Nagy édes pezsgő teszt: Asti eljárással készült a győztes!

2019.dec.19.

Az édes pezsgőket hajlamosak vagyunk Karácsonykor desszertbor helyett is fogyasztani, ami persze annak köszönhető, hogy a pezsgő az ünneplés egyik legfontosabb kísérője. Az emelkedett pillanatokban lecsúszik pár pohár pezsgő a finom ételek mellé, ahogy a tósztok is elképzelhetetlenek a pezsgős koccintások nélkül. Lássuk, hogy 2019-ben melyik édes pezsgő lett a tesztgyőztesünk!

bor1_6.jpg

A pezsgők besorolása


Színük szerint lehetnek fehér pezsgők, vörös pezsgők és rozé pezsgők. Maradék cukortartalmuk szerint pedig a brut nature-től az édesig határolhatóak be.

kepkivagas_23.png 

Az olcsóbb pezsgőket tartályban erjesztik, míg a drágább pezsgőket palackban. Persze ez nem jelenti azt, hogy ami palackban erjesztett, az finom is. A 0,75 L palackban erjesztett pezsgő a Méthode traditionelle, a 1,5 L palackban erjesztett pedig a Magnum palackos pezsgő a Méthode transvasée. 

p06vm8yd.jpg

A tesztben szereplő valamennyi pezsgő tankos erjesztésű, és az úgymond hagyományos pezsgők mellett megjelenik az alacsonyabb alkoholtartalmú illatos pezsgő, az Asti eljárással készített is.

A minőséget prezentálja még a dugó, természetesen a parafa dugós jelent(het)i a minőségibb pezsgőt, míg a műanyag dugó a költségmegtakarítást.

pezsi2.jpg 

Kóstolás menete


A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület végezte. Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy történt-e változás a tavalyi évhez képest. Előre elárulhatjuk, hogy igen! Érezhető minőségi különbségek vannak, ami köszönhető az évjáratnak, vagy akár a technológiai fejlesztésnek is.

A tesztben csak az édes és édes muskotályos megjelölésű termékek vehettek részt. A pezsgőket a teszt előtt 10 C°-ra hűtöttük és szakaszosan vettük ki a hűtőből kóstolásra. Egyszerre 5 pezsgőt bontottunk ki és töltöttünk a kóstolópoharakba. 5 pezsgő megkóstolása után 10 perc szünetet tartottunk, de a kóstolás közben is 2 pezsgő között vízzel, sajttal semlegesítettük az előző pezsgő ízét a szánkban. 


Az előkészítők 3 felé csoportosították a pezsgőket. Az első szettben a "hagyományos", édes pezsgők voltak, a 2. szettben a muskotályosok következtek, a végére pedig az illatos, várhatóan édesebb pezsgők maradtak. Természetesen csak az előkészítők tudták a kikészített pezsgő nevét, a kóstolók nem, hiszen ez a szokásos vakteszt.

Volt egy 2. kör is, ahol összekóstoltuk a feltételezhetően azonos gyártó, azonos pezsgőit. Ez a helyezést nem befolyásolhatta csak annyiban, hogyha az összekóstoláskor azonosnak éreztük a pezsgőket, akkor azonos pontszámmal és értékeléssel mutatjuk be Nektek a tesztben.

bor2_3.jpg 

Az értékelés 


4 szempont szerint pontoztuk a pezsgőket. Első körben az illatot, majd a szénsavasságot, az édesség mértékét/intenzitását és végül a gyümölcsízt értékeltük.  A pontozás 1-10 skálán zajlott, ahol a 10 pont a legjobb.

Illat: elvileg nem hiba az élesztős illat jelenléte (bár ez inkább a tradicionális pezsgőkre jellemző), ezért abban állapodtunk meg, hogy csak túlzottan illatidegen, illetve gyümölcsillat hiányos pezsgőket pontozzuk kevesebbre.

Szénsavasság:  A pezsgőtől azt várjuk, hogy kellően szénsavas legyen, hisz az alacsony szénsav tartalom miatt olyan érzésünk lehet, hogy ez a pezsgő napokig állt dugó nélkül. A túl magas szénsav tartalom pedig az ízek érzékelhetőségének kárára megy. 

A pezsgő szénsav tartalmának finomsága, a buborékok eloszlása adja meg a pezsgők igazi szépségét. A pezsgők szénsav tartalma minimálisan 3 bar lehet és fontos megemlíteni, hogy kizárólag természetes úton, erjedésből származó buborékok lehetnek a pezsgőben. A nagyméretű durva buborékok jelenléte rosszabb minőség, míg a tűhegynyi finom gyöngyszemek a kiváló minőség jellemzői.

Édes íz: elsőként ezt érezzük kóstoláskor, leggyorsabban a cukortartalom megítélhető. Mivel itt édes pezsgőkről van szó, ezért a félédes cukortartalom ízhatású pezsgőket lepontoztuk, de a túl édes pezsgőket is, hiszen a magas cukortartalom elnyomja a pezsgő ízét. A pezsgők kategorizálásában nem szerepel a félédes, mint kategória. Cukortartalom szerint 50gr/liter értéktől tekintjük a pezsgőt édesnek. Ennél a kategóriánál nagyon fontos, hogy harmonikusnak érezzük a pezsgő zamatát, és helyén kezeljük a fogyasztás idejét. Aperitifnek soha ne kínáljunk édes pezsgőt! 

Gyümölcsös íz: megoszlanak a vélemények, mert a szakértők szerint a kevésbé gyümölcsös pezsgő a jó, mi mégsem pontoztuk le azt, ha éreztük a gyümölcsösséget, sőt jobban pontoztuk, mert ez friss ízjegyekkel is párosul. A pezsgőknek a különböző eljárások tekintetében különböző ízjegyei vannak. Tradicionális pezsgőknél elvárt a élesztős zamatok jelenléte, de a tartályban erjesztett (ezek szerepelnek a tesztben) pezsgőknél kifejezett előny a gyümölcsös, üde, friss, könnyed jegyek jelenléte. 

 

Az édes pezsgők vaktesztjének eredménye

20. Anno Domini 2000 muskotályos, egységára: 799 Ft/kg. Pontszám: 4,2/10 pont  

Furcsa, nem definiálható illat, ami alkoholos, és idegenanyag illata van. Furcsa, mintha valami gyógynövény aromáját éreznénk. Kesernyés utóíz, kellemetlen.

anno_dom.jpg 

19. Arvenus , egységára: 865 Ft/kg. Pontszám: 4,8/10 pont  

Gyümölcsös, édes, vasas, alkoholos illat. Íze jellegtelen, az édesség elveszi a gyümölcsös aromákat. Elég savas, talán túlságosan is.

arvenus.jpg 

18. Mon Amour, egységára: 865 Ft/kg. Pontszám: 5,8/10 pont  

Édeskés, élesztős illat. Fáradt, mustos íz. Az édesség megfelelő, van egy mazsolás utóíze, de nem harmónikusak ebben a pezsgőben az érezhető aromák.

mon_amour.jpg 

16. BÚÉK! Muskotályos, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 6,3/10 pont  

Friss, gyümölcsös aromák az illatban. Gyenge intenzitású muskotályos, édes főíz, ami után enyhe kesernyés utóízt éreztünk.

buek.jpg 

16. Igrisztoje Szovjetszkoje muskotályos, egységára: 1065 Ft/kg. Pontszám: 6,3/10 pont  

Friss, gyümölcsös aromák az illatban. Gyenge intenzitású muskotályos, édes főíz, ami után enyhe kesernyés utóízt éreztünk.

szovjet_musk.jpg 

13. König muskotályos, egységára: 799 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont  

Enyhe muskotályos szőlő és élesztőillat. Muskotályos íz, amiből lefarag a cukor. Utóízben kellemes, édeskés.

konig_musko.jpg 

13. Tesco Imperium muskotályos, egységára: 1132 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont  

Enyhe muskotályos szőlő és élesztőillat. Muskotályos íz, amiből lefarag a cukor. Utóízben kellemes, édeskés.

tesco_imp.jpg 

13. Burg muskotályos, egységára: 892 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont  

Enyhe muskotályos szőlő és élesztőillat. Muskotályos íz, amiből lefarag a kelleténél több cukor. Utóízben is muskotályos, édeskés.

