Nagy leveskocka teszt

2021.máj.20.

A leveskockákat régóta használják és még manapság is sok háziasszony szereti, mert megkönnyíti a főzést, és ízesebbek lesznek tőle az ételek anélkül, hogy plusz alapanyagokat használnának fel. Most ezek közül a tyúkhúsleves-kockákat teszteltük, hogy megtudjuk, melyik a legjobb ár-érték arányú ételízesítő.

bore1.jpg

A leveskockáról

A leveskocka koncentrált húsleves (halászlé), ill. zöldségleves, melyből kivonták a vizet. Könnyen és gyorsan készíthető belőle gyorsleves. Bármely víz hozzáadását igénylő étel elkészítéséhez használható, mint pl. levesek, szószok és rizottók. Az elnevezés geometriai formájából adódik.

Az angol származású Benjamin Thomson a 18. század második felében alkotta meg levesét, ami a nyomorban élőknek szolgált étekül Bajorországban és Erdélyben.

A 19. század közepén az Egyesült Államok nyugati államaiban már próbálkoztak a marhahús és zöldségek szárításával, ami például a csilis bab alapjául szolgált. A leveskocka feltalálója az agrokémiát megalapozó (s mellesleg a műtrágyát is feltaláló) Justus Liebig. Kiváló vegyész volt, de levesekkel talán sosem foglalkozott volna, ha barátjának vérszegény lánya nem kezd a szeme láttára sápadni, sorvadozni.

Az ő kedvéért, akin, úgy tűnt, semmilyen gyógyszer nem segít, kezdett Liebig proteinek felhasználásával úgynevezett restauráló erőleves-kivonatokkal kísérletezni. Állítólag sikerült is felerősítenie a gyermeket.

Liebig egy húskivonatot fedezett fel a 19. század második felében, ami azonban jóval drágább volt, mint a később megjelent leveskocka.

A modern leveskocka feltalálása Julius Maggi nevéhez fűződik, aki egy olyan terméket szeretett volna az emberek életébe csempészni, ami legalább olyan népszerű lesz, majd, mint a só és a bors. A leveskockát egyrészt az hívta életre, hogy rengeteg szegény családnak nem jutott pénze húsra. Másrészt a nők szerepe átalakult a 20. század elejére, egyre többen dolgoztak gyárakban vagy más munkahelyen, így kevesebb idejük maradt főzésre. Julius rájött, hogy ezeknek az embereknek gyors, de mégis tápláló alternatívára van szükségük.

Egy tyúkhúsleveskocka általában a következő összetevőkből áll: étkezési só, ízfokozó, növényi zsiradék, burgonya keményítő, élesztőkivonat, zöldségek, színezékek, aromák, citromsav.

 

A teszt menete

Beszereztük a nagy üzletláncokban kapható, márkás és sajátmárkás tyúkhúsleves-kockákat.

Így végül 10 levest kóstoltunk, amik közül végül egyet kizártunk, mert nem volt egyértelmű a gyártó szándéka, hogy tyúkhús vagy valamilyen speciális csirkehús leves kockát készített, mivel a csomagolásán a front részen tyúklevesre utalt, viszont a kisbetűs leírásban általános, akár erőlevesnek értelmezhető termékinfomáció volt feltűntetve.

A leveseket a csomagolásokon feltüntetett vízmennyiséggel és elkészítési instrukciókkal készítettük el, de általában 1 kocka / 0,5 L forróvíz mennyiséggel.

Az illatot még forrón, az edények felett szagolva értékeltük, az állag és az íz értékeléshez kis poharakba porciózva készítettük a kóstolók elé a mintákat. 

A vaktesztet mi, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük el. 12-en kóstoltunk.

bor3_18.jpg 

Értékelési szempontok

Illat: a tyúkhúslevesre jellemző zöldséges, enyhén fűszeres illatokat kerestünk a vakteszten, pontlevonás azért járt, ha semmilyen vagy idegen illatot éreztünk.

Íz: egyszerű fűszerezésű, megfelelő sózású leveseket értékeltük magasabb pontszámmal. 

Állag: a megfelelő mennyiségű zsírtartalom kapott több pontot, a túl zsíros leveseknél kevesebb pont járt. A túlzott sózást itt pontoztuk le, ahogy a kevés zöldségtartalmat is

 

A nagy tyúkhús leveskocka teszt eredménye

 

9. Maggi tyúkhús leveskocka, egységára: 3325 Ft/kg. Pontszám: 6,1/10 pont  

Illata leginkább fokhagymás, és a petrezselyem, ami érezhető. Nagyon apró szárított petrezselyemlevél és nagyon kevés sárgarépa darab látható benne. Nagyon apró gömbű zsírmennyiséggel. Burgonyakeményítős, hagymás íz, enyhe zöldséges utóízzel.

img_4673.jpg

maggi.jpg 

 

7. Lacikonyha tyúkhús leveskocka, egységára: 3817 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Petrezselyem, zeller és hagyma illatot éreztünk. Nagyobb darab szárított petrezselyemlevelek vannak benne, és jól látható mennyiségű zsír ült ki a szélére. Zelleres, sós íz, kevésbé zsíros állagú. Utóízben a sárgarépa érezhető leginkább.

img_4710.jpg

lacikonyha.jpg 

7. PENNY csirkehús leveskocka, egységára: 1658 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Egységes ételízesítő illata van, amelyben nem lehet külön érezni az összetevőket. Kevés sárgás zsír és porrá darált petrezselyemzöld látható benne. Intenzívebb és jellegzetes instant leves íz, megfelelő sózású.

