Nyílt levél egy vállalkozótól a mai építkezőknek

2019.már.27.

Nagyon sok építkezésről van tapasztalatunk, elképesztő, hogy sok helyen mi megy, sokan szidják a kivitelezőjüket. A sok konfliktus egy része azonban nem mindig a kivitelező hibája miatt alakul ki, hanem az építtető keze van a dologban. Kaptunk is egy levelet az egyik kivitelező csoporttagunktól, ezt közöljük most változtatás nélkül.

12_szigeteles_hz_1.jpg

Tisztelt Csoporttagok, Tisztelt Építkezők!

 

Én villanyszerelő vállalkozó vagyok, és megfigyeltem a csoport működésében, hogy sok alkalommal, mondjuk, úgy be vannak támadva a vállalkozók, magas ár vagy valamilyen nem teljesítés miatt.

Természetesen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy milyen sok lehúzás és átverés van, ami nehézzé teheti egy etikusan működő csoport megjelenését.

Ugyanakkor fontos szerintem Tisztelt Építkezők, hogy Önök is lássák a vállalkozó is ember, és ha megkéri a munkája árát, attól még nem haramia.

Ki járt már úgy, hogy az olcsóbbat választotta, aki nem teljesített, majd a pótlása összességében többe került, mint a magasabb ajánlat, ami vissza lett utasítva, nem beszélve a csúszásokról? Őszintén!

Gondolom mindenki elvárja egy szakembertől azt, hogy profi legyen. Azt hogy bizalomgerjesztő legyen. Azt, hogy eszközökkel megfelelő mennyiségben és minőségben rendelkezzen.

Hadd adjak adatokat Önöknek, melyet évek során kaptam meg. Régi, jó mondás hogy „olcsó húsnak híg a leve”

A korrekt munkát meg kell fizetni! És nem amiatt, mert mi sokat akarunk kaszálni. Nem kell minket sajnálni, de volna pár adat.

A munkaerő külföldre ment. Nagyon nehéz embereket találni, és drága. A segédmunka ára is az egekben van, nemhogy egy szakemberé, és még így is lasszóval kell fogni az embert. De tegyük fel, megvan az ember.

 

Mire is megy el az Önök által kifizetett pénz?

- Én törvényeket betartva dolgozom, a velem dolgozók képzett szakemberek, jogilag rendezett munkaviszonnyal. Ezen embereknek jelentős a bérköltsége, amelynek a nettó munkabér után kb. ugyanannyit még állambácsinak is be kell fizetni, vagy alvállalkozó, aki szintén maga viseli a terheit.

-  Az üzemeltetéshez is jelentős tőke kell. 

-  Autó, melyet vásárolni, szervizelni, tankolni kell.

- Szerszámgépek, mint horonymaró gép, ipari porszívó, véső és fúrógépek, melyek drágák és elromlanak, időnként el is lopják őket.

- Rengeteg kéziszerszám, kopó szerszám, célszerszám.

- Promóció és marketing. Persze az ajánlás a legjobb, de több lábon kell állni.

- A cég saját adóterhei, könyvelése, stb.

- És akkor az ügyfélnél felhasznált anyagok csak most jelenek meg a sorban.

 

Idáig egyetlen olyan ügyfelem sem volt eddig, aki menet közben ne változtatott volna. Van olyan, hogy ez belefér nekünk, de nyilván van olyan, hogy nem. Van olyan ügyfél, aki tudomásul veszi, és elfogadja, hogy változtak a költségei, és van, aki elvárja, hogy mindent végezzünk el az eredeti megállapodás alapján, miközben ő változtat. Ha pedig ezt nem vállalom, jön az esetleges hangulatkeltés mi velünk szemben.

Egy őszinte gondolat a végére. Vállalkozók vagyunk. Magunk menedzseljük magunkat, pont azért mert nem a sima fizetésért akarunk csupán dolgozni. Beletesszük a munkába a hétvégéinket is ha kell, és sokszor kell. Ezt pont amiatt csináljuk, hogy ne egy fix fizetésért dolgozzunk, hanem legyen lehetőségünk növekedni, fejlődni, már ha van időnk kiélvezni.

Hát ennyi.

Én tisztelettel arra kérek mindenkit, hogy több nézőpontot is vizsgáljon meg!

Köszönöm, hogy elolvasta!

 

Csatlakozz Te is építkező és felújító közösségünkhöz, a Házépítők csoporthoz! Mi minden kérdésedre válaszolunk, mert biztos van, ha építkezel vagy felújítasz :) Katt ide: Házépítők

süti beállítások módosítása