Tavalyi ígéretünket és régi álmunkat váltottuk most valóra: végigkóstoltuk az országos üzletláncban kapható egri bikavér borokat. Nagyon kedvelt a magyar fogyasztók körében ez a hungarikum. A választék széles mind árban, mind minőségben. Mi most a max. 2.000 Ft/palack bekerülési értékű borokat szereztük be a vakteszthez.
Az egri bikavér
Hungarikumként így írják le:
"Magyarország újkori bortörténelmének első védett eredetű bora az Egri Bikavér (1997 az Egri Bikavér Szabályzata). Ez a házasított vörösbor Eger vörösborainak igazi eszenciája, terroir bor, mely magában hordozza mind az itteni termőhelyek talajainak ízét, mind a máshol fel nem lelhető mezoklímát, valamint az itt élő emberek gondolkodását a fajtaválasztástól a szőlőfeldolgozáson át az érlelés megválasztásának időtartamáig és módjáig."
Története
Az egri bikavér készítése hozzávetőlegesen 130-150 éves múltra tekint vissza. A 19. század folyamán a "bikavér" szó alkalmazása azonban nem egy konkrét termékre utal, csupán a mély színű, erős vörösbort nevezik így a köznyelvben. A bikavért már ebben az időben is több dűlőből származó, különböző szőlőfajták együttes feldolgozásával készítették, a bor sötét színét pedig a rövid héjon történő erjesztésnek köszönhette.
A filoxéra egri megjelenése előtt (1886) a bikavér alapanyagát legnagyobbrészt a fűszeres aromájú kadarka fajta egyik változata, a lúdtalpú adta. A filoxéra során Eger szőlői nagyrészt elpusztultak. Ekkor jelentek meg a borvidéken a nagyburgundi, a kékfrankos, a kékoportó, valamint kisebb területen a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot, sőt a nagyrészt festőborként használt othello fajta is.
Az első tudatos bikavér-készítő a kísérletező kedvű Grőber Jenő volt a 20. század elején, aki által az egri bikavér elindult a szélesebb ismertség és nemzetközi hírnév felé. A Grőber-féle bikavér alapját kadarka és medoc noir fajták megfelelően kevert mustja adta, a borkészítési technika elemei a bogyózás és a némi kocsány hozzáadásával történő héjon erjesztés voltak.
A két világháború közti időszak legnevesebb bikavér-termelője Borhy-Braun Béla volt, aki számos nemzetközi díjat is nyert borával. A borhy-féle bikavér alapja a kadarka volt, ez több mint 50%-át adta a bornak. A nagyburgundi fajta kb. 20%-kal, a kékoportó és a medoc noir együttesen szintén 20%-kal részesedtek a házasításban, a fennmaradó részt az othello és a bakó festőszőlők mustja adta. A szüret időpontja október 20. körül volt ideális, csak jól beérett szőlőt volt szabad használni (minimum 20-as, de ritkábban akár a 25-ös mustfokot is elérhette).
Szabályozás és eredetvédelem
Jelenleg a Hegyközségi Tanács rendelete alapján 2 féle egri bikavér elfogadott.
1. Egri bikavér védett eredetű klasszikus bor: körlátozott földrajzilag néhány településre.
Minimálisan meghatározott alkoholtartalom: minimum 10,6% a kékfrankos, portugieser, kadarka, blauburger, turán, bíborkadarka és zweigelt, továbbá minimum 12,08% a cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, pinot noir, menoir és syrah fajták esetén.
A házasítás szabályai:
Legalább három szőlőfajta borának házasítása,
Egy fajta borának aránya sem haladhatja meg az 50%-ot,
Legalább három szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot,
A kékfrankos fajtának kell a legnagyobb arányt képviselni,
A turán és bíborkadarka fajták borának aránya együttesen és külön-külön sem haladhatja meg a 10%-ot.
Érlelés: legalább hat hónapig fahordóban.
