Nagy túró rudi vakteszt: az egyik legolcsóbb sajátmárkás győzött!

2023.feb.23.

A túró rudi a magyarok egyik legkedveltebb bolti tejdesszertje. Külföldön élő honfitársainkhoz utazva szinte biztos, hogy kell legyen néhány csomaggal a bőröndünkben. Más országokból származó ismerőseink pedig általában furcsán néznek ránk, hogy mit is szeretünk ezen. Mivel mi is a rajongók táborába tartozunk, leteszteltük a natúr túródesszert kínálatot, összesen 16-féle termék került a kóstolóink elé. Lássuk az eredményt!

bor1_137.jpg 

MI A TÚRÓ RUDI?

 

A túró rudi kakaós masszával bevont édeskés-savanykás túrórúd. Az orosz szirok alapján kezdték el Magyarországon gyártani az 1960-as évek végén.

Bár a közbeszédben minden túrós desszertet, túrórudat túró rudinak hívunk, ám hivatalosan nem tehetnénk, mert a Túró Rudi nem a desszert fajtája, hanem egy védjegy. A szó ezért a jogosult cégek engedélye nélkül más cégek akár azonos, akár hasonló termékeinek elnevezésére nem használható, még „Túró Rudi-szerű”, „Túró Rudi-jellegű” összetételben sem. Ennek ellenére más cégek gyakorta nevezik el hasonló termékeiket olyan módon, hogy az tartalmazza a Rudi szót, illetve utal a Túró Rudi névre. Megint más gyártók egyszerűen csak túródesszertnek nevezik termékeiket.

A név eredetéről számos legenda terjedt el, egyes források szerint Mandeville Rudolf volt a név ötletgazdája, a Pöttyös Túró Rudi gyártója szerint azonban Klein Sándor alkotta meg a nevet.

A TÚRÓ RUDI TÖRTÉNETE

 

1954-ben Takó Imre iparigazgató, dr. Ketting Ferenc a Magyar Tejipari Kutató Intézet élelmiszeripari mérnöke és Borka Zsolt üzemképviselő tanulmányútra utazott a Szovjetunióba, a szocialista tejipar tanulmányozására. Ők ott látták meg a Túró Rudi ősét, a „глазированный сырок” (glazirovannij szirok) elnevezésű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édességet, amit akkor túrómignonnak neveztek el. Ez alapján egy hazai ízvilágnak jobban megfelelő terméket terveztek.

A túrós édesség termékfejlesztésének lebonyolításával az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetőjét bízták meg. Klein Sándort, a Budapesti Műszaki Egyetem oktatóját pedig felkérték az új termékük reklámpszichológiai kampányának megtervezésére. Klein a formatervezést továbbadta két hallgatójának az Iparművészeti Főiskolán, ők találták ki és tervezték meg többek között a pöttyös csomagolást. Klein a névadás ügyében több szakemberrel – így például Radnai Béla reklámpszichológussal – tanácskozott, de végül egyikük tanácsát sem fogadta el. A Túró Rudi név végül saját ötletéből született. Az eredeti, piros copfos kislány rajzával díszített pöttyös csomagolást Klein tanítványai – két iparművészeti főiskolás készítette. A név sokakban felháborodást keltett, a Hírlapkiadó Vállalat reklámcsoportjának vezetője egyenesen erkölcstelennek nevezte.

 

TÚRÓ RUDI A MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV SZERINT

A Magyar Élelmiszerkönyv meghatározása szerint a Túró Rudi/túródesszert tehéntúróból, esetleg vajból vagy tejszínből, cukorból stb., különböző ízesítőanyagok hozzáadásával, csokoládé- vagy kakaómassza bevonattal készített, közel hengeres alakú, desszert jellegű sajtkészítmény. A túrótöltet tejeredetű termékhányadának legalább 50% (m/m) kell lennie.

