A baguette azáltal emelkedik a kiflifélék, vágott zsemlék fölé, hogy többféle módon fogyaszthatóak és vívni is lehet velük. Mindkettő egyaránt fontos, mi most mégis az elfogyasztásukra koncentrálunk. Kis szeletekre vágva guszta kis katonákat varázsolunk belőle, hosszában félbevágva pedig embert próbáló szendvicseknek adnak vázat.
A baguette szó botocskát jelent, a latin baculum szóból eredeztetve. 2 nemzet vetélkedik az első baguette elkészítéséért. Most biztos az jutott eszedbe, hogy a francia meg valamelyik másik. Nos, nem... állítólag August Zang bécsi üzletember vitte el Franciaországba az első rövidebb és gömbölyűbb kenyerét. Aztán beszélik, hogy egy lengyel pék fejlesztette ki a speciális tésztagyúrási technológiát.
Szerintem meg magyarok találták ki ezt is ( Hová lett az édösanyádnak az a hosszúkás könyere? - kérdezte a nagyothalló, derék paraszt a nyelvújítással kacérkodó fiát az 1800-as évek elején. Mire az: Hát mögette! - Bögette? - kérdezett vissza az apja...)
Milyen a jó baguette?
Ropogós, masszívabb tésztával a belsejében és házi kenyér illatú. Ez alapján értékeltük az áruházláncokban kapható baguette-t.
Szempontok:
- állag: kívül ropogós, belül levegős mégis masszívabb tészta. Nem rágós!
- illat: nem várunk kemencében sült házi kenyér illatot, inkább semleges legyen
- íz: finom kenyér ízt keresünk.
Kóstolás menete
Öten kóstoltunk és értékeltünk. Egy kis katonát kapott mindenki, sorban mind a 12 termékből.
A győztesből pedig elkészül a mártott, francia szendvics, aminek a receptjét és elkészítési módját a cikk végén találjátok.
Baguette teszt eredmények
11. Tesco baguette, 49 Ft/ 80 g. Pontszám: 4,1/10
Vizes zsemle tészta, gyenge íz, levegős tészta. Zsemlének jó, bagettnek nem.
10. Spar magvas baguette, 159 Ft/125 g. Pontszám: 4,3/10
Ízetlen, a héj nem ropogós, a tészta morzsás-levegős.
9. Tesco francia baguette, 99 Ft/110 g. Pontszám: 5/10
Ropogós héj, sűrűbb belső, de ennek a bagettnek sincs jellegzetessége.
8. Penny korpás vágott, 59 Ft/80 g. Pontszám: 5/10
Igazándiból ez is zsemle, csak kicsit sűrűbb a tésztája és már van egy kis "gabonás" íze.
7. Auchan Vándor, hosszú baguette, 169 Ft/300 g. Pontszám: 6/10
Masszív héj és sűrű tészta. Kicsit rágós, íze gyenge.
6. Tesco magvas, hosszú baguette, 99 Ft/250 g. Pontszám: 6/10
Ropogós héj, nagyon levegős, könnyű belső. Szotyis ízű, olajos illatú.
5. Spar wellness baguette, 129 Ft/125 g. Pontszám: 6/10
A magoknak nincs jellegzetes íze. Puha a héj is, szendvicsnek jó.
4. Tesco rusztikus baguette, 149 Ft/120 g. Pontszám: 7,3/10
Inkább ciabattás jellegű héj, a belseje puha. Szendvicsnek vagy katonázgatni ajánlható.
3. ALDI bon apetite baguette, 99 Ft/ 110 g. Pontszám: 8/10
Finom, ropogós, magvas héj, puha, de nem túl levegős belső. Talán a legfogyaszthatóbb 2 naposan is. Szendvicsnek kiváló. választás.
2. Auchan rusztikus hosszú baguette, 249 Ft/ 300 g. Pontszám: 8,1/10
Gyúrt tészta, ropogós kéreg, kicsit sós-kovászos íz. Hossza miatt igencsak guszta szendvics készíthető belőle. Klasszikus bagett.
1. ALDI rusztikus baguettek, 259 Ft/ 250 g. Pontszám: 8,6/10
Megosztott első hely: ALDI rusztikus és ALDI sokmagvas rusztikus bagett. Ropogós, levegős-morzsás belső. Házi kenyér jellegű illat és állag. 5-ből 4 pontozónknál lett első. Ez a bagett lesz a francia mártott szendvicsünk "váza".
Összesítés
Francia mártott szendvics, marhahússal
(french dipped sandwich)
Amióta láttam az egyik Fald fel Amerikát epizódot, ahol french dipped sandwichet készítettek (francia mártott szendvics), elhatároztam, hogyha elutazok egyszer Amerikába, akkor az első utam nem a Niagarához vagy a Szabadság szoborhoz vezet, de még a Fehér Ház se érdekel, Los Angelesbe fogok menni Philipékhez és kérek egy háromszor mártott francia szendvicset, aminek a teljes elkészítése folyamata az Au Jus-vel együtt akár 24 óra is lehet. Addig is itthon kísérletezünk, egyelőre jóval rövidebb elkészítési idővel.
Az alapja-kerete ennek a szendvicsnek a baguette. Második fontos összetevő a marhahús, a harmadik a Jus ( ejtsd ozsü), negyedik pedig a mártás technológiája.
Most azon filozofálsz, hogy fogyókúrázol (vagy fogyókúrázni kellene) és ez nem fér bele most az étrendedbe. Ez teljesen rossz megközelítés, és demotiváló is. Ugyanis azért kell fogyókúrázni véleményem szerint, hogy utána egy ilyen szendvicset nyugodt lelkiismerettel burkolhass be.
Recept és elkészítés
A húst nagyon lassú tűzön főzzük 4 órán át. Elég sok idő ez egy éhes férfinak, ezért közben mi is faragtunk a bagettből. Még jó, hogy pont a héten érett be a füstölt házi sonkánk. Nem szerénykedünk, isteni lett!
A mártott szendvicsünket a végtelenségig lehet cifrázni, további fűszerekkel, tormával, csípőssel. Első alkalommal javasoljuk, hogy a fent bemutatott alapszendvicset próbáljátok ki.
Jó étvágyat kívánunk!