Nagy pálcikás jégkrém teszt

2021.júl.01.

Nemcsak a gyerekek várják minden évben a jégkrém szezont, hanem a felnőttek is. Évente kb. 3-4 liter az egy főre eső jégkrém fogyasztás Magyarországon. A családi kiszerelésű jeges finomságok mellett a legjobban a csokis borítású jégkrémek fogynak. Mi most a ropogós csokiborítású pálcikás verziót kóstoltuk, hogy Nektek ne kelljen ezzel vesződni :)

borito1_12.jpg

A jégkrém története

A jégkrém története a fagylalt történetével kezdődik. Fagylaltot valószínűleg először a kínaiak készítettek, mintegy ötezer évvel ezelőtt már hóból, tejből és gyümölcsökből. A történelem sok fagylaltkedvelő hírességet tart számon, így például Nagy Sándor a katonáinak szolgáltatta fel a jeges édességet élénkítő hatása miatt, Hippokratész betegeinek ajánlotta gyógyírként, Nero császár több száz kilométerről is képes volt jeget hozatni a különleges édesség elkészítéséhez.

Magyar földre olasz közvetítéssel került először a fagylalt, Mátyás király felesége, Aragóniai Beatrix, gazdag udvartartásának udvari sütő- és cukrászmestereinek közreműködésével. Magyarországon az 1900-as évek elején már minden szakácskönyvben szerepelt fagylaltrecept.

A gombócos fagylaltok előállítása az olaszoktól származik, jégkrémet pedig Amerikában állítottak elő először, amikor is Baltimore-ban 1857-ben megnyílt a világ első jégkrémgyára.

 

Jégkrém a Magyar Élelmiszerkönyvben

Jégkrém: A jégkrém üzemi körülmények között, meghatározott összetevőkből (zsiradék, fehérjék, gyümölcsök, ízesítő anyagok, zselatin, stb.) hőkezeléssel, zárt technológiával, rendszerint homogénezéssel, szükség szerint érleléssel és hűtött állapotban végzett habosítással, majd fagyasztással készül. Szilárd vagy pépes szerkezetű, csomagolt élelmiszeripari termék, amelyet fagyasztott állapotban tárolnak, szállítanak, árusítanak és fogyasztanak. A vendéglátóhelyekre kész állapotban szállítják ki.

 

A teszt menete

A jégkrémek beszerzésénél figyeltünk arra, hogy a termékek vásárlás után azonnal a mobil fagyasztóládánkba kerüljenek. 

A tesztre beszereztük az összes országos láncban kapható csokiborítású jégkrémet. Fő szempont a ropogós rész a csokiborításban, ami lehet keksz, mogyoró, mandula, rizs, karamell.

A beszerzéskor nem volt szempont a jégkrém belsejének íze, szerettünk volna szélesebb repertoárt bemutatni nektek.

A tesztcsapatnak a jégkrémeket egyenként szervíroztuk, hogy az olvadás a lehető legkisebb mértékben befolyásolja az eredményt. Az előkészítő és a kóstoló szobában is 21 fokra hűtöttük a hőmérsékletet.

A teszt szokásosan vakteszt volt, amit a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület 13 tagja végzett el.

 

Az értékelés szempontjai

 

Illatot most nem értékeltünk, mert minimális a fagyasztás miatt, ezekre a termékekre nem releváns.

Állag: vastag, ropogós tejcsokoládés kérget vártunk, szintén ropogós mogyoróval / keksszel / mandulával / karamellel. A puha és kevés ropogós összetevőt tartalmazó jégkrémeket lepontoztuk. A belső krémes rész állaga legyen homogén puha, és ne gyorsan olvadó.

Íz: A külső borítás összetevőinek érezzük jellegzetes ízüket, és ne nyomja el ezt az édes íz. A belső részben csokoládé / karamell / vanília / tejszín jellegzetes ízért vártuk, a jellegtelen ízűeknek kevesebb pont jutott. A túl édes ízt szintén lepontoztuk.

 

A nagy pálcikás jégkrém vaktesztünk eredménye

 

13. Nogger vanília jégkrém keksz darabokkal, egységára: 5483 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont  

Vékony, apróra tört kekszdarabokat tartalmazó kéreg. A belseje tejes-vizes ízű, nagyon gyorsan olvad.

img_5670_2.jpg

nogger.jpg 

12. Auchan vaníliás jégkrém manduladarabokkal, egységára: 2843 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont  

Vékony, tejcsokoládés borítás, ropogós mandulaszeletekkel. A belső krém teljesen natúr, tejes ízű inkább.

img_5664.jpg

auchan_sima_2.jpg 

11. PENNY Rios Giang Almond, egységára: 2004 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Vékony tejcsokoládés borítás. Nagyon édes, ropogós, nagy darab mandulaszeletekkel. A középső rész íze nagyon enyhe, natúr. 

img_5715.jpg

penny_rios.jpg 

9. PENNY Joy karamellás mogyorós jégkrém, egységára: 2408 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Ropogós, finom csokiborítás, tejcsokoládéval és mogyoróval. A belső krémes rész karamelles és nekünk túl édes volt.

img_5726.jpg

penny_joy.jpg 

9. Gulliver vaníliás jégkrém manduladarabokkal, egységára: 3047 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

tejcsokoládés, karamelles borítás, ami kellően ropogós és nagyon édes, a belső krémmel együtt, ami viszont natúr, édes ízű.

img_5694_2.jpg

gulliver.jpg 

7. Oreo vanília ízű jégkrém kakaóval és keksszel, egységára: 6908 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Puha, olvadós kéreg, amiben finom ropogós keksz van. A középső vaníliás réteg is finom. A többijégkrémhez képest gyorsabban olvad, ezért alacsonyabb az állag pontszám.

img_5655.jpg

oreo.jpg 

7. Tesco vaníliás jégkrém manduladarabokkal, egységára: 2576 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Vastag tejcsokis borítás, ropogós mandulával, amiből lehetne több. A belseje enyhe vaníliás ízű krém, jól beállított édes ízzel.

img_5684_2.jpg

tesco_16.jpg

 

6. ALDI Grandessa Mandel, egységára: 2290 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Vastag, ropogós borítású jégkrém, tejcsokoládéval és ropogós mandulával. A belseje enyhébb ízintenzitású, vaníliás-tejes krém, de így harmonikus a jégkrém, nem túl édes.

img_5722.jpg

aldi_19.jpg 

5. Milka kekszes-rizses csokiborítású vaníliás-karamelles jégkrém, egységára: 7957 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10 pont  

Ropogós, vastag borítás, amiben jól keveredik a sós és a finom tejcsoki íz. A belseje egy egyszerűbb édes-karamelles krém.

img_5703.jpg

milka_karamellas.jpg 

4. Milka csokis jégkrém mogyoródarabokkal, egységára: 7957 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont  

A csokoládéborítás és a mogyoró is ropogós, a tejcsokoládé nagyon selymes ízű. A jégkrém belseje finom, csokis krém.

img_5674_2.jpg

milka_csokis.jpg 

2. Häagen-Dazs kakós jégkrém manduladarabokkal, egységára: 8843 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Ropogós csokoládé, apróbbra tört mandulával (lehetne több), a csokiban érezhető a magas kakaótartalom. A belseje kakaós, jó intenzitású édes ízzel.

img_5679_3.jpg

haagen.jpg 

2. Magnum vanília jégkrém mandula darabokkal, egységára: 6733 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Vastag csokoládés, mandulás borítás, ami friss, ropogós. A belső vaníliás krémben az édes íz kissé erősebb a vaníliánál, de a jégkrém így is finom.

img_5696_2.jpg

magnum.jpg 

1. LIDL Bon Gelati Almond, egységára: 1982 Ft/kg. Pontszám: 8,3/10 pont  

Finom tejcsokoládés borítás, sok-sok mandulával. Mind a csoki, mind a mandula ropogós, friss benyomást kelt. A belsejében lévő vanília természetes és jellegzetes ízű. Az édesség mértéke pont megfelelő. Nem csak minőségi, hanem kedvező ára miatt ár-érték arány győztes is.

img_5709.jpg

lidl_gyoztes.jpg

 

Összegzés

A tesztgyőztes jégkrém a LIDL áruházakban kapható.

palcikas_jegkrem-1_1.png

Friss, nyári tesztek!

Grillkolbász teszt: nincs meglepetés, a legmagasabb hústartalmú győzött!

bor1_81.jpg

 

Nagy narancsos üdítő teszt: ez a magyar márka győzött!

bor1_80.jpg

 

Nagy chardonnay teszt: ez a neszmélyi pincészet győzött!

chardonnay_teszt_borito1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr3416604606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

citrix 2021.07.02. 13:35:10

3-4 liter az egy főre jutófogyasztás? Jelentősen felfelé javítom a statisztikát :-)

sure_shot 2021.07.04. 05:41:03

A 2. helyezett Magnum számomra már émelyítően édes volt. Mondjuk nagyon kevés cukrot fogyasztok, sőt ha lehet kerülöm.

para_noir 2021.07.05. 12:42:59

A penny-s Gigant biztos, hogy jobb, mint a Magnum, nem annyira émelyítően gejl, egyebkben meg majdnem ugyanaz. A H-D nagy csalódás volt, tavaly próbáltuk ki, a belseje cukros-vizes franc, ráadásul olyan gyorsan olvadt, hogy a végét egy kuka fölött kell megenni, pedig nem tűző napon, hanem pláza belsejében voltunk.
süti beállítások módosítása