Érzékszervi követelmények:

Alak: közel hengeres alakú, sima vagy enyhén bordázott felületű rudacska.

Külső: a csokoládé- vagy kakaómassza a túrókorpuszt egyenletes vastagságban és összefüggően vonja be, sötétbarna színű, jól tapad, nyomásra enyhén repedezik.

Szín: a túrómassza egyenletesen fehér vagy sárgásfehér, ízesítés esetén az ízesítőanyagra jellemző színű.

Szag: a túrókorpusz bevonatára és anyagára jellemző.

Íz: kellemesen édeskés-savanykás, a túrómasszára, annak ízesítésére és bevonatára jellemző, tiszta, harmonikus.

 

A TESZT MENETE

A vaktesztre az országosan kapható natúr túró rudikat/túrórudakat és alternatív desszerteket szereztük be, melyek kakaós bevonóval, ét- vagy tejcsokoládéval vannak bevonva. 

A teszten 14-en vettünk részt, a Magyar Ár-Érték Arány Egyesület tagjai, laikus fogyasztók, és 2 iskoláskorú gyermek.

A túró rudikat és desszerteket kb. 10 mm széles szeletekre vágtuk és így kóstoltuk.

 

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK

Illat: egyszerű kakaós, túrókrémes, édeskés illatot vártunk. Az alacsonyabb pontszám kevésbé intenzív és jellegzetes illatot jelent.

Állag: a csokibevonat roppanós és gyorsan olvadó, homogén állagú. A krém lágy, de nem "híg", lehetnek benne apró túrórögök.

Íz: legyen finom és jellegzetes ízű a csokibevonat, ami lehet étcsoki vagy tejcsoki is. A túrókrém ne csak egy édes massza legyen, hanem érezhető legyen a túró jellegzetes íze is.

 

 

A TÚRÓ RUDI VAKTESZTÜNK EREDMÉNYE

 

14. S-Budget rudi kakaós bevonattal, egységár: 3 300 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

Szolíd illatú rudi. A bevonat roppanós, gyorsan olvad, a krém lágy, homogén. Semlegesebb ízű, kicsit kakaós, édeskés rudi.

img_8869_s_budget.jpg

 

14. ALDI Kokárdás Rudi natúr, kakaós étbevonómasszával, egységár: 3 000 Ft/kg, Pontszám: 7,2/10 pont

Kellemes kakaós illat. A bevonat roppanós, gyorsan olvad, a túrókrém állaga jó. A csoki íze enyhe, kellemesen kakaós, a túrókrém édes, natúr.

img_8866_kokardas.jpg

 

12. Mizo Túró Rudi étcsokival, egységár: 7 500 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Erősebb a túrókrém illata. A csoki roppanós, a krém lágy. A kakaó íze a legintezívebb, a túró natúr, kevésbé karakteres ízű.

img_8887_mizo_et.jpg

 

12. Cserpes Trudi kakaós étbevonómasszával, egységár: 7 633 Ft/kg, Pontszám: 7,5/10 pont

Intenzív kakaós illat. Ropogós, vastag külső, krémes belső állag. Az ízében a kakaó a legerősebb és utána nem a natúr túrókrém érződik, hanem egyféle fűszeres íz, ami megosztotta a pontozókat.

img_8894_cserpes.jpg

 

11. ALDI Milfina natúr rudi kakaós étbevonómasszával, egységár: 2 863 Ft/kg, Pontszám: 7,6/10 pont

Enyhe kakaós, édeskés illat. A bevonat roppan, gyorsan olvad, a túrókrém állaga lágy. A bevonat íze a jellegzetesebb, a túrókrém édeskés, natúr.

img_8863_milfina.jpg

 

8. LIDL Pilos túródesszert kakaós bevonattal, egységár: 3 000 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Kellemes kakaós illat. A bevonat lágyabb, a túró megfelelően krémes. A bevonat közepesen intenzív,  a túrókrém jellegzetes, megfelelő édességű.

