A nyári szünetben nemcsak a gyerekek elhelyezését kell megoldani, hanem azt is, hogy szinte minden nap friss ebéd kerüljön az asztalra. Ezért jól jön időként, ha a mélyhűtőből elő tudunk kapni némi készételt, amit fél órán belül tálalhatunk is. Így felkerekedtünk, és beszereztünk 18 féle bolti rántott sajtot, hogy átfogó képet kapjunk erről a népszerű ételről.
A rántott sajtról
A rántott sajt egyetlen étterem étlapjáról sem hiányozhat, hiszen az egyik legnépszerűbb alternatíva azok számára, akik nem húsimádók. A gyerekek körében is igen kedvelt, ezért az iskolai menza repertoárjában is gyakran szerepel.
Története egészen a 7. századi Egyiptomig nyúlik vissza, és a feljegyzések szerint igen népszerű étel volt. Nálunk az utóbbi 40 évben terjedt el szélesebb körben és sokan otthon is elkészítik ezt a finom fogást.
A Magyar Élelmiszerkönyvben nem találtunk külön szabályozást a gyorsfagyasztott, elősütött rántok sajtokra.
A fő összetevők a tesztelt termékek alapján:
- sajt (többféle fajta: trappista, ementáli
- panírmorzsa és panírpor
- ivóvíz
- napraforgó-étolaj
- étkezési só
A teszt menete
Beszereztük az összes országosan kapható rántott sajtot a COOP, Auchan, LIDL , ALDI, SPAR, TESCO, PENNY Market, REÁL üzleteiben.
A teszten a különféle sajtokból készült, elősütött, panírozott termékeket vakteszteltük 11-en. A kóstolást ahogy eddig is, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük.
A rántott sajtokat sütőben sütöttük, az elkészítési javaslatnak megfelelő hőmérsékleten és ideig.
A sajtokat még melegen, 2-3 perc hűlés után kóstoltuk meg.
A tesztgyőztes vágásfelülete és színe
Az értékelés szempontjai
A rántott sajtokat ismét 3 szempont: illat, állag és íz szerint pontoztuk.
Illat: Mivel panírozott termékekről van szó, elvárás volt a frissen sült, rántott ételre jellemző illat. Mivel sütőben sütöttük a sajtokat, ezért az olajos és más idegen illat miatt pontlevonás járt.
Állag: Frissen kóstolva magasabb pontszámmal értékeltük a ropogós, vékony panírt. A rántott sajtok belseje szerintünk lehet rugalmas és lágy, de nem rágós és szivacsos állagú. Több pontot kaptak azok a termékek, ahol vastagabb volt a sajtréteg.
Íz: A fő ízeket a panír és az általában natúr, nem sós sajt adta. Elvárás volt, hogy a panír réteg friss legyen, és ne legyen nagyon olajos. A sajtnál pedig a jól ismert és elvárt sajt ízt kerestük, ami nem lehetett kesernyés, olajos utóízű.
A nagy rántott sajt teszteredmények
18. Auchan rántott trappista sajt 36%, egységára: 1700 Ft/kg. Pontszám: 4,7/10.
Enyhe sült panír és ömlesztett sajt illat. A panír jóval keményebb állagú, mint maga a sajt, így fogyasztáskor csak a panír állománya érezhető. Ízében semleges, se a panírnak, se a sajtnak nincs meg a jellegzetes és elvárt íze.
17. Steak House rántott trappista sajt, egységára: 3038 Ft/kg. Pontszám: 4,8/10.
Semleges az illata, a panír vastag, rágós. A sajt íze nem érezhető a panírtól, és van egy furcsa utóíze is. Rágógumi állagú.
16. Spar rántott trappista sajt, egységára: 1109 Ft/kg. Pontszám: 4,9/10.
Semleges illatú termék. A készítmény állaga szivacsos, szemcsés, nem a természetes sajtra jellemző. Ízében minimálisan felfedezhető némi sajt jelleg.
15. Auchan rántott trappista sajt 56%, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 5,0/10.
Enyhén olajos illat, lágy, szemcsés, rántott sajttól nem elvárt állag. Íze enyhén kesernyés, semleges.
