Első millió dollár (márka): Klapka György

2017.jan.27.

Klapka György, akit mindenki ismer a Vámház körút 9.-ből. Vagyonát már jóval a zálogház előtt megalapozta.  Mi tette sikeressé? Milyen üzleti fogásai, trükkjei voltak? Ahogy átrágtam magam az életén, könyveken, videókon, cikkeken keresztül egy tökös üzletember története rajzolódott ki. Szóval hogyan is kereste meg az első millió dollárját? Na jó, márkáját…

02_klapka_gyorgy_1.png 

A cikkben több pénznemmel találkozunk, különböző évekből, amit a mérhetőség kedvéért átváltottam forintra és infláltam mai értékre, zárójelbe téve.

Gyerekkor

Az 1848-as szabadságharc tábornokának, Klapka Györgynek a dédunokája, 1928 karácsonyán látja meg a napvilágot. Híres ősével nem kérkedik soha, inkább nyűg neki. Apja művészlélek, a családot az egyetemet végzett anya tartja el, Filléres bolt nevű szatócs üzletükkel.

Első pengőit a helyi srácoktól elnyert agyaggolyók (golyózós játék) eladásából szerezte 8 évesen. Édesanyjának segít a boltban: reggel, triciklijével indult a piacra árut beszerezni, utána iskola, este még be kellett állnia a pult mögé. Akkor jegyrendszerben számoltak el, 50 jegyet ragasztottak egy papírlapra, úgy tudták pénzre váltani.  Már gyerekként is csak eszköz volt neki a pénz.

klapka2.png

A kis Klapka a triciklijével

Háború

A háborúban levente, az 1944-es totális mozgósítás idején Pestet védte, ahol sok bajtársát látta meghalni. Nyugatra vezénylik őket, megszökik egy kisebb csapattal, akikből az úton sokan meghalnak, és szerencséje csak 2 dezertőrnek volt.

Háború után

Amint az ágyúk dörgése elül, elkezd feketézni, több vidéki kapcsolatuk is életben marad és a felhozott termékeket (tojás, zöldség-gyümölcs, állatok) szép haszonnal adják tovább. A fő fizetőeszköz a petróleum, ezt mindenre lehet cserélni. 1946-ban már saját teherautóval hordja az árut. Ugyanebben az évben bevezetik a forintot, 1 kg arany 13.210 (11 millió Ft).

 

Színész, majd táncos

A apjától öröklött művészhajlamai színészi pályára csábították. 2 évre beiratkozik Rózsahegyi Kálmán Színi Iskolájába. Itt szerzett színészi tapasztalatait később az üzleti életben is kamatoztatta. Saját bevallása szerint 1000 verset tanult meg ebben az időben, melyekből később is szívesen idézett. Alkata és megjelenése miatt tanára a táncos pályát javasolja neki. A Royal Varietében -annak államosítása után-, Klapka elkezd a tánccal ismerkedni. Gyorsan tanul a tánc mellett az artistaképzőben: balett, sztepp, akrobatika órákat vesz. Pár év múlva már koreografál. Szükség volt rá, amit ki is használ: egy fellépésre 12 próbát is kifizettet, így 3-szor keresett többet a többi táncosnál. Hölgy partnerei imádták, mert őket helyezte tánc közben előtérbe.

61d61b06f5a2437b92fa049496282dca044ed462.jpg

Klapka jobbról a második, álló

4 évig motor versenyzett, volt vitorlázó repülő-pilóta jogosítványa is.

Kiskapuk a vámon, pénzcsinálás az 50-es-60-as években

1954-ben Lengyelországban turnézik a revü. Amikor az egyik táncos lányról szinte lerángatják a bundáját 27.000 zlotyiért, Klapka azonnal kigondolja a bunda-biznisz részleteit. A táncos lányok sűrűn villogtatják a combjaikat a vámon, így a vámosok azt is elnézték, hogy nyáron fejenként 2 bundát is vigyenek a lányok Lengyelországba. A bundából bejött pénzt értékes, itthon alig kapható szövetekbe fekteti, amit függönyként hoz át a határon.

bunda.png

1957-ben ultrahangos mosógépet fejleszt Greguss Pál professzorral. Megszerzi a legjobb helyet a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Hatalmas a tolongás és érdeklődés, több készüléket el is ad. Egy irigye persze feljelenti és fogdába kerül. Aczél Györgynél járja ki az egyik táncos ismerőse a kiengedését, hiszen Klapka György nem hiányozhat az Izraelbe tartó gépről, ami a magyar kultúrát szállítja Ben Gurion és szűk köre számára.

klapka5.png

Itthon egy kiugrott pap belevonja a díszzászló üzletbe, ami annyiból állt, hogy szép díszes magyar vörös csillagos zászlókat szállítottak vidékre, ahol aztán szépen lobogtak a szélben a magyar kommunista vezetők érkezésekor. 300 Ft-ért adta darabját, havi 60.000 Ft-ot keresett (3 millió Ft). Egyik kirúgott dolgozója jelenti fel, börtönre ítélik. Az igazságügyi miniszter (Nezvál Ferenc) titkárát 1 hónapig itatja, kurváztatja, hogy a titkár a kegyelmi kérvényét aláírassa a főnökével.

(Nem tudta, de többen folyamatosan jelentettek róla. A 300 oldalnyi anyagot a 2000-s években kérte ki a Levéltárból.)

Berlinbe megy dolgozni, a 3000 férőhelyes Friedrichstadt Palace-ba, ami a kelet Vegasaként volt ismert. Táncol és koreográfus.

9470.jpg

Előadás manapság a Friedrichstadt Palace-ban

Düsseldorfból egy kisebb revüből állásajánlatot kap. Azonnal csomagol, táncpartnerét se kellett sokáig győzködnie, akivel hamarosan megérkeznek a nyugati bárba. Rá kell jönniük, hogy egy kupiba szegődtek el, ahol a vendégeket sokkal jobban érdekelték a mindenfele matató lányok. Élő díszletként azért a havi 6000 nyugatnémet márka (1 millió Ft) kereset feledtette velük, hogy nem kíváncsi rájuk senki. Klapka György 5 évig emelgeti partnereit itt és hasonló „revükben”.

Az első arany biznisz

Minden hónapban hazajön és a 3,8 márka=12 Ft/gramm áron vett aranyat itthon 70 Ft-ért árulja. Egyszerűen nem is létezett aranykereskedés az akkori Magyarországon, így minden pénzt megadtak a gazdagok érte, mert gazdagok a kommunizmusban is voltak. Az aranycsempészéssel kiegészítette jövedelmét havi 6.000 -15.000 márkával (900.000 – 2.250.000 Ft).

Embercsempészet

Nagyon vágyik Nyugatra. Szerez egy állandó átlépőt Kelet és Nyugat Berlin között a magyar konzulnak tett kisebb szívességgel. Vesz egy Opel Capitant, mivel annak nagy a csomagtartója. Nézelődik a másik oldalon, hogy mivel lehetne seftelni, mit lehetne nagy haszonnal a keleti oldalon eladni. Mielőtt azonban elkezdett volna kereskedni árukkal, egyik ismerősét Opelje csomagtartójában átcsempészi nyugatra - a Checkpoint Charlie-nál-, annak hosszas könyörgése után. Utána szóbeszéd útján terjed a híre, sokan keresik, és sok pénzt ajánlanak, csak vigye őket nyugatra. 5 év alatt átlagosan heti 50.000 márka bevétele van. Ennek a 30 %-a marad nála, a többi ment a sofőröknek.

9fe627a33a4ccedfaa3cfa6245254c95.jpeg

Klapka György a csempész autóval

Mai értéken több mint 700 millió Ft-ot keresett tisztán, ezzel lett meg az első millió márka. Klapka a nyugatnémet oldalon tartózkodik és 5 sofőrje - akik szintén rendelkeznek állandó átlépővel –, hordták át az értékes „csomagokat”. 3 autó vesz részt minden ember átcsempészésében: 1 csere még a határ keleti oldalán, fekete zsák a fejre és be a csomagtartóba, majd 1 autócsere már a nyugati oldalon. Sofőrök nem ismerik egymást. 1974-ben aztán egy közéjük beépült Stasi spicli lebuktatja őket. Az utolsó fuvarként csempészett nőt kirángatják a kocsiból a keleti oldalon, borzasztóan megverik és beviszik a Stasi főhadiszállásra. Több sofőrt letartóztatnak, ezek további sorsáról Klapka semmit se tudott. Klapkát halálra ítélik, így a kommunista rendszer fennmaradásáig nem jöhetett haza.

 

Az első nagy bukás

A csempészéssel keresett pénzből megcsinálja Düsseldorf első afrikai stílusú éttermét, a Safarit. A berendezést személyesen szerzi be Afrikából, ahol jól lépked pénzével a bürokrácia csúszós lépcsőin. Mint kiderült a vendéglátást nem neki találták ki, így végül félmillió márkát (75 millió Ft) bukik és bezárja az éttermet. Pedig a hangzatos afrikai menük valójában csirkepaprikást, gulyást és más magyaros ételeket takartak.

klapka4.png

Pedig jó volt az étterem marketingje

Marketingcéget alapít, aminek fő profilja kezdetben nyomdák létrehozása és árusítása. 10.000 márka költség mellett egy nyomdát 40.000-ért adott el (4,5 millió profit).  40 főt foglalkoztat.

Kiskapuk a vámon, nyugaton

Polimer (M-o-i) cég elnöke keresi meg, hogy véletlenül 10-szer többet gyártottak C0-s jelű hangrögzítő kazettából. Kéri Klapkát, hogy segítsen eladni a túltermelt készletet. Nyilatkoztatja a vámot, hogy Ő ezt áthozathatja-e 5% vámmal 19% helyett. A vámhivatal kiállít neki egy szakvéleményt, amivel a kezében Düsseldorfba importálja a magyar kazettákat. Ezután mégis nyomoznak ellene 200.000 márka értékű adócsalás miatt, de a vámhivatal nyilatkozatát bemutatva azonnal fel is függesztik ellene a nyomozást.

001polimer.jpg

A CO-s abban különbözött a C60-C90-től, hogy 1 perc felvételére volt alkalmas 

Tanulmányozza kémiai anyagok piacát, lehetőségek után kutatva. A Chevasol nevű oldószerrel kezd kereskedni, majd egy sokkal ígéretesebb anyagot talál, amit Chicagóban fejlesztenek ki. Teljesen megszűnteti a bűzanyagokat, eredetileg bőrműveknek fejlesztették ki, hogy elnyomja a bőr és a cserzőanyagok bűzét. Ehhez az üzlethez üzlettársat keres, akik von Usler idős üzletember személyében talál meg. Amerikában letárgyalják az üzletet. Bombasiker, jönnek a márka százezrek.

A következő kiskaput a kávéban lelte meg. Brazília a nyugati országoknak 140 $/zsákért adta a kávét, a keletieknek meg 60$-ért a kávéegyezmény szerint. Klapka behozatta a kávét Magyarországra, és onnét pedig Nyugat-Németországba. Így az 5% vámot kifizetve 50-60 $ keresett zsákonként.

brazil_coffee_1.jpg

Annyira hatalmas üzlet, hogy előzetes letartóztatásba kerül 4,6 millió német márka adócsalás vádjával (2 milliárd Ft). Itt kiváló körülmények fogadják, annyira, hogy üzleti ügyeit tovább folytatja, leveleit az irodájába címzi, és ott átborítékolva küldik tovább, hogy mégse legyen egy börtön pecsétje az üzleti ügyeket rejtő borítékokon. Klapka-büro néven emlegetik a celláját a börtönőrök. 18 hónap után elengedik, felmentik és csak 30.000 márka befizetésére kötelezik. Utána folytatja a „kávéfőzést”.