img_4688.jpg

penny_9.jpg 

4. Thymos tyúkhús leveskocka, egységára: 4113 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Jellegzetes és intenzív petrezselyem és zeller illat. Apró petrezselyemzöld, sárgarépa, és zellerdarabok láthatók benne. Kissé sós, de még megfelelő fogyasztási élményt ad. Az íze a megszokott ételízesítőé. A sárgarépa és a petrezselyem érezhető leginkább.

img_4679.jpg

thymos.jpg 

4. Knorr tyúkhús leveskocka, egységára: 4158 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Hagyma, sárgarépa és petrezselyem illat. Kevés zsírral és kevés zöldségdarabbal. Standard instantleves íz. Az összetevők íze kevésbé különül el, megfelelő sózású és íz intenzitású leveskocka.

img_4691.jpg

knorr.jpg 

4. TESCO tyúkhús leveskocka, egységára: 3325 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Határozott és jellegzetes zellerlevél illata van. Jól látható mennyiségben vannak benne apró petrezselyem és sárgarépa darabok. Az összetevők közül a zellerzöld íze érezhető leginkább. Kissé soknak is éreztük ezt a mennyiséget. Ezen felül a sózása megfelelő.

img_4686.jpg

tesco_13.jpg 

3. ALDI Le Gusto tyúkhús leveskocka, egységára: 1658 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont  

Tömény, hagymás illat. Apró zsírgömbökkel és nagyon apró darálású szárított zöldségdarabokkal. Kissé sós, de kellemes zöldséges ízű leveskocka. A zsír mennyisége ad neki enyhe húsleveses jelleget.

img_4683.jpg

aldi_15.jpg 

2. LIDL Kania tyúkhús leveskocka, egységára: 1658 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Homogén, kellemes és jellegzetes instant leves illat érezhető. Nagyon apró szárított petrezselyemzölddel. A zöldségek ízén túl a kis mennyiségű zsírtól lesz harmonikus ízű.

img_4693.jpg

lidl_12.jpg 

1. Vegeta tyúkhús leveskocka, egységára: 4408 Ft/kg. Pontszám: 8/10 pont  

Jól felismerhető petrezselyem, zeller és hagyma illat. Megfelelő mennyiségű zsír, nagyobb darab szárított petrezselyem és kisebb sárgarépa darabok vannak benne. Eltalált mennyiségű só, külön érezhető a hagyma, a sárgarépa és a petrezselyem íze. Tartalmas és harmonikus ízű leveskocka.

img_4699.jpg

vegeta_1.jpg

 

Összegzés

A tesztgyőztes Vegetea tyúkhús leveskocka az Auchan, Spar, Tesco, Príma üzletekben.

tykhusleveskocka_teszt-1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr8216527700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.05.21. 16:15:21

Mennyivel nehezebb alaplevet főzni?

Mad Mind 2021.05.21. 17:50:26

@nagypapi:
Pár órával hosszabb, nem nehezebb.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.05.21. 18:28:36

@Mad Mind: Csirke alaplé 1 óra, de mecsoda különbség! Mellesleg nem 1 kockányi alaplevet készítesz, hanem sok kockányit, a fagyasztóban mindig van 2 decis adagokban.

Vén motoros 2021.05.21. 19:41:45

@nagypapi: Nem vonom kétségbe az igazságodat, de akkor ne használj kész réteslapot sem, nyújts rétest házilag, mint nagyanyám, ne használj száraztésztát, nagyanyám mindig friss házitésztát gyúrt, nyúktott és metélt AZ AZNAPI ebédhez, (nem ám félévre előre!), sokat tojtak a tyúkok, sok fölös tojásunk volt, maga köpülte a vajat, abból a tejből, amit Szabóék fejőlányától az esti fejésből hazahoztam, még a túró is ebből a tejből készült, kenyeret azért nem vetett, mert azt - barterben - a szomszédasszonytól kaptuk, és így tovább.
Igazad van, de az átlagembernek se ideje, se ereje, se pénze, se kedve, se energiája a különféle alaplevekre. Még Jamie Oliver is használt leveskockát a "Jamie 15 (vagy 30) perces ételei" sorozatában. Persze, lehet, hogy jobbat, mint a Maggi vagy a KNORR. Nyilván az ember nem Maggi kockából főz levest, de a "rendes" levesnek nem árt meg egy fél vagy egész leveskocka. Vagy az Aldi "klare suppe".
Azért a félhavi nyugdíjamat réteszem, hogy TÍZEZER átlagmagyarból legfeljebb EGY-KÉT FŐ alaplevezik, de ők se mindig és folymatosan.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.05.22. 09:00:22

@Vén motoros: sok igazságot írtál, de pl. a réteslapot nem hasonlítanám a leveskockához, az kb. ugyan olyan, mint a konyhaasztalon nyújtott. Abból a szempontból nem vagyok átlagember, hogy nem napi kényszerből főzök, hanem hobbiból, ha úgy tetszik. Ami meg a pénzt illeti, egy doboz leveskocka árából veszek egy kiló farhátat, csirkealapléhez tökéletes.
Anno próbáltam sok márkát, de mindből (még a bioból) is kiérződik egy nekem nemszeretem íz.

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.05.22. 09:10:24

@nagypapi: még valami: sonka v. füstölt hús főzés után nem öntitek ki a főzőlevet, hanem adagokban elteszitek a fagyasztóba, pedig helyette használhatnátok folyékony füstöt, füsttablettát - a sonkalé is alaplé az én értelmezésemben :)

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2021.05.22. 10:58:46

Annak idején elég sokat firkáltam a Közösgombán, már csak szórakozásképp is érdemes elolvasni, amit akkor alaplé ügyben írtam
kozosgomba.blogspot.com/2009/02/keszitettem-valamit.html
üdv.

Kinga Leiter Anita Kinga 2021.06.09. 09:18:23

Nagyon szeretjük az ízüket mi régen használjuk a levesekbe
süti beállítások módosítása