Nagy instant kávé teszt: melyik a legfinomabb 3in1?

2024.már.07.

Az instant kávék között a leggyakrabban fogyasztott kávé az előre összekevert három az egyben, vagyis 3in1, melyben a kávé, a cukor és a tejpor is benne van, tehát más nem is kell hozzá. Kíváncsiak voltunk, hogy érdemes-e a drágábbat megvenni, milyen különbségek vannak ezen termékek piacán. Nos, az eredmények minket is nagyon megleptek!

 ossz_img_4252.JPG

A 3IN1 KÁVÉKRÓL

A cukorral és tejjel ízesített kávékra kínál alternatívát ez a termékkör. Előre porciózott tasakok tartalmát beleöntjük a csészébe, forró víz, pár keverés és kész a kávé, nagy előnye, hogy gyorsan és eszköz nélkül elkészíthető.

Érdemes a hagyományosan főtt kávékhoz hasonlítani a 3in1-et? Nem! Először is az őrölt kávéból "kifőzzük" a kávéaromákat, az instantnál, meg lefőzik ugyan, de utána lepárolják és kiszárítják. Ha cukorral isszuk a kávénkat, akkor örülhetünk, mert cukor van a háromazegyben is. A tej helyett pedig, tejpor, tejporpótló vagy kávéfehérítő készítmény van benne.

Ezen felül pedig vannak aromák is az instant verzióban, szóval, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy önálló termék, tehát az értékelési szempontokat is ehhez a termékhez igazítva kellet kidolgoznunk.

  

A TESZT MENETE

A vaktesztet a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai és laikus fogyasztók végezték, összesen 15-en.

A teszthez az országos élelmiszerláncoknál vásároltunk be, márkás és sajátmárkás termékeket.

A kávékat a csomagoláson megadottak szerinti mennyiségű vízzel hígítottuk.

 

AZ ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

A 3in1 instant kávéknál minden összetevőt értékelni kell, így a kávé, a tejes összetevők minőségét és az édesség mértékét pontoztuk, az alábbiak szerint.

Illat: csak a kávé- és a tejaromákat érezhetjük, az idegen illatokat lepontoztuk, illetve a jellegtelen vagy nem definiálható illatú kávék sem kaphattak magas pontszámot.

Íz: 3-felé bontottuk az értékelését

1. Kávé íze: nem vártunk az őrölt kávétesztünk győzteséhez hasonló kávéaromákat, egy egyszerű robusta kávéízzel már kiegyeztünk. Ha nem éreztünk kávéízt, akkor lepontoztuk a tesztalanyt.

2. Tejes összetevők íze: elvileg azért teszünk tejet a kávénkba (már aki tesz bele), hogy lágyítsuk a kávé savanyú-kesernyés ízét, de nem azért, hogy teljesen felülírjuk. Szóval, itt a kávé-tejes összetevők harmóniáját pontoztuk.

3. Édesség mértéke: a 3in1 termékekben a cukor a legolcsóbb alapanyag, lesz is egy-két kávé, ami inkább kávés cukornak nevezhető. A túl édes kávékat pontoztuk le. Az nem gond, ha nem édes a kávé, csak legyen kávé-tej íze.

 

A NAGY 3IN1 INSTANT KÁVÉ TESZTÜNK EREDMÉNYE

 

19. REÁL Rio 3in1 azonnal oldódó kávéspecialitás, egységár: 3 619 Ft/kg, Pontszám: 5,3/10 pont

Idegen aromás illat. Megfelelő ízintenzitású. Édes, aromás ital.

rio_1.JPG

 

17. Mokate 3in1 classic with roasted coffee, egységár: 4 700 Ft/kg, Pontszám: 5,8/10 pont

Intenzív, aromás illat. Az ízintenzitás megfelelő. A kávé ízét elnyomják a különféle aromák. Édeskés, vaníliás íze van.

mokate.JPG

 

17. AUCHAN Tuti tipp 3in1 azonnal oldódó italpor, egységár: 3 328 Ft/kg, Pontszám: 5,8/10 pont

Idegen aromás illat. Megfelelő ízintenzitású. Édes, aromás ital.

auchan_img_4266.JPG

 

16. Nescafé 3in1 classic, egységár: 5 876 Ft/kg, Pontszám: 6,4/10 pont

Aromás, vaníliás illat. Az ízintenzitás megfelelő, a mezőnyben ez oldódott a legnehezebben. A kávéízt teljesen elnyomja a különféle aromák jelenléte.

nc_cl.JPG

 

15. Nescafé 3in1 brown sugar, egységár: 6 055 Ft/kg, Pontszám: 6,5/10 pont

Kávétól idegen illat, szinte már őszibarackos, édeskés. Az ízintenzitás megfelelő, nehezen oldódott fel a forró vízben. Az édesség mértéke megfelelő, minimális kávéíz érezhető, de inkább aromás ízű.

