10 milliárd forint értékű beruházással erősíti magyartermék-kínálatát az ALDI

2021.jún.30.

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. cégvezetése és Biatorbágy polgármestere közösen átadták a vállalat új, 8800 négyzetméter alapterületű hűtőraktárát. A beruházás révén több mint 50 új munkahelyet hozott létre az áruházlánc Biatorbágyon, és újabb magyar élelmiszerekkel gazdagodik az ALDI üzleteinek kínálata. A nagyobb áruválasztéknak köszönhetően a vállalat látványpékségei és hűtőpultjai is átalakulnak.

2019_07_08_aldi_ullo1530_ok.jpg


A beruházás nyomán jelentősen bővült az ALDI logisztikai központjának raktárkapacitása. A 255 000 négyzetméteres telken elhelyezkedő, immár 61800 négyzetméteres, több mint 500 főt foglalkoztató raktár biztosítja az ellátási lánc zavartalan működését. Ide érkeznek be az áruházlánc valamennyi beszállítójától a termékek, illetve innen indulnak áruval felölteni a 148 magyarországi ALDI-üzletet a teherautók. 


A 8800 négyzetméter alapterületű új egységben egy -23 Celsius-fokos mélyhűtő és egy 0 Celsius-fokos hűtőraktár mellett egy kilenc rámpával rendelkező előhűtő is helyet kapott. Az L-alakú új épület egyik oldala 120, másik oldala 140 méter hosszúságú, illetve 40 méter szélességű, legnagyobb magassága pedig eléri majd a 16 métert. Az új épületbe összesen 110 km hosszúságú kábelvezetéket és 0,5 millió kg acélt építettek be.


Nagyobb raktárkapacitás – több magyar termék


Az új ingatlannak köszönhetően megduplázódik az áruházlánc magyarországi hűtőraktár-kapacitása, ami ráadásul 40%-kal nagyobb hűtött-termék-kínálatot tesz elérhetővé az ALDI magyarországi üzleteiben.
„Új hűtőraktárunkat több mint 6 milliárd forintos beruházással hoztuk létre azzal a céllal, hogy vásárlóinknak még nagyobb kínálatot nyújtsunk, a magyar termelőknek, beszállítóknak pedig újabb piaci lehetőséget biztosítsunk a hazai fogyasztók eléréséhez.

Ebben az évben mintegy négy százalékkal bővítjük szortimentünket: több mint 70 különböző tejtermékkel, felvágottal, hűtött kényelmi termékkel, hústermékekkel, pékáruval és zöldséggel, illetve gyümölccsel gazdagodik termékkínálatunk, a termékek fele pedig magyar beszállítóktól érkezik hozzánk” – mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója az átadás alkalmából.


Az ALDI vásárlói így többek közt GMO-mentes friss húsokkal, készételekkel, laktózmentes, bio-, tejpótló, vegán, húspótló termékekkel, például koleszterincsökkentő margarinnal, joghurtitallal, görög joghurttal, rizs- és zabitallal találkozhatnak majd a polcokon.

10_5.jpg


Modernizált látványpékségek, nagyobb hűtőpultok


Az új hűtőraktárba érkező termékek az áruházakban is nagyobb prezentációt/hangsúlyt? kapnak. A vállalat 2014-ben indította el „Azon melegében” elnevezésű látványpékségeinek kiépítését, amelyek frissen, helyben sült kenyereket, édes és sós pékárukat kínálnak, továbbá a pékség mellett elhelyezett Coolboxokban frissítő italok, saláták és desszertek közül lehet választani.

A látványpékségek ma már minden magyarországi ALDI-üzletben elérhetők. A kínálat folyamatosan bővül, a jövőben mintegy 49 termékből választhatnak a vásárlók. A nagyobb hűtőraktár-kapacitás következtében belistázott új termékek esztétikus és higiénikus bolti megjelenése érdekében az ALDI lecseréli a részleg állványait, amelyeknek köszönhetően jelentősen megnő a kínált termékek száma. Az üzletekben 12 új rekesszel, illetve tálcával bővül a bútorzat, így akár 30%-kal több terméknek jut hely.

8_4.jpg

Az üzletek hűtőpultjait szintén bővíti a vállalat, hogy a szélesebb hűtött-, illetve fagyasztott- termék-választék számára is elegendő helyet tudjon biztosítani.
„Látványpékségeinknél minden termék tálcája önzáró plexiajtót kap, amely esztétikus és higiénikus megjelenítést biztosít a termékek számára, a vásárlók továbbá fém fogóeszközzel választhatnak a frissen sült pékáruk közül.

Hűtőpultjaink bővítésére és a pékségek bútorainak modernizálására mintegy 4 milliárd forintot fordítunk, így összesen közel 10 milliárd forintos beruházással járulunk hozzá ahhoz, hogy hazai beszállítóink még több friss vagy hűtött magyar termékkel jelenhessenek meg vásárlóink előtt” – mondta Kulcsár Dénes ügyvezető igazgató.

A MaP blog kérdései és az ALDI hivatalos válaszai

1. az áruházi hűtőkapacitás is nőni fog. Ez új termékek bevezetését is jelenti, vagy a meglévő termékekből lesz nagyobb mennyiség? Ha új termékek is lesznek, valami spoiler?

2. az áruházakra szerelt napelempark, az áruház energiaigényének mekkora hányadát fedezi?

ALDI válaszok: 

1.       Az ALDI áruházainak megnövekedett kapacitása új termékek bevezetését is lehetővé teszi. Ilyen árucikkek például a GMO-mentes csirkemellfilé, a GMO-mentes csirkecomb, a GMO-mentes egész csirke és a GMO-mentes csirkeszárnyak. A tejtermék-választék is bővül, például laktózmentes mascarponéval, görög joghurttal, ricottával és Laktiflor joghurttal.

2.       Az áruházak tetejére szerelt napelemet a vonatkozó üzlet mintegy kéthavi energiaigényét fedezik helyben megtermelt zöldárammal.

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr1316608698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása