a háztáji csirke ízét.
1 fő készült elő a tesztre. Ő melegítette az ételekt és szervírozta a kóstolók elé, de már csak sorszámokkal jelölve a mintákat. Az előkészítő nem vett részt a kóstoláson.
Az értékelés szempontjai
Illat: a még meleg étel illatát értékeltük. Elvárás volt, hogy felismerhető legyen a fűszerezése az illata alapján. A jellegtelen illatú ételek kaptak alacsonyabb pontszámot.
Állag: azt vizsgáltuk, hogy az
- összetevők jól megfőttek-e,
- nem száraz-e az étel,
- nincs-e a rizs összetapadva
Íz: vártuk az illatban jelenlévő fűszerek és hozzávalók ízét. Nem a fűszerezési stílust, hanem a fűszerezés harmoniáját és a sózás mértékét pontoztuk. Így a túl sós vagy alig fűszeres ételek kaptak alacsonyabb pontszámot
A rizses hús készételek vaktesztjének eredménye
11. Hmmmaster kerti fűszeres csirke jázminrizzsel, egységára: 2748 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont
Enyhe fűszeres illat. A hús jól átfőtt és a rizs is, viszont a rizs egy kicsit száraz, kevés a szaft ekkora mennyiségű rizshez. A fűszerezése nagyon enyhe, jól érezhető főtt csirkehús íze.
10. Hello Food szecsuáni csípős csirkecsíkok rizzsel, egységára: 2118 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont
Az ananász és a póréhagyma illata érezhető. Az összetevők jól átfőttek, a fűszerezése nagyon enyhe, jól érezhető a sárgarépa, hagyma, pirospaprika íze és utóízben az ananászé.
9. Lidl Chef Select mexikói chilis csirke rizzsel, egységára: 2118 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont
Enyhe paprikás illata van. Az összetevők jól megfőttek. A fűszerezése nagyon enyhe. Enyhe kukorica és paprika ízt lehet érezni, illetve a hús natúr ízét.
8. Foodbox bácskai rizseshús, egységára: 2542 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont
Jellegzetes köményillat. Az összetevők jól átfőttek. Ízében kömény, pirospaprika és bors érezhető, de kömény túlsúllyal.
5. Tesco csirke korma basmati rizzsel, egységára: 1858 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont
Kellemes currys illata van. Az összetevők jól átfőttek. A szósz édes, kókuszos, a kókusz reszelék formájában is jelen van. Enyhébb intenzitású, currys fűszerezésű étel.
5. Spar Enjoy csirkés paella, egységára: 2512 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont
Borsó és rizs illat. Az összetevők jól átfőttek. Enyhe fűszerezésű, inkább egy kicsit sós. Finom a borsó és a hús is.
5. ÁSZ indiai csirke basmati rizzsel, egységára: 2283 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont
Kellemes, currys illat. Az összetevők jól meg vannak főve, a hús színhús. Ízében is jön a keleties fűszerezés, talán picit túl sós.
4. Spar Enjoy szecsuáni csípős csirke rizzsel, egységára: 2512 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont
A hagyma és szójaszósz illata érződik. Az összetevők jól átfőttek. A szója, a bambusz és a hús határozza meg az ízét. Enyhe fűszerezésű, kellemesen csípős.
3. Lidl Chef Select bácskai rizseshús, egységára: 2118 Ft/kg. Pontszám: 8/10 pont
Köményes, borsos illat. Az összetevők jól átfőttek. A fűszerezésében jól érezhető a bors, pirospaprika és a kömény. Érződik a hagyma és a paprika íze is.
2. Food 4 You Tandoori csirke curry, rizzsel, egységára: 2140 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont
Kellemes currys illat. Az összetevők jól meg vannak főve, a zöldségek és a hús is jó minőségű. A curry nem nyomja el a zöldségek és a hús saját ízét, finoman kíséri azokat. Szerintünk elég csípős, ami nekünk nagyon bejött.
1. Gazsi Food bácskai rizses hús, egységára: 1873 Ft/kg. Pontszám: 8,4/10 pont
Kellemes pirospaprikás, borsos illata van. A rizs, a hús és a paprikadarabok is jól meg vannak főve. Igazi, magyaros fűszerezésű lecsó az alapja, így jól érezhető kóstoláskor a pirospaprika, bors, hagyma és a zöldpaprika íze, ami a húst is teljesen átfűszerezte. Finom készétel, 4 perc alatt.
Összegzés
A tesztgyőztes bácskai rizses hús az Auchan és a SPAR üzleteiben kapható.
A tesztről el kell mondjuk, hogy nagyon kellemes meglepetés volt. Úgy gondoljuk, hogy ennek a termékcsaládnak nagy jövője van. A tesztgyőztes is bizonyítja, hogy kapható olcsón magas minőségű készétel.