nc_brown.JPG

 

14. La Festa 3in1 coffee mix classico, egységár: 4 333 Ft/kg, Pontszám: 6,6/10 pont

Enyhén aromás, kávés illat. Az ízintenzitás közepes. Gyenge kávés és tejes íz, inkább emlékeztet cappuccinora.

la_festa_img_4286.JPG

 

12. Coop instant 3in1 Kávéitalpor, egységár: 3 661 Ft/kg, Pontszám: 6,7/10 pont

Aromás, pörköltkávé-illat. Megfelelő ízintenzitású, kissé édes, tejes utóízzel.

coop_img_4294.JPG

 

12. Bravos 3in1 instant kávéspecialitás, egységár: 4 406 Ft/kg, Pontszám: 6,7/10 pont

Kicsit égett szaga van, erős pörkölésű. A kávéital íze intenzív. Az édes a főíz, mellette aromás kávéíz érezhető.

bravos.JPG

 

11. PENNY Casablanca 3in1 complete instant coffee, egységár: 2 772 Ft/kg, Pontszám: 6,8/10 pont

Aromás, kávés illat. Megfelelő intenzitású, ízében az édes dominál, mellette a kávés, tejes íz is kellően érezhető.

casa.JPG

 

9. LIDL Bellarom 3in1 instant coffee drink, egységár: 3 328 Ft/kg, Pontszám: 6,9/10 pont

Enyhe, aromás illat. Az ízintenzitás megfelelő. Kellően édes, a kávé ízét inkább a különféle összetevők adják.

bellarom.JPG

 

9. Coop instant 3in1 Kávéitalpor barna cukorral, egységár: 3 772 Ft/kg, Pontszám: 6,9/10 pont

Aromás, pörköltkávé-illat. Megfelelő intenzitású, teltebb, erősebb kávéíz.

coop_barna_img_4297.JPG

 

8. TESCO 3in1 instant coffee drink, egységár: 3 328 Ft/kg, Pontszám: 7,0/10 pont

Aromás, pörköltkávé-illat. Megfelelő intenzitású, édes, kellően kávés és tejes íz.

tesco_11.JPG

 

7. AUCHAN 3in1 azonnal oldódó kávéspecialitás, egységár: 3 608 Ft/kg, Pontszám: 7,1/10 pont

Enyhe, aromás, tejes illat. Az ízintenzitás megfelelő. Az íze vegyes aromás jellegű, amiben kevésbé emelkedik ki a kávé jellegzetes íze. Az édesség mértéke megfelelő.

auchan_7.JPG

 

6. ALDI Amaroy coffee 3in1 instant kávéitalpor classic, egységár: 3 328 Ft/kg, Pontszám: 7,4/10 pont

Enyhe, kávés illat. Megfelelő ízintenzitású. Kávés és vaníliaaromás íz. A kelleténél kissé édesebb.

amaroy_cl.JPG

 

5. ALDI Amaroy coffee 3in1 instant kávéitalpor barna cukorral, egységár: 3 328 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Enyhe, kávés illat. Az ízintenzitás megfelelő. Kellemesen édes, jól érezhető a kávé és a tejes összetevők íze.

amaroy_barna.JPG

 

3. Omnia 3in1 classic, egységár: 5 423 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Kellemes, kávés illat. Megfelelő ízintenzitás. A kávé íze erőteljesen érezhető, kevésbé édes.

omnia.JPG

 

3. Nescafé 3in1 strong, egységár: 5 876 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Enyhe, kávés illat. Megfelelő ízintenzitású. Nehezen oldódott. Megfelelő szintű édesség. Jól érezhető a kávés zamat.

nc_strong.JPG

 

2. Jacobs original 3in1, egységár: 5 257 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Kellemes kávéillat. Erős ízintenzitás. Az édes íz mértéke megfelelő. A kávés zamat szinte már túl erős is. Utóízben még épp elfogadható ízjegyet éreztünk.

jacobs.JPG

 

1. SPAR 3in1 coffee, egységár: 3 328 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont

Kellemes, kávés, tejes illat. Megfelelő ízintenzitás. Ebben az italban éreztük legjobban a kávé jellegzetes ízét, sőt annak megfelelő pörkölését. Az édes íz nem nyomja el a többit, így a kávé és a tejes zamatok is erőteljesek.

spar_8.JPG

 

ÖSSZEGZÉS

A tesztgyőztes SPAR 3in1 coffe a SPAR és INTERSPAR üzleteiben kapható.

( A cikkben szereplő árak a teszteléskor zajlott árak szerint lettek feltüntetve.)

kv.png

süti beállítások módosítása