Nagy citromos radler teszt

2021.aug.03.

A nyár egyik legfelkapottabb itala a radler, azon belül is a citromosból fogy a legtöbb. Kiváló hűsítő a nyári forróságban és az alkoholmentes változatot bátran fogyaszthatjuk egész nap, következmények nélkül. Kíváncsiak voltunk, hogy merre tart ennek az italnak a piaca, ezért vakteszteltük most az alkoholmentes kínálatot!

bor2_93.jpg

A radler

A radler egy italfajta, amely világos sör és szénsavas limonádé keverékből áll. A név eredete homályba vész. Valószínűleg tréfás utalás lehetett német nyelvterületen a kerékpárosokra, akik kerékpárra ülnek azután is, hogy sört fogyasztottak. igaz, nem "tisztán".

Az angol katonák kedvenc Shandy nevű italfajtája a 19. század végén lett ismert más országokban is. Egyes források szerint szociáldemokrata befolyás alatt álló kerékpáros-klubok tagjai már a századfordulón fogyasztották. Németországban az ilyen ital gyártása elsőként Franz Xaver Kugler nevéhez fűződik, 1922-től.

1922 júniusának egy forró délutánján Franz Xaver Kugler, az Alpok magaslatai közt található Kugler-Alm vendéglő tulajdonosa szomorúan konstatálta, hogy kezd kifogyni sörkészletéből, s valamit ki kell találnia, hogy az arra kerekező bicikliseket, hegymászókat s turistákat vendégül tudja látni. Elhatározta, hogy maradék sörkészletét felönti limonádé-szódával, s megpróbálja így csillapítani a betérők szomját. A gondolatot tett követte, s hogy rátegyen még egy lapáttal, hát nevet is adott találmányának (a biciklis német megfelelője után), s megszületett a Radler. A feltaláló legnagyobb meglepetésére nagy sikert aratott a biciklis sör, s innentől kezdve keresni kezdték a kirándulók ezt a különös sör-mixet.

A keletkezett új nedű kifejezetten üdítő, frissítő, kellemes ital, melynek alkoholtartalma átlagosan 2,0 és 2,6% között alakul. Manapság nemcsak citrom, de sok egyéb gyümölcs ízesítéssel is készül, pl. málna, bodza, narancs, alma, grapefruit. És hogy a szomjúságban és energiahiányban szenvedő sportolók után a tömegek igényeit kielégítő sörgyárak az autóvezetők széles táborárnak is kedvezzenek, az is előfordul, hogy ha az alapanyagként felhasznált sör alkoholmentes, akkor a Radler alkoholtartalma is kijön 0,00%-ra.

(Forrás: kocsmablog.hu)

 

Teszt menete

A tesztre az országosan kapható alkoholmentes, citromos ízesítésű radlereket szereztük be.

A kóstolást ahogy eddig is, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük, ezúttal 11-en.

A radlereket behűtöttük és egyenként kóstoltuk, hogy a habot és a szénsavmennyiséget frissen kitöltve tapasztalhassuk meg és értékelhessük.

 

 

Értékelési szempontok

Illat: természetes citrom és kellemes sör illatot vártunk. Ha túlsúlyban volt a sör vagy citrom illata, akkor nem vontunk le pontot, ezt az arányt az íz értékelésénél értékeltük.

Állag: a hab mennyiségét és állagát nem értékeltük, szerintünk ennél a terméknél ez nem releváns annyira, mint a nem ízesített söröknél, ettől függetlenül leírtuk a hab mennyiséget, akinek esetleg fontos. Fontos volt az ízintenzitás, a töménység és a szénsav mennyisége. A kevésbé szénsavas radlernél elveszik a frissesség élménye, míg a híg terméknél a sör íze tűnik el. Kellően szénsavas és intenzív ízhatást produkáló radlereknek adtunk magasabb pontszámot.