 

Újra itthon

1989-ben hazajön. Üzlettársakat keres, akik mind becsapják, ezért elhatározza, hogy egyedül kereskedik. Elolvassa 1 év Magyar Közlönyeit, kiskapukat keresve. Talál egy vám és áfaszabályt: külföldről ipari vagy mezőgazdasági cégeknek áfa és vámmentesen lehet behozni autót, munkagépeket apportként. Mennyiségi korlátot nem említett a jogszabály. Elment a VPOP-hoz állásfoglalást kérni arról, hogy lehet-e több darabot behozni, továbbá cég megszűnés esetén vissza kell-e fizetni a vámot és az áfát. Több darabot is hozhat, és nem kell visszafizetni semmit, tartalmazta a vámhivatal állásfoglalása. 2000 autót hozott be cégeknek, ezzel 1,5 milliárd (12 milliárd Ft) forgalmat bonyolított.

piac2.jpg

A Fővárosi Autópiac bejárata 1991-ben

A Fővárosi Autópiac alapítója és 28%-os részvényese. A Dobi utcán nem zárták be a piacot a tanácsára, nehogy valaki a helyét kibérelve az odaszokott vevőket kihasználva konkurenciát jelentsen. Inkább felemelték a belépőjegy árát és mindenki elszokott.

Klapka trükk: elrejtett egy olyan autót, ami beindítható volt és ezt kellett keresni. Aki megtalálta megnyerte. Óriási sajtóvisszhang.

Számítógépeket is hozott nyugatról 70 millió Ft (560 millió Ft) értékben. Ott technológia frissítés miatt szinte ingyen szerezte be a lecserélt számítógépeket.

1991-ben kihallgatják autó csempészés gyanúja miatt, de tisztára mossa magát a VPOP állásfoglalással.

 

Megint bukás

Sokáig nem örülhetett, ugyanis Romániában működő cége hatalmas veszteséget könyvel el. Alapvető élelmiszerekkel kereskedik, de végül 1,5 millió dollárt (600 millió Ft) bukik összesen. Mind a román állam, mind az üzlettársai becsapják.

 

Vámház körút 9.

125 millióért veszi meg és 85 millióért újítja fel (1 milliárd Ft). Először ruhákat ad el, de belebukik. Tanulmányozza a zálogjogot és jön az ötlet, ami arra épült, hogy akkoriban csak a bankoknak volt zálogfiókja, amit pár %-os haszonnal üzemeltetett a bérlője. Ő részvénytársaságot csinált, így az összes haszon nála maradt. A reklámhoz használt Klapka tábla állítólag tananyag lett, de biztos jó húzás, mert mindenki ismeri, aki akkor már nézett TV-t.

Árveréssel is foglalkozott, Fábry Sándort nyerte meg kikiáltónak. Sajnos a nagy show csak belépőjegyekkel rendelkező Fábryra kíváncsi embereket, de liciteket annál kevesebbet hozott.

klapka3.png

Ezután a fő profil az aranyüzlet: befektetési arany, ékszerek, törtarany. „Ne a nőt nézze” vagy a „Szamár” reklámokkal tényleg egy ország ismeri meg.

Egy régi zsidó pénzügyi mondás szerint a vagyonunkat egy harmad rész ingatlan, egy harmad rész arany és egy harmadrész értékpapírban kell tartani. Ő is így tett, azzal a különbséggel, hogy értékpapír befektetés helyett inkább a diótermesztésbe vágott bele 64 évesen.

 

Magyarország egyik legkorszerűbb dióültetvénye

Idősebb korában a gyermekeinek akart valami maradandó örökséget létrehozni, ezért vágott a dióültetvény telepítésbe. 4000 fával indult és 20 év alatt 41 hektáros bio minősítéssel rendelkező ültetvényt és feldolgozó üzemet hozott létre. Maga is tanulmányozta a szükséges technológiát. Elutazott a fő diótermesztő országokba, ahol több ültetvényt is megtekintett. Chilén, USA-n és Franciaországon átvezető útja során szakmai és üzleti kapcsolatokat alakított ki. Gépesítette a rázást, pucolást, szárítást, minőségellenőrzést. Javarészt olasz, német piacra exportált. Egy éves tiszta hozama 100 millió Ft körül alakult, de volt olyan év, amikor ennyit bukott az időjárás miatt.