burg_musk.jpg 

9. BB édes, egységára: 1065 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Nagyon enyhe pezsgős, édes aromák érezhetőek az illatában. Édeskés, aromákban szegény pezsgő. A szénsavassága kissé gyenge, viszont ezt a pezsgőt bárki meg tudja inni, mert nincs olyan karaktere, ami valakinek nem ízlene.

bb_edes.jpg 

9. Igrisztoje Szovjetszkoje, egységára: 1065 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Enyhe, édeskés pezsgőillat. Az édes elviszi ízét is, viszont nincs mellékíze. Aromában szegény, jó szénsavasságú pezsgő.

szovjet.jpg 

9. Burg, egységára: 892 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Kellemes pezsgőillat. A szénsav mennyisége megfelelő. Az ízeket leegyszerűsíti a magasnak érzett cukortartalom. Gyümölcsös aromákban szegény pezsgő.

burg_edes.jpg 

9. König, egységára: 799 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Enyhe, édeskés pezsgőillat. Az édes elviszi az ízét is, viszont nincs mellékíze. Aromában szegény, jó szénsavasságú pezsgő.

konig_edes.jpg 

8. Rex Danubius, egységára: 999 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont  

Tiszta, friss, gyümölcsös illat. Friss, a mustból erjesztett pezsgőkre emlékeztető gyümölcsösség, bár kevésbé tartalmas aromákkal. Az édes íz és a szénsavasság uralja ezt a pezsgőt.

rex_danubius.jpg 

7. Szent Korona, egységára: 865 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Csemegeszőlős, friss illat. Egyedi, lekváros, köszmétés ízeket éreztünk. A cukor mennyisége megfelelő, kellemesen savas pezsgő.

szent_korona.jpg 

6. Törley Fortuna, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Harsány, friss gyümölcsös íz. Megfelelő édesség, érezhetően alacsony alkoholtartalom, ami selymessé teszi az ízét. Tiszta, friss, szőlős ízű pezsgő.

torley_fortuna.jpg 

4. Törley Charmant Doux, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Mazsolás, szőlős, aromákban gazdag illat. Finom, bár picit édesebb a kelleténél, a savasság is lehetne több, viszont a kései szüretre emlékeztető ízek miatt tetszett a kóstolóknak.

torley_charmant.jpg 

4. BB Arany cuvée, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Nagyon finom, lekváros-mazsolás illatjegyek. Az íze nagyon selymes, édes, mazsolaborra emlékeztet. Az alkoholtartalmat eltompítja a cukor, talán lehetne savasabb.

bb_arany.jpg 

3. LIDL Frakk, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Friss, gyümölcsös, finom illat. A cukor mennyisége picit több a kelleténél, viszont ezt ellensúlyozzák a pezsgős-gyümölcsös aromák. Utóízben kissé erős, alkoholos. Egyedi íze ebben az árkategóriában felismerhető.

frakk.jpg 

2. Törley Muscateller, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10 pont  

Friss, erős pezsgőillat, szőlős-pezsgős aromákkal.  Finom muskotályos íze van, megfelelő édességgel és kellemes savassággal párosítva. Érdekes, hogy erősebb alkoholtartalmúnak tippeltük, mint amennyi van benne valójában (10,5%).

torley_musc.jpg 

1. BB Spumante, egységára: 1052 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Egyértelmű spumante illat, ami az astit is jellemzi. Karakteres friss szőlő íz, azonnal felismerhető, aromagazdag pezsgő. Jóleső szénsavassággal, finom, friss szőlős ízekkel. Az édesség mértéke is nagyon jól beállított. Az ára pedig ehhez a minőséghez képest nagyon alacsony.

bb_spumante.jpg 

Összegzés

A táblázatban szerepelnek a gyártók is. Nagy az átfedés, mi úgy becsüljük, hogy valójában 15-16 pezsgőt kóstoltunk 20 féle csomagolásban és ez az átfedés a 9. helyezettektől kezdődött. Az első 8 helyezett biztosan különböző pezsgő. 

edes_pezsgo_teszt-1_2.png

 

FRISS TESZT: Nagy virsli teszt! KATT IDE!

bor4_1.jpg

Gyerekpezsgő teszt: szeretett mesefigurák, kellemetlen ízek!

Mogyorós-csokis krémek tesztje: meglepetés a dobogón!

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr5615354352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hokihari 2019.12.20. 17:12:06

Törley muskateller finom!