img_8864_pilos.jpg

 

8. TESCO natúr túródesszert kakaós bevonattal, egységár: 3 000 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Kellemes kakaós illat. A bevonat lágyabb, a túró megfelelően krémes. A bevonat közepesen intenzív, a túrókrém jellegzetes, megfelelő édességű.

img_8855_tesco.jpg

 

8. Pöttyös Túró Rudi tejes bevonattal, egységár: 6 833 Ft/kg, Pontszám: 7,7/10 pont

Enyhe kakaós, túrókrémes állag. Puhább bevonat, ami rágáskor szinte összeolvad a krémmel. Erős édes ízt éreztünk, majd kellemes csokis zamatot, végül enyhébb intenzitással kellemes túrókrémes ízt.

img_8876_pottyos_bevonattal.jpg

 

6. SPAR Rudi kakaós bevonattal, egységár: 4 660 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Jóleső, kakaós illat. A bevonat vastagabb, gyorsan olvadó, a krém lágyabb állagú. Az íze kellemesen kakaós, míg a krém édes, natúr.

img_8857_spar.jpg

 

6. Mizo Túró Rudi tejcsokival, egységár: 5 933 Ft/kg, Pontszám: 7,8/10 pont

Enyhe, édeskés illat. Roppanós, gyorsan olvadó csoki, a krém állaga megfelelő. Erős tejcsokis íz, a túrós krém kevésbé édes, így érezhető a jellegzetes íze.

img_8891_mizo_tej.jpg

 

5. Pöttyös 0% hozzáadott cukorral készült túró rudi kakaós étbevonómasszával, egységár: 8 543 Ft/kg, Pontszám: 7,9/10 pont

Kellemes kakaós illat. A bevonat roppanós, a krém homogén, lágy. Finom kakaós íz, amihez natúr, alacsonyabb édességű, kellemes krém társul.

img_8870_pottyos_0.jpg

 

3. MIZO 0% hozzáadott cukorral készült Túró Rudi kakaós bevonattal, egységár: 8 167 Ft/kg, Pontszám: 8,0/10 pont

Jobban érződik a krém illata. A bevonat roppanós, a krém lágy, picit rögös. A kakaós bevonat íze közepesen intenzív, így jobban érezhető a krém jellegzetes és elvárt íze.

img_8885_mizo_0.jpg

 

3. Pöttyös Túró Rudi kakaós étbevonattal, egységár: 7 000 Ft/kg, Pontszám: 8,0/10 pont

Kellemes kakaós és túrókrémes illat. Roppan, gyorsan olvad a bevonat, és jó állagú a túrókrém. Finom csokis ízű bevonat, édeskés, jellegzetes túrókrém ízű desszert.

img_8896_pottyos.jpg

 

2. Kockás natúr kakaós étbevonómasszával, egységár: 5 000 Ft/kg, Pontszám: 8,1/10 pont

Kellemes kakaós illat, amihez natúr és jellegzetes túrókrém illat társul. A bevonat roppanós, gyorsan olvad, a túrókrém pici rögös, kellemes állagú. A bevonat finom, a túrókrém masszívabb, túrósabb, megfelelő édességű.

img_8858_kockas.jpg

 

1. PENNY Sissy natúr rudi kakaós étbevonómasszával, egységár: 3 300 Ft/kg, Pontszám: 8,2/10 pont

Jóleső kakaós és túrós illat. Roppanós, gyorsan olvadó bevonat és homogén, kisebb rögös, krémes belső. Finom csokis íz érezhető elsőként intenzíven, ezután jön a jellegzetes és finom krém íze.

img_8879_sissy.jpg

 

ÖSSZEGZÉS

A tesztgyőztes Sissy natúr rudi étcsokival a PENNY üzleteiben kapható.

turo-rudi-teszt-2023-1-1.png

 

süti beállítások módosítása