69347.jpg

 

Hagyományos mosópor

Az akkor nagyon divatos mosóporreklámokban észrevette, hogy mindenki azzal érvel, hogy jobb, mint a hagyományos mosópor. Erre megcsinálta a Hagyományos mosópor márkát és rossz hírnév keltés miatt beperelte a Persilt és az Arielt. Természetesen bukta a pert, de hatalmas sajtóvisszhang miatt bejött neki a Hagyományos mosópor üzlet is. Ingyen reklám tv-ben, újságokban, rádióban.

hagyomanyos-mosopor-fej-cikk.jpg

Aranyember

A 90-es évek végén már nem kezdett új, nagy volumenű üzletekbe. A dióst szépen bővítette és a Vámház körút 9. alatt rendezgette arany-ékszer-antikvitás üzletét.  Nem a pénzköltés öröme, csak annak megszerzése motiválta, a siker! Hétfőtől szombatig minden nap dolgozott, ez éltette. Úgy mondta, hogy halálával a munkáját fejezi be.

1139621_klapka-gyorgy-5508-vsz.jpg

Végtelenségig ellenőrizte reklámjait, hogy biztos megértik-e az üzenetét és eléri-e a kívánt hatást. Pl. a ne a nőt nézze reklámban 7 nyaklánc volt a nő nyakában, hogy látható legyen. A „Vámház körút 9” táblás reklámját többféle lappal, színnel felvették, és a videókat visszanézve a kartonlapot tartotta leghatásosabbnak. Rövid poénos reklámokat favorizálta. Ne művészi legyen, hanem eredményes. A hírverést pedig professzionális szinten végezte (lásd hagyományos mosópor eset).

Kirúgni egy beosztottat saját bevallása szerint nehezen tudott. Az év dolgozóit méregdrága luxus utakra vitte. Leginkább nőkkel dolgozott. Munkatársnak csak olyat választott, akit a munka érdekelt elsősorban és nem a juttatás. Később, ha bizonyított az alkalmazott, nem jelentett gondot Klapkának a béremelés.

2013-ban megjelenik önéletrajzi könyve, amit Sherer Zsuzsával együtt írtak. Folyamatosan hívják meg marketing és üzletviteli konferenciákra, ahol szívesen beszélt minden üzletétől, nyíltan. Siker kulcsa szerinte 80%-ban a szorgalom, a másik 20% pedig a folyamatos tanulás, egyedi ötlet, intelligencia, vagányság, kitartás, türelem, bátorság keveréke. Ha ezek közül egy is hiányzik, a siker elmarad. Lusta zseni nem él meg.

klapka_marketing.PNG

Klapka György a 2014-es Marketingkonferencián

Utolsó üzleti interjúját 2016.december 22-én adta. 2017. január 4-én távozott el végleg, 88 évesen. Vagyonát a sajtó 2 milliárd forintra becsülte halálakor.

Többször mondta, hogy semmit se bánt meg életében, és ha újra születne, akkor pontosan ugyanígy élne ismét. A háború alatt megtanulta becsülni a békét. Az éhezés után megbecsülte az elé rakott ételt. A börtönben rájött a szabadság luxusára. A veszteségek után megtanult nyerni.

Tetszett a cikk?

Forrás: Klapka György – Sherer Zsuzsa: Az aranyember; Marketing Commando youtube csatorna; FIXTV youtube csatorna; hir24.hu; wikipedia.hu; Lillás reggeli youtube csatorna; Beregi Péter Klapka György interjú; Fábry Show: Klapka György

Tesztek, spórolási trükkök és vásárlási buktatók, sztorik a lap alján

süti beállítások módosítása