Építőipari pozitív csalódás? Ilyen is van!

2019.jún.24.

Mindig mindenhonnan csak az elkeseredett történeteket hallom, ki, mikor, kit vert át vagy rontott el munkát, ilyen-olyan lehúzás történt és mindig mindenki el van keseredve. Pont ezért gondoltam, hogy elmesélem, nekünk milyen pozitív tapasztalatunk volt egy számunkra teljesen ismeretlen kőműves brigáddal.

haz_1.JPG

Kőművest kerestünk

Történt egyszer, hogy családi házunk falazási munkáihoz egyik tavasszal kivitelezőt kerestünk. Először generálban gondolkodtunk, mivel mindenki ezt javasolta, nem is akartunk nagyon belefolyni az építkezésbe, mondván ők értenek ehhez, csinálják, mi meg nem értünk hozzá.

Mielőtt belevágtunk volna az ajánlatkérésekbe, azért alaposan tájékozódtunk és igyekeztünk minden apróságnak utánajárni. Így hát aztán elolvastuk az Építem a házam könyvsorozatot, voltunk Tervcafé-n (ez itt a reklám helye!), Construmán, több szakemberrel egyeztettünk már a tervezés folyamatában stb.

Amikor belvágtunk az ajánlatkérésekbe, több generálkivitelezőt is ajánlottak és szerencsére már felkészülten beszéltünk velük. Ekkor nagyon elkeseredtünk. Volt olyan kivitelező, aki büszkén mutatta meg az éppen akkori munkáját, ami külsőleg nem is nézett ki rosszul, de egy csomó olyan dolgot tapasztaltunk, amire előtte felhívták a figyelmünket, hogy vigyázzunk, ezt így nem szabad! Egy másik kivitelezővel is ugyanígy jártunk, mikor rákérdeztünk néhány dologra, szegény olyan ellentmondásos beszélgetésekbe került saját magával, hogy a végén azt se tudta hol is van éppen. L Sajnos nagyon sok a parasztvakítás az építőiparban. Volt olyan kivitelező, aki azt hangoztatta, hogy most éri meg még igazán házat építeni (radiátorokkal), mert utoljára lehet elavult rendszereket beépíteni/eladni jó pénzért…  Legalább egy tucat kivitelezővel beszéltünk, megnéztük a munkájukat stb. Volt közte olyan is, akire simán rábíztuk volna magunkat, de várni kellett rá és még az ár is magas volt, így hát úgy döntöttünk, saját magunk szervezzük a házunk építését.

 

Első lecke: az ”ismerős” nem jelent több garanciát mint az ”ismeretlen”

Ajánlottak egy ismerős kőművest, aki a környéken dolgozik és mindenki nagyon elégedett volt vele. Megbeszéltük a részleteket, megegyeztünk, úgy tűnt minden jól halad, majd kicsivel azelőtt, hogy kezdeni kellett volna a falazási munkálatokat, azt mondta mégsem tud minket elvállalni. Mi meg átéltük az első csalódásunkat… Megtanultuk a leckét, az „”ismerős” szó nem jelent semmivel többet az „”ismeretlen” jelzőnél.

De sehol nem akadt olyan brigád, akik ha még lett volna kapacitásuk is, szívesen falaztak volna Silkával… Ha meghallották ezt a szót, minden alkalommal menekült mindenki amerre látott vagy éppen megpróbált lebeszélni minket erről a falazóanyagról. Nem csoda, hogy ennyire ”népszerű” ez a falazóelem, hiszen nagyon nehéz. 1 db tégla 25 kg-t nyom. Németországban kézi daruval rakják.

De nem adtuk fel. Egy alkalommal egy nagy épülő társasház mellett autóztam el és megláttam, hogy éppen rengeteg Silkát rakodnak le, éppen falaztak. Bementem hát, megkerestem az építésvezetőt és kértem, hogy ajánljon egy csapatot, akik Silkával dolgoznak és szívesen vállalnának plusz munkát egy családi házon a közelben. Nem gondoltam volna, hogy nem hajt el melegebb éghajlatra, de úgy gondoltam egy próbát megér. És nem hajtott el! Sőt! Pár perc után hívott egy brigádvezetőt és megbeszéltük a részleteket.

 

Előítéletek nélkül

Kiderült, hogy a 8 fős csapat messzi vidékről jött fel Budapestre dolgozni, hiszen szerintük itt jobban megéri. A csapat vegyes volt, de szinte mindenki egy faluból jött, tehát ismerték egymást, mondhatni ők egy nagy család voltak. Külsőjüket tekintve sokan talán előítéletekkel fogadták volna őket, de mi boldogok voltunk, hogy végre van kőművesünk és úgy voltunk vele, hogy minket nem az érdekel, hogy ki honnan jött, ha valóban szépen megcsinálják a munkát és valószínűleg nem véletlenül dolgozhatnak egy ilyen nagy társasházi projekten.

 Megnézték a terveket, átbeszéltük a részleteket, hivatalosan leszerződtünk és megegyeztünk, hogy mindent tisztán csinálunk, e-naplóval, számlával stb. Habár volt, hogy felmerült az  „És mi lenne ha mégis …” De mi tartottuk magunkat az elveinkhez és ragaszkodtunk hozzá, hogy mindent tisztán szeretnénk csinálni. És így is lett.

 

Extrém kitartás, kivételes közösségi szellem és igényes szép munka

Végig kinn voltunk a brigáddal és látszólag nagyon precízen dolgoztak, látszott, hogy egy összeszokott csapatról van szó. A „kis” vezető szava szent volt, mindenki engedelmeskedett. Szigorú fegyelem mellett dolgoztak és pihentek. Mivel nyár volt, közel 40 fokban ilyen nehéz téglát pakolni nem volt egyszerű feladat, így volt, hogy már reggel 5-kor kezdtek és rendületlenül tartották az elveiket a nagy meleg ellenére is. Hihetetlen kitartásról tettek tanúbizonyságot. És mindeközben nem nyavalyogtak, csak tették a dolgukat és mindig közösen pihentek. Számunkra nagyon jó volt látni, hogy mennyivel eredményesebb tud lenni egy olyan csapat, ahol a közösség tényleg közösség, összetartás van és nem széthúzás.

Szakmailag mi nagyon jónak ítéltük a munkájukat, de nem csak mi voltunk ezzel így. Szakmai segítőink, akik alkalomszerűen megnézték, hogyan folyik a munka, szintén így vélekedtek. A tervezői művezető és a műszaki ellenőr is csak pozitívan tudott nyilatkoznia látott munkáról.  Sőt, még azt is mondták, hogy manapság ritkán látni ilyen pontos kivitelezést.

 

Tanulságok

A történet rendkívül tanulságos volt számunkra pozitív értelemben. Bár sokan óva intettek minket egy teljesen ismeretlen, nagyon messziről jött csapattal való közös munkától, megtanultuk, hogy a negatív előítéletek (mások rossz tapasztalatai) sok esetben tarthatnak távol minket a sikertől. Ugyanez igaz a pozitív előítéletre is, hiszen itt is bebizonyosodott, hogy a mindenki által jónak és megbízhatónak tartott kőműves mégis lemondta a munkát kezdés előtt. 

Leszűrtük, hogy nem érdemes mások pozitív vagy negatív előítéleteit figyelembe venni, sokkal inkább a magunk által megtapasztalt valóságra kell hagyatkozni.

Ez nem azt jelenti, hogy ezek után nem ajánlás útján kerestük a vállalkozókat, sokkal inkább azt jelenti, hogy igyekeztünk minden másoktól kapott információt (pozitív és negatív is) kiszűrni egy adott vállalkozóval kapcsolatban és csak a vele konkrétan megtapasztaltakat objektívan értékelni.

Mert bizony van olyan, hogy egy vállalkozó vagy szakmunkás valami miatt nem a kívánt eredményt produkálja egy adott munka esetében, de lehet, hogy ha pl. nálunk adottak a feltételek a jó eredmény eléréséhez akkor szép munka fog születni és ugyanez fordítva. Minden ember más és minden ember más szempontok alapján értékel egy-egy munkát. Nem biztos, hogy nekünk is ugyanazok a szempontjaink, mint egy ismerősünknek és ez alapján megítélni egy munkát/munkást vezethet téves következtetésekre.

 

Objektívan megítélni a tapasztaltakat

Ahhoz, hogy ezt a szemléletet tudjuk követni, objektívan kell megítélnünk egy-egy munkát/munkást. Ehhez viszont azért kell némi információ, mit és hogyan kell csinálni. Jó, ha legalább az alapokkal tisztában vagyunk, mit és hogyan kell csinálni egy adott munka esetében. Ehhez viszont TANULNI kell. Használni az internetet, könyvet, mások objektív (szakmai) tapasztalatait. Nekünk ebben nagy segítség volt az Építem a házam könyvsorozat és Az építő közösség. Rengeteg olyan kérdésben voltak a segítségünkre, aminek következtében felépülhetett a házunk és nem kellett felesleges kompromisszumokat kötnünk.

Bátran ajánlom Nektek hogy tanuljatok, tanuljatok és tanuljatok! Mi így küszöböltük ki a házépítés buktatóit és nehézségeit. Nem, ez nem azt jelenti, hogy nálunk nem voltak nehézségek. Ez csupán azt jelenti, hogy végül sikerült mindent úgy megoldani, hogy a számunkra legjobb megoldást találtuk meg. Ebben segít Az építő közösség.

Szerző: Kovácsné Csala Zsuzsanna / Az építő közösség, építkezés helye Csomád

 

Ha fontolgatjátok az építkezést vagy netán már elkezdtétek:

MÉG TÖBB INFÓ AZ ELŐKÉSZÜLETEKRŐL, TERVEZÉSRŐL ÉS ÉPÍTKEZÉS ELSŐ FÁZISÁNAK TEENDŐIRŐL  EGY KIVÁLÓ ÁR/ÉRTÉK ARÁNYÚ, KIFEJEZETTEN ÉPÍTKEZŐKNEK ÍRT KÖNYVBEN, A BIZTONSÁGOSABB ÉS STRESSZMENTESEBB ÉPÍTKEZÉS MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ÉRDEKÉBEN KATT IDE!

süti beállítások módosítása