Íz: a citrom és a sör ízarány a legfontosabb, hisz, ha nem érezhető a sör íze, akkor mindegy, ha egy sima limonádét iszunk, viszont, ha a citrom érződik kevésbé, akkor éppen azoknak nem fog ízleni, akik a friss citrusos ízélményre vágynak. Tehát fontos, hogy a természetes citrom és sör zamatok megjelenjenek, ezeket ne nyomja el a túl édes íz. Mindez egy olyan íz-intenzitással társuljon, hogy iváskor ne érezzük túl hígnak sem.

 

A nagy citromos radler vaktesztünk eredménye

 

8. Kőbányai alkoholmentes citromos radler, egységára: 398 Ft/L Pontszám: 5,7/10 pont  

Érezhető citromos illat. Nagyon habzik. A citrom zamat kevésbé érezhető, a sörből pedig inkább a keserű ízjegy jelent meg, a zamat kevésbé.

img_6774.jpg

img_6790.jpg 

7. Dreher 24 alkoholmentes citromos radler, egységára: 458 Ft/L Pontszám: 6,9/10 pont  

Enyhébb intenzitású citrom illat, a sör jellegzetes illatából keveset éreztünk. Erősen habzik. Az ízében a sör a kesernyésségével jelentkezik, a citromos limonádé mennyisége nekünk kissé sok volt, ezért nem éreztük elég töménynek.

img_6763.jpg

img_6804.jpg

 

6. Borsodi Friss alkoholmentes citromos radler, egységára: 438 Ft/L Pontszám: 7/10 pont  

Jól érezhető citrom illat, a sör jellegzetes illatát nem éreztük. Erősen habzik. Kellemes citromos limonádé, lehetne szénsavasabb, az édesség mértéke megfelelő. A sör ízét minimálisan, de éreztük.

img_6773.jpg

img_6799.jpg

 

5. Soproni alkoholmentes citrom radler, egységára: 458 Ft/L Pontszám: 7,2/10 pont  

Enyhébb intenzitású citrom illat. Megfelelő habzású. A citromos íz mellé párosul a savanyú ízjegy önállóan is. Minimálisan a sör íze is érezhető. A szénsavasság és az édesség mértéke megfelelő.

img_6761.jpg

img_6801.jpg

 

4. LIDL Argus alkoholmentes citrom radler, egységára: 358 Ft/L Pontszám: 7,3/10 pont  

Érezhető citromos illat. Nagyon habzik. A citrom íze nem meghatározó, de érezhető, mellette a sör aromája is megjelenik. Az édesség és a szénsavasság mértéke megfelelő. A töménység a vártnál enyhébb.

img_6767.jpg

img_6795.jpg 

3. PENNY Arany Korsó citromos radler, egységára: 358 Ft/L Pontszám: 7,4/10 pont  

Kellemes citromos illat. Kellően habzik. Érezhető a citrom természetes aromája és a sör enyhe íze is. Kellően szénsavas, nem túl édes, csak utóízben erősebb a cukoríz a gyümölcs ízénél.

img_6808.jpg

img_6810.jpg 

2. Gösser alkoholmentes citromos radler, egységára: 498 Ft/L Pontszám: 7,6/10 pont  

Jól érezhető citromos illat. Gyenge habmennyiség. Természetes citromos íz, kevésbé érezhető sör ízjegyek. A szénsav mennyiség lehetne több. Az ízek intenzitása megfelelő.

img_6778.jpg

img_6783.jpg 

1. Pécsi alkoholmentes citromos radler, egységára: 418 Ft/L Pontszám: 7,9/10 pont  

Intenzív citrom illat. Megfelelő habzású. A citrom íze, az édes ízjegy és a sör jellegzetes zamat a megfelelő arányban vannak. A jóleső mennyiségű szénsav pedig igazán friss fogyasztási élményt ad.

img_6770.jpg

img_6792_1.jpg

 

Összegzés

A tesztgyőztes radler a REÁL, TESCO, CBA, Auchan, SPAR áruházakban kapható.

citromos_sor_teszt2-1.png

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr3716647002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása