A nagy instant kávé teszt (100% kávétartalom)

2020.dec.17.

Nincs jobb, amikor reggelente egy gőzölgő, friss csésze kávéval indíthatjuk a napot. Van, akinek elég napi egy adag, de van, aki többet is fogyaszt, hogy szinten tartsa az aktivitását. Az instant kávék igen népszerűek, mert az elkészítésükhöz nincs szükség kávéfőzőre, csak forró vízre. Természetesen arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik a legfinomabb instant kávé. Íme a vaktesztünk eredménye!

bor1_55.jpg

Az instant kávéról

Az instant kávé vízben oldódó ital, melyet kávébabokból készítenek gyári folyamatokkal. Ennek során kivonják a kávéból a granulátumot, a port, és a folyadék sűrítményt.

Az instant kávét eredetileg azért fejlesztették ki, hogy a kávét tartósítani tudják. A nagy gazdasági világválság idején ugyanis megoldást kellett találni a kávétúltermelés okozta problémára. Az volt a cél, hogy a kávét megbízható minőségében, hosszabb ideig tudják tárolni.

Az instant kávé készítéséhez először a még zöld kávébabokat meg kell pörkölni, hogy ezzel kihozzák az ízét, és az aromákat. A pörkölést egy kifejezetten erre specializálódott gyárban végzik, ahol a kávébabok egy nagy serpenyőn forognak, miközben hőbehatás éri őket.

A zöld kávészemek megpörkölése jellemzően 8-15 percig tart 165C fokon. Folyamatos, gőzöléses pörkölést is szoktak alkalmazni, amely nagyjából 30 másodperc, és 4 perc között tart, és alacsonyabb hőfok is elegendő hozzá. Az alacsonyabb hőmérséklet előnye a jobb íz, és aroma visszatartás.

Ezek után bemetsző hengerekkel szétzúzzák a kávébabokat, míg végül 0,5, és 1,1 milliméter nagyságú kávészemcsék lesznek.

A megpörkölt, összezúzott kávészemcséket vízben oldják, és a szüredéket 150-180 fokra melegítik addig, míg az anyag össze nem sűrűsödik egy kb. 15-30%-os masszává. Ekkor vagy vákuumos párologtatással, vagy fagyasztó sűrítéssel kezelik, így a termék végre eléri végleges állagát.

A porlasztásos szárítás lényege, hogy a kávékoncentrátumot (extraktumot) forró levegővel együtt befújják egy magas tartályba, a magas hőmérsékleten a víz elpárolog, a porított kávé pedig a tartály aljára esik.

Fagyasztásos szárítás esetén az extraktumot mínusz 40°C alá hűtik, így a vízből jégkristályok keletkeznek. Ezután a szublimáció módszerével kivonják a jeget a koncentrátumból, így a kamrában csak az instant kávé marad.

Ezek az egyszer már megfőzött, majd víztelenített szemcsék víz (főleg forró víz) hozzáadásával újra feloldódnak, és azonnal fogyaszthatók.

Az instant kávét végül vákuumos üvegekbe, vagy egyéb, léglezárt tasakokba csomagolják.

 

Robusta, arabica

2 különböző fajta kávécserje termése az arabica és a robusta. A robusta igénytelenebb, alacsonyabban fekvő területeken is megterem. A robusta erősebb, magasabb koffeintartalmú kávé, de egyszerűbb kávéélményt ad. 

A robusta kávé fő termőterületei: Nyugat-Afrika, Elefántcsontpart, Angola, Uganda, Indonézia, Vietnám.

Az arabica-t macerásabb termeszteni és csak magasabb (1000-2000m) hegyeken nő. Ennek megfelelően az arabica fajta a drágább kávé (úgy a duplája az ára a robustáénak). A tiszta arabica savanyúbb, kevésbé keserű, hosszú lecsengésű, aromagazdag kávé.

header-article-ximena-rueda.jpg

Az arabica kávé fő termőterületei: Etiópia, Tanzánia, Guatemala, Java, Costa Rica, India. Kolumbia, Brazília.

 

A teszt menete

Beszereztük a COOP/ REÁL/ LIDL/ ALDI/ PENNY/ TESCO/ SPAR/ Auchan üzletekben található összes instant kávét, márkás és sajátmárkás verziókat is. Így végül 16 instant kávét kóstoltunk.

A 16 féle kávét 3 turnusban kóstoltuk meg. Ennek fő oka, hogy 5 kávé után a illatreceptorok hajlamosak elfáradni, bár az ízlelőbimbók kitartóbbak, mégis így éreztük korrektnek a tesztet. 

A kávékat közvetlenül készrekeverés után szagoltuk és pár másodperccel később kóstoltuk. Melegen intenzívebb az íze, jobban elkülönülnek az aromák. 

Természetesen magában kóstoltuk a kávét, tehát cukor és tej nélkül.

A tesztet mi, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük el. 11-en kóstoltunk.

A kávékat "espresso" mennyiségre kevertük ki.

 

Az értékelés szempontjai

A kávék tiszta robusták, keverékek és 100% arabica fajták is lehettek. Kóstoláskor senki nem tudta, hogy éppen mit iszik, ezért be kellett írni a felismert jelleget is a pontozólapra.

Kávéillat: mindegy, hogy robusta vagy arabica fajtára jellemző illatot érzünk, itt a kávéillat intenzitására voltunk kíváncsiak, hogy forrón kiadja-e a finom kávéaromákat. Pörkölés illata: ennek akkor volt szerepe, ha kellemetlen, túl-pörkölt illatot éreztünk.

Állag / Testesség: a sűrűség mértéke, amit a kávéban rejlő olajok adnak meg. A híg, üres kávékat lepontoztuk.

Kávé íz: a felszabaduló aromák gazdagságát pontoztuk. A keserű íz intenzitása: a keserű íz egy jó kávénál a magas koffeintartalom jele lehet. Rossz kávénál pörkölési hiba, de akár fajtajellegzetesség is lehet. Nem volt baj, ha keserű ízt éreztünk, sőt, de a túlzottan keserű, vagy csak keserű kávékat lepontoztuk. Ízharmónia: minden kávé kóstolása után vártunk 15-20 másodpercet és az utóízzel együtt értékeltük az adott kávé harmóniáját

 

A nagy instant kávé vaktesztünk ereménye

 

16. Spar Mocca Gold , egységára: 7990 Ft/kg. Pontszám: 6/10 pont  

Erős pörkölés illatát éreztük. Az íz intenzitás kissé erős, tömény. Egyedi aromája van, amit a pörkölés és a fajtajelleg okozhat. Erős, kesernyés íz.

img_2099.jpg 

15. Tchibo Family, egységára: 9990 Ft/kg. Pontszám: 6,1/10 pont  

Intenzív robusta kávé illat. Egy kissé hígnak éreztük a hígítás után. Alap robusta ízjegyeket éreztünk, további egyedi aromák nélkül.

img_2086.jpg 

14. Aldi Amaroy Mocca kraftig, egységára: 5995 Ft/kg. Pontszám: 6,4/10 pont  

Enyhe, cappucinos illat. Lehetne erősebb intenzitású a kávé. Csersavas, kesernyés kávé, de még elfogadható intenzitással. Kevés egyedi ízjegyet éreztünk.

img_2096.jpg 

13. Tesco value instant coffee, egységára: 8390 Ft/kg. Pontszám: 6,4/10 pont  

Erős, nehezen definiálható illat. Gyenge intenzitású, lágyabb ízű kávé. Nincs hibája, csak nem gazdag kávéaromákban, nagyon enyhe ízű.

img_2082.jpg 

12. Spar instant coffee classic, egységára: 6990 Ft/kg. Pontszám: 6,4/10 pont  

Erős robusta illat. Megfelelő intenzitás. Kesernyés, robusta alap kávé íz.

img_2080.jpg 

11. Lidl Bellarom gold, egységára: 11990 Ft/kg. Pontszám: 6,8/10 pont  

Enyhe pörkölés illat. Megfelelő intenzitású kávét ad. Csersavas, megfelelően kesernyés, de kevés egyedi kávéaromát éreztünk.

img_2101.jpg 

10. Bercoff Klember Luxury instant kávé, egységára: 7000 Ft/kg. Pontszám: 6,8/10 pont  

Enyhe, lágy kávéillat. Megfelelő intenzitású. Gyenge intenzitású az íze és az utóízben érezhető keserű ízjegy tolakodó. Mivel az íze alapján nem mondanánk, hogy elrontották a pörkölést, így magas koffein tartalom feltételezhető.

img_2069.jpg 

9. Tesco original instant coffee, egységára: 4750 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont  

Erős, nem definiálható illat. Gyenge ízintenzitású kávé. Jól érezhetőek az alap robusta ízjegyek.

img_2090.jpg 

8. Lidl Bellarom exclusive, egységára: 5745 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Egyedi, kellemes aroma az illatában. Savanykás, enyhén kesernyés, lágy, de jellegzetes robusta ízjegyek.

img_2103.jpg 

7. Nescafé Gold, egységára: 16990 Ft/kg. Pontszám: 7,2/10 pont  

Erőteljes, friss kávéillat. Ízében jön egy kis arabica-savanyúság, de nagyobb részt robusta ízjegyeket éreztünk. Kellemesen kesernyés.

img_2078.jpg 

6. Aldi Amaroy gold café, egységára: 8495 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Édeskés, karamellás illat. Megfelelő intenzitású kávét ad. Az íze egyszerű, kerek, kevés aromával, de harmonikus ízjegyekkel.

img_2094.jpg 

5. Jacobs Krönung, egységára: 11900 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Erős, "magyaros" kávé illat. Intenzív íz. Harmonikus, lágy kávéaromák, enyhén kesernyés utóíz.

img_2084.jpg 

4. Nescafé Black Roast, egységára: 6995 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Egyedi, finom illat. Megfelelő intenzitás. Markáns kávéíz, a pörkölés erőteljesebb lehetett, de ez nem okoz túl kesernyés ízt. Aromagazdag. egyszerű robusta kávé.

img_2088.jpg 

3. Auchan sensation colombia, egységára: 19890 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Markánsabb pörkölés illata érezhető. Az íz intenzitása megfelelő. Jól érezhető ízében a finom pörkölés és a jellegzetes arabica kávé zamata. Leginkább édes és minimálisan keserű ízjegy (magasabb koffein tartalom miatt) kíséri utóízben a kávé finom ízjegyeit.

img_2074.jpg 

2. Davidoff Fine aroma, egységára: 19990 Ft/kg. Pontszám: 8,3/10 pont  

Finom, aromagazdag kávé illat. Hígítás után intenzív ízt ad. Telt és finom kávéíz, egyedi pörkölés zamattal és karamellás utóízzel.

img_2092.jpg 

1. Auchan sensation brazil, egységára: 19890 Ft/kg. Pontszám: 8,6/10 pont  

Már az illatában is érezhető a gondos pörkölés illata. Az állaga sűrűbb, az előírt arány mellett megfelelő intenzitású kész kávét kapunk. Az érezhetően magas minőségű alapanyag és pörkölés hatására lett ilyen gazdag ízvilágú, összetett zamatú ez a kávé. Enyhén savas, harmónikus édes-savanyú ízjegyek fedezhetőek fel benne, enyhe és gyors lecsengésű koffein-keserű utóízzel

img_2066.jpg

Összegzés

A tesztgyőztes kávé az Auchanban kapható.

instant_kave_teszt-1.png

Friss Auchan, Aldi, Lidl, Penny, Spar, Tesco kávé akciók egy helyen! KATT IDE!

kave_poszt.jpg

süti beállítások módosítása