14. Coop rántott trappista sajt, egységára: 2220 Ft/kg. Pontszám: 5,2/10.
Hiába sütőben sütöttük, a panír így is olajos. Nem szemcsés, hanem massza jellegű. Íztelen.
13. Sissy rántott trappista sajt natúr, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 5,3/10.
A panír jó illatú és jó minőségű. A sajt állaga sütés hatására szétesett és csomós, szálas szerkezetű. Emellett a sajttésztában érezhető egy szemcsés kicsapódás. Íze semleges.
12. Sissy rántott trappista sajt chilis, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 6,0/10.
Semleges illatú, a panír állaga megfelelő. A sajt viszont túrós, szemcsés szerkezetű. Nem folyós, nem nyúlós. A termék ízén némileg javít, hogy a chilinek köszönhetően enyhén csípős.
11. Frosta arany sajtrudak, egységára: 4070 Ft/kg. Pontszám: 6,1/10.
A termék sütés közben teljesen szétfolyt. Illatában használt olaj és halszag is érezhető. Teljese íztelen a panír és a sajt is. Állaga puha, nem rágós.
8. Nature's Gold rántott trappista sajt füstölt ízű, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10.
Sütés után kellemes panír illat érezhető. Az állaga az elvártnál jóval puhább. A panír és a sajtréteg aránya megfelelő. Ízében a füst aroma érezhető.
8. Nature's Gold rántott trappista sajt natúr, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10.
Semleges, enyhén olajos panír illat érezhető rajta. A sajt állaga sütés után szinte hab jellegű. Íze is semleges.
8. Penny Almtaler ementáli sajtfalatok, egységára: 3196 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10.
Rágós és vastag a panír. A sajt nyúlós és rágós. Az ízében jól érezhető az ementáli sajt.
7. Nádudvari rántott ementáli sajt, egységára: 3426 Ft/kg. Pontszám: 6,8/10.
Illatában a pirult panír és enyhén ementáli illat érezhető. Állaga inkább szivacsra emlékeztet, nem a sajttól elvárt nyúlós állag. Ízében érezhető az ementáli.
6. Nádudvari rántott trappista sajt, egységára: 2664 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10.
Illatában csak a pirult panír érezhető. Az állaga masszívabb, nem folyós. A panír minősége megfelelő. Ízében is inkább a panír érezhető.
5. Spar rántott trappista sajt, egységára: 2350 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10.
Vékony panír réteg, vastagabb sajtréteg. Illata nincs. Kellemes trappista íze van. Állaga megfelelően nyúlós.
4. Lidl Culinea rántott trappista sajt, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10.
Natúr illat, inkább csak a pirult panír illat érezhető. Semleges ízű, utóízben érezhető egy enyhe, amúgy a trappistára jellemző kesernyésség. Vékony panír, jó állagú, nyúlós sajt.
3. Lidl Culinea rántott trappista sajt petrezselyemmel és fokhagymával, egységára: 1638 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10.
Erős fokhagyma illatú. Sütés után jól látható a petrezselyemzöld a sajtban. Ízében is a fokhagyma dominál, de enyhén érezhető a petrezselyem is. Állaga az elvárt puhaságú és nyúlós.
2. RippRopp rántott sajt, egységára: 1756 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10.
Sütés után kellemes, enyhe illatú. A vékony panír és vastagabb sajtréteg miatt ízében is érezhető a trappista jelleg. A panírnak natúr, finom zsemlemorzsa illata van. Állaga kellően rugalmas és sütés után is megőrzi alakját, nem folyik szét.
1. Medve Aranyfalatok, egységára: 4505 Ft/kg. Pontszám: 8,6/10.
Klasszikus ömlesztett sajt illata van. Vékony, ropogós, aranyszínű panírréteg, a sajt vastagsága miatt jól kijön az ömlesztett sajtokra jellemző puhaság. Nem folyik ki, de mégis lágy a sajt. Finom és jellegzetes ízű rántott sajt. Grillezéshez is ajánlott, csak parázs felett.