Forgalomba hozatal: kizárólag üvegpalackban, leghamarabb a szüretet követő év november elseje után.
2. Egri bikavér védett eredetű superior bor
Minimálisan meghatározott alkoholtartalom: minimum 12,83% minden szőlőfajta esetén.
Érlelés: minimum 1 év fahordóban és minimum 6 hónap palackban.
A házasítás szabályai:
Legalább öt szőlőfajta borának házasítása,
Egy fajta aránya sem haladhatja meg a 30%-ot (kivéve a kékfrankost, mely minimum 30%-ban, de maximum 50%-ban lehet jelen),
A legalább öt szőlőfajta bora arányának meg kell haladnia külön-külön az 5%-ot,
A turán fajta borának aránya nem haladhatja meg az 5%-ot,
A cabernet franc és cabernet sauvignon fajták borának aránya együttesen sem haladhatja meg a 30%-ot.
Forgalomba hozatal: kizárólag üvegpalackban, leghamarabb a szüretet követő második év május elseje után.
Teszt menete
A teszten a Magyarországon előállított és a hazai üzletláncokban kapható, 2.000 Ft/palack ár alatti egri bikavéreket vizsgáltuk. Nem találtunk olyan évet, ahol mondjuk 8 különböző pincészet borát is összekóstolhattuk volna, így az évjáratok változóak, 2015-2018 között.
A tesztet mi, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük, a teszten 12-en vettünk részt.
A teszten védett eredetű klasszikus egri bikavérek szerepelnek.
Kóstolás, előkészület
Vékonyfalú, öblös pohárból kóstoltunk, a pohár térfogatának maximum 1/5-ig töltöttük borral, ami úgy 0,6 dl bort jelent. A kóstoló helyiséget a vakteszt előtt és közben a szünetekben is többször kiszellőztettük. A borokat egységesen 16-18 Cº közé hűtöttük.
Az illat értékelésénél megállapodtunk abban, hogy az első benyomás alapján döntünk, persze szellőztetés után. A korábbi borteszteken is az orrunk "fáradt el" a leggyorsabban.
A kortyot megjárattuk a szánkban, így valóban jobban feltárul az íze. A szakirodalomban ellentétes véleményeket találtunk a bor lenyelését vagy kiköpését illetően. Több helyen olvastunk erről és ismerős borászt is megkérdeztünk. Így a kiköpés mellett döntöttünk, mert féltünk, hogy az apránként lenyelt bortételek befolyásolják majd a kóstoló második felében lévő borok értékelését.
A tételek között kifli szeleteket, sajtot és tiszta vizet fogyasztottunk.
Az értékelés menete
Fogyasztói vakteszt, nem vagyunk borszakértők. Próbáltuk az átlag fogyasztók szemszögéből értékelni az egri bikavéreket, az alábbi szempontok szerint.
Illat: mindenki a saját ízlése szerint értékeli az illatot. Ugye a fiatalabb évjáratnál ez lehet frissebb, gyümölcsösebb, míg a többéves boroknál "elmélyül" az illat. Tehát inkább csak a kénes, rossz vagy alkoholos illatot pontozzuk le, a többit az egyedi ízlésre bíztuk.
Íz: itt az volt az egyetlen és talán amúgy is leglényegesebb szempont, hogy a bor íz egyensúlyát pontozzuk. Tehát a gyümölcsös ízjegyek, az alkoholtartalom, a savasság mennyire erősíti a bort, összhangban vannak-e egymással, vagy az egyik túlzó érzékelése tönkreteszi a kóstolás élményét.
Testesség és a savak: a testességet abból ítéltük meg, hogy mennyire "sűrű", gazdag a bor. A sav mértékét pedig egyénileg értékeltük, hogy kinek mennyire esik jól az adott bor savtartalma. Itt is összesen 10 pontot adtunk, inkább a "hibákat" és nem jóleső tételeket pontoztuk le ebben az oszlopban.
A színt most nem értékeltük.
A nagy egri bikavér vaktesztünk eredménye
12. Lovassy Egri bikavér, egységára: 932 Ft/L. Pontszám: 5,8/10 pont
Színe mélyvörös. Illata nehezen definiálható, kevésbé gyümölcsös. Nem harmonikus a bor, érezhető egy kis karakán kékfrankos az elején, aztán átcsap savanyúba, majd a vége üres.
11. Egri Korona Borház Egri Bikavér, egységára: 2065 Ft/L. Pontszám: 5,9/10 pont
A kék árnyalat hiányzik a színéből, inkább barnás, konyakos szín jellemzi. Illata nyers, zöldséges illatjegyeket éreztünk. Egyszerű vörös cuvée, nem éreztük a bikavér jelleget.
9. Varga Egri Bikavér, egységára: 1105 Ft/L. Pontszám: 6,3/10 pont
Az illata "bikavéres". Nekünk hiányzott belőle a savasság, emiatt utóízében már édesnek éreztük a bort.
9. Egervin Egri Bikavér, egységára: 959 Ft/L. Pontszám: 6,3/10 pont
Illatában nem éreztünk markáns, gyümölcsös ízeket, viszont egységes volt. Íze inkább savanyú és nagyon savas.
7. Juhász Testvérek Pincészete Egri bikavér, egységára: 1932 Ft/L. Pontszám: 7,4/10 pont
Nagyon hosszú szellőztetést igényelt, mire megéreztük az igazi illatát, ami meggyre emlékeztet. Testes, közepesen savas, viszont egyszerű ízű, kevésbé gyümölcsös, inkább nehéz bor.
7. Varsányi Pincészet Egri Bikavér, egységára: 705 Ft/L. Pontszám: 7,4/10 pont
Egységes, jó illat. Harmonikus, de nem túl gyümölcsös, közepesen savas bor.
4. Celeste Egri bikavér prémium, egységára: 1732 Ft/L. Pontszám: 7,8/10 pont
Színe mély rubin. Egyszerű, kevésbé intenzív illatú bikavér. Kóstolva jobban feltárulnak a különféle pirosszőlők gyümölcsös jegyei.
4. Ostorosbor Egri Bikavér (aranybika van a címkén), egységára: 932 Ft/L. Pontszám: 7,8/10 pont
Enyhébb, gyümölcsös, friss illat. Harsányabb ízű, frissebb, fiatalosabb, gyümölcsös íz. A vége is zamatban gazdag.
4. Ostorosbor Egri Bikavér, egységára: 932 Ft/L. Pontszám: 7,8/10 pont
Enyhébb, gyümölcsös, friss illat. Harsányabb ízű, frissebb, fiatalosabb, gyümölcsös íz. A vége is zamatban gazdag.
3. Petrény Egri bikavér, egységára: 2399 Ft/L. Pontszám: 8,1/10 pont
Illata ánizsos, szedres hatású. Testes, megfelelő savasságú bor. Kellemesen gyümölcsös aromákkal..
2. Soltész Egri Bikavér, egységára: 1599 Ft/L. Pontszám: 8,2/10 pont
Testesebb, különleges, szilvára emlékeztető illat. Nagyon jólesik fogyasztani ezt a bort, nagyon markáns gyümölcsös, érett szilva ízt éreztünk benne.
1. Ostorosbor Egri Bikavér, egységára: 1199 Ft/L. Pontszám: 8,4/10 pont
Gyümölcsös, fűszeres illatú. Mélybordó színű. Közepesen savas, kellően testes, intenzív ízjegyekkel bíró bor. A pontozók a piros szőlő és a must ízeken túl felírtak feketebodzát, meggyet. A házasítás nagyon jól sikerült, jólesik kortyolni.
Összegzés
A tesztgyőztes kapható az Auchan.... üzletekben.