A vaj az egyik legrégebbi tejterméke az emberiségnek. Markáns ízt ad a szendvicseinknek, vajban párolva még finomabbak lesznek a zöldségek, míg a szakácsok a barnított vagy épp a tisztított vajjal teszik teltebbé az ételek ízét. Egyik leggyakoribb élelmiszerünk, ezért is teszteltünk most 24 országosan kapható vajat, amiből 3 laktózmentes!
A vaj története
A vaj az egyik legrégebb óta ismert tejtermék. A Biblia elbeszélése szerint Ábrahám a három férfi megvendégelésekor (Ter 18, 8) vajat is felszolgált; ugyanígy szerepel a vaj Dávid történetében is (2Sám 17, 29) (ráadásul itt már a tejtermékek többféle fajtájával: a vajon kívül juhtúróval és tehénsajttal egyszerre találkozunk). A vajfogyasztás sokáig a jólét szimbólumának számított.
A magyar vaj szó első biztos írásos említése 1395-ből származik. A szó rokonai sok finnugor nyelvben megtalálhatók, pl. vogul wāj 'zsír', osztják woj 'zsír, vaj, olaj', mordvin oj, vaj 'vaj, zsír', finn voi 'vaj'. Az eredeti finnugor alak a 'zsír, zsiradék' jelentésű *βoje lehetett.
A vajkészítés alapvető eljárása a köpülés, amelynek során a tejzsírt tartalmazó tejszínt illetve tejfölt 10-16 °C közötti hőmérsékleten erős mechanikai hatásnak teszik ki. Ehhez különböző fából, cserépből készült köpülőedényeket használnak, melyekben rúdon elhelyezett szárnyakat forgatnak, vagy le-fel mozgatnak, míg a vaj ki nem csapódik. A visszamaradt írót a gyerekek szívesen megisszák, a maradékot rendszerint a kismalacok kapják.
A köpüléssel történő otthoni vajkészítés a XX. század elejéig Magyarországon a családi gazdaságokban általános volt, mára azonban a gyakorlatot túlnyomórészt kiszorították az ipari eljárással előállított, boltban kapható vajféleségek. (wikipédia, http://mek.oszk.hu)
A Magyar élelmiszerkönyv a vajról
Az idetartozó termékek kizárólag tejből és/vagy a gyártásukra alkalmas tejtermékből (tejszín, tejzsír, vagy tejzsírfrakció stb.) készülnek, 20 °C-on szilárd halmazállapotúak és kenhető állományúak, legalább 10% (m/m) és legfeljebb 90% (m/m) tejzsírt tartalmaznak, és az étkezési sómentes szárazanyag-tartalmuknak legalább kétharmada tejzsír. A termékeket négy csoportba soroljuk és beszélünk vajról, csökkentett és kis zsírtartalmú vajakról, vajkészítményekről mint egyszerű termékekről, továbbá ízesítőanyagok hozzáadásával előállított összetett termékekről, más néven ízesített vajkészítményekről.
A vaj 20 °C-on szilárd halmazállapotú és kenhető állományú „víz a zsírban” típusú emulzió, amely a vízen kívül más hozzáadott anyagot nem vagy legfeljebb tejzsírt, tejzsírfrakciót, tejeredetű tejsavkoncentrátumot, étkezési sót, színezéket és tejsavbaktérium-színtenyészetet tartalmaz.
A vakteszt menete
A Magyar Élelmiszerkönyv leírását figyelembe véve kóstoltunk. A vajat előkészítettük tesztre, időben kivettük a hűtőből, így már szobahőmérsékleten kóstoltuk. A teszten öten vettünk részt.
Illat: a jellegzetes házi vaj illatot kerestük, a gyenge intenzitást és a nem tiszta vaj illatot lepontoztuk
Állag: ahogy a MÉ is írja, szobahőmérsékleten már kenhetőnek kell lennie. A kenhetőséget kipróbáltuk minden esetben kenyéren, de kóstolni magában kenyér nélkül kóstoltuk, hogy a kenyér íze ne segítse a vajakét.
Íz: tiszta vajízt kerestünk, tejszínes jegyekkel. Mind a vízízűséget, mind a nem odaillő nem vajízegyeket is lepontoztuk. Megkóstoltunk 2 sós vajat is, de ezek így már teljesen más ízűek (leginkább sósak és kevésbé vajízek), ezeket végül kihagytuk a teszt összesítés során.
A Maradok a pénzemnél blog VAJ vaktesztjének eredménye

20. Abaúj vaj, egységára: 3190 Ft/kg. Pontszám: 6,5/10 pont
Világossárga színű, jól kenhető állagú vaj. Gyenge savanykás, erőtlen vajíz. Alacsonyabb telített zsírtartalommal.

20. TESCO vaj, egységára: 2790 Ft/kg. Pontszám: 6,5/10 pont
Világossárga. Tejbegríz illat. Tejbegríz íz.

20. AUCHAN vaj, egységára: 2590 Ft/kg. Pontszám: 6,5/10 pont
Savanykás tejföl illat, jól vágható. Az ízét alig lehet érezni. Többen a margarinhoz hasonlították.

20. ALDI Milfina teavaj, egységára: 2590 Ft/kg. Pontszám: 6,5/10 pont
Világossárga színű, jól kenhető vaj. Nem túlintenzív íz, kicsit vizes utóíz. Alacsonyabb telített zsírtartalommal.
20. Hazai vaj (3/4), egységára: 2550 Ft/kg. Pontszám: 6,5/10 pont
Finom, minimál vaj illat. Nagyon világos szín. Szinte csak tejíze van, gyenge íz-intenzitás, bár ez 3/4 zsíros vaj, tehát ilyennek kell lennie.
19. RISKA laktózmentes vaj, egységára: 3490 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont
Világossárga színű, szobahőmérsékleten jól kenhető vaj. Inkább tejes illat és íz, ami nem tart sokáig kóstoláskor.

18. Lurpak dán vaj, egységára: 4845 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont
Szép sárga, gyenge illat, normál, de inkább gyenge-jellegtelen vajíz, édeskés-tejes utóíz, de talán az árát nem éri meg, ez a 2. legdrágább vaj a teszteltek közül.
15. Beurre doux vaj, egységára: 3596 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont
Sárga, nagyon jó vajillat, tejes. Szinte házi vajíz, aludttej-mascarpone utóízzel, de nem teljes, kissé vizes, hígított lecsengése van.
15. AUCHAN 3/4 zsíros vaj, egységára: 2390 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont
Több kisebb darab is levált a vajról, amikor kibontottuk a csomagolásból. Világos sárga színű. Nagyon könnyen vágható. Alig érezhető vaj illat és íz (bár hozzá kell tenni, hogy ez 3/4-es vaj). A legolcsóbb vaj a teszteltek közül.
15. TESCO vaj laktózmentes, egységára: 2790 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont
Picit szétesős, vajdarabkák maradnak a csomagolásban. Világos. Alig érezhető vajillat és minimál tejszín íz.
11. SPAR vaj, egységára: 2490 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont
Majdnem érett-sárga színű, jól kenhető vaj. Kellemes vajíz, érezhető, és kellemes tejszín illat. A 2. legolcsóbb vaj a mezőnyben. Alacsonyabb telített zsírtartalommal.
11. Magyar vaj, egységára: 3690 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont
Picit érettebb sárga színű, gyenge illatú vaj. Ízében megfelelően vajas, tejszínes utóízzel.
11. LIDL Pilos vaj, egységára: 3490 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont
Sötétebb sárga szín. Kellemes édeskés vajillat. Lightos, édeskés vajíz. Puhább, jól kenhető.
11. Kuntej vaj, egységára: 3750 Ft/kg. Pontszám: 7,3/10 pont
Savanykás, egyszerű vaj illat. Keményebb állag, és minimál, de jellegzetes vajíz jellemzi.
8. PENNY Sissy teavaj, egységára: 2790 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont
Világossárga. Tejbegríz illat. Minimális vajaromákat éreztünk az ízében, az utóíze tejes, de nem sokáig érezhető. Alacsonyabb telített zsírtartalommal.
8. ALDI Milfina laktózmentes vaj, egységára: 2590 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont
Picit érettebb sárga szín és kellemes vajillat. Jó állagú, ragadásmentesen vágható. Egyszerű vajíz, édeskés utóízzel.
8. Meggle, egységára: 4950 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont
Sárga színű, jól kenhető vaj, tejszínes-édeskés ízzel, tejfölös-savanykás utóízzel.
7. ALDI Natur aktiv bio vaj, egységára: 3196 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont
Sárga színű, tejbegrízre emlékeztető illatú vaj. Jól vágható, kicsit keményebb állag. Az íze tejszínes, kellemes, enyhébb intenzitású.
5. AUCHAN vaj, egységára: 2790 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont
Világos. Kellemes vajíz, jól érezhető, és egyszerű vaj illat.
5. ALDI Milfina német márkázott vaj, egységára: 2556 Ft/kg. Pontszám: 7,7/10 pont
Halványsárga színű, tejfölös illatú vaj. Kicsit keményebb állagú, tovább kell a hűtőből kivéve szobahőmérsékleten melegíteni, hogy kenhető legyen. Elsőre kellemes vajíz, utóíze gyengébb, tejes. Alacsonyabb telített zsírtartalommal.
4. RISKA 3/4 zsíros vaj, egységára: 2890 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10 pont
Savanykás tejföl illatot éreztünk. Jól kenhető, szinte habos állagú, tejszínesebb ízű magyar vaj. Ahhoz képest, hogy 3/4-es zsírtartalmú, nem érződött az ízén.
2. LIDL Milbona bio vaj, egységára: 3196 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont
Sárgább színű, megfelelően kenhető állagú, német vaj. Édeskés-tejes ízű és finom tejcukros utóízű vaj.
2. Rochefort vaj, egységára: 3990 Ft/kg. Pontszám: 7,9/10 pont
Háziasan sárga színű, keményebb állagú vaj Belgiumból. Az illata és íze is tejszínes.
1. ALDI Milfina alpesi vaj, egységára: 2556 Ft/kg. Pontszám: 8,2/10 pont
Már az illata is intenzívebb, jellegzetes, házias. Szép sárga színű, telt vajíze van, picit édes és utóízében csak tejszín érezhető. Az íze kitart, lassan cseng le. Osztrák termék.

Összesítő táblázat

