Nagy merlot teszt

2020.okt.20.

Az elmúlt időszakban több vörösbor fajtát is teszteltünk, úgy gondoltuk, hogy a merlot sem maradhat ki ebből a sorból. Ráadásul Magyarországon a hatodik legelterjedtebb szőlőfajta, kíváncsiak voltunk, hogy milyen kínálatot találunk a boltok polcain. 13 magyar pincészet borait vakteszteltük!

bor1_35.jpg

A merlot borról

A merlot az egész világon ismert, világfajtának tekinthető vörösborszőlő, nemzetközi besorolás szerint a „nagy” kékszőlőfajták egyike. Ősi, francia fajta, feltételezetten Bordeaux-ból származik.

A szőlőfajta elnevezése a francia merle, merleau, jelentése: „feketerigó” szóra vezethető vissza. Az elnevezés feltételezett háttere, a szőlő bogyóinak szép sötét színe, illetve egy másik magyarázat szerint az, hogy a feketerigó igen kedveli ezt a szőlőfajtát.

Magyarországon, már az 1960-as évektől kezdték termeszteni, de nagy kiterjedésű – 100 hektárt meghaladó – ültetvényei csak az utóbbi 15-20 év borászatát jellemzik. Napjainkra hazánk hatodik legelterjedtebb vörösborszőlőjének tekinthető, dűlőit a szekszárdi, egri, villányi, tolnai és a balatonboglári borvidékek déli, dombos fekvésű részein találjuk.

Bora mélyvörös, telt, sajátos, zamat- és ízgazdag, fekete ribizlis, szilvás tónusú, bársonyosan savas, gyorsan fejlődő, száraz minőségi vörösbor. A késői szüretelésű szőlőből finom illatú és zamatú, a fajta minden jellegét hordozó kiváló bor lesz. Illatában és ízében gyakran a cseresznye-, az eper- és málna-aroma érezhető, néha zöldségek (olíva, gomba), a föld (humusz, fű) és fűszerek (tea, eukaliptusz, menta, szurokfű, rozmaring, kakukkfű) illata is felfedezhető.

A hosszabb hordós érlelést vaníliás, túlérett kék szilvára hasonlító zamattal hálálja meg. Tölgyfa hordós érleléssel karamell, csokoládé, kávébab ízjegyek is megjelennek. Hosszan eltartható, olykor 10-15 év múltán is kiváló minőségű bor marad.

 

A teszt menete

A teszten a Magyarországon előállított és a hazai üzletláncokban kapható merlot borokat vizsgáltuk.

A tesztet mi, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük, a teszten 11-en vettünk részt.

Vékonyfalú, öblös pohárból kóstoltunk, a pohár térfogatának maximum 1/5-ig töltöttük borral, ami úgy 0,6 dl bort jelent. A kóstoló helyiséget a vakteszt előtt és közben a szünetekben is többször kiszellőztettük. A borokat egységesen 16-18 Cº közé hűtöttük.

Az illat értékelésénél megállapodtunk abban, hogy az első benyomás alapján döntünk, persze szellőztetés után.

A kortyot megjárattuk a szánkban, így valóban jobban feltárul az íze. A szakirodalomban ellentétes véleményeket találtunk a bor lenyelését vagy kiköpését illetően. Több helyen olvastunk erről és ismerős borászt is megkérdeztünk. Így a kiköpés mellett döntöttünk, mert féltünk, hogy az apránként lenyelt bortételek befolyásolják majd a kóstoló második felében lévő borok értékelését.

A tételek között csak tiszta vizet fogyasztottunk.

 

Az értékelési szempontok

Fogyasztói vakteszt, nem vagyunk borszakértők. Próbáltuk az átlag fogyasztók szemszögéből értékelni a merlot borokat, az alábbi szempontok szerint.

Illat: mindenki a saját ízlése szerint értékeli az illatot. Kerestük a fajtára jellemző gyümölcsös aromákat. A kénes, rossz vagy alkoholos illatot pontozzuk le, illetve a gyenge intenzitást.

Íz: itt az volt az egyetlen és talán amúgy is leglényegesebb szempont, hogy a bor íz egyensúlyát pontozzuk. Tehát a gyümölcsös ízjegyek, az alkoholtartalom, a savasság mennyire erősíti a bort, összhangban vannak-e egymással, vagy az egyik túlzó érzékelése tönkreteszi a kóstolás élményét.

Testesség és a savak: a testességet abból ítéltük meg, hogy mennyire "sűrű", gazdag a bor. A sav mértékét pedig egyénileg értékeltük, hogy kinek mennyire esik jól az adott bor savtartalma. Itt is összesen 10 pontot adtunk, inkább a "hibákat" és nem jóleső tételeket pontoztuk le ebben az oszlopban.

 

A nagy merlot bor vaktesztünk eredménye

 

13. Bognár Báthory Villány merlot, egységára: 932 Ft/L Pontszám: 6,2/10 pont  

Sokáig kell szellőztetni, a végén az illata egy kicsit földes. Savas, testes, viszont az ízében nem harmonikus, kicsit nehezebb aromákkal bíró bor.

img_0720.JPG 

12. IKON Merlot, egységára: 1732 Ft/L Pontszám: 6,3/10 pont  

Földes, nehezen definiálható illat. Kóstoláskor nagyon hirtelen érezhető némi merlot, de nagyon gyorsan eltűnik az íze.

img_0709.JPG 

11. Mészáros Pál Szekszárd Merlot, egységára: 2532 Ft/L Pontszám: 6,5/10 pont  

Az illata földes, nehéz. Közepesen savas, és testes bor.

img_0718.JPG 

10. Csányi Teleki Villány merlot, egységára: 1065 Ft/L Pontszám: 6,6/10 pont  

Egyszerű, de inkább nehezebb, földes illat. Elég savas, intenzív, testes bor.

img_0717.JPG 

9. Bognár Villány merlot, egységára: 1545 Ft/L Pontszám: 7,1/10 pont  

Harsány, gyümölcsös illat. Savanykás, a merlotra jellemző gyümölcsös íz érezhető. Megfelelően savas, kevésbé intenzív az íze.

img_0722.JPG 

8. Szemes József villányi merlot, egységára: 3332 Ft/L Pontszám: 7,5/10 pont  

Mandulás, érett illat. Ízében enyhén savas, kevésbé testes bor, a végén könnyed lecsengéssel.

img_0712.JPG 

7. Koch Szekszárdi merlot, egységára: 1932 Ft/L Pontszám: 7,7/10 pont  

Az illata gyümölcsös, könnyed. Lágy ízű és enyhén savas bor.

img_0716.JPG 

6. Garamvári Lellei merlot, egységára: 1465 Ft/L Pontszám: 8,1/10 pont  

Az illata szedres, feketeribizlis. Kellemesen savas, harmonikus, gyümölcsös ízjegyeket mutató bor.

img_0721.JPG 

5. Peneiszl klasszikus merlot, egységára: 2799 Ft/L Pontszám: 8,1/10 pont  

Enyhe, de friss gyümölcsös illat. Az íze piros gyümölcsös és jól mutatja a fajtajelleget. Enyhén savas, harmonikus bor.

img_0710.JPG 

4. Gere&Schubert Villány merlot, egységára: 2465 Ft/L Pontszám: 8,1/10 pont  

Illatában a pirosgyümölcs erősen érződik. Kellemesen savas, harmonikus ízű, közepesen testes bor.

img_0711.JPG 

3. Lajvér Szekszárd merlot, egységára: 2532 Ft/L Pontszám: 8,2/10 pont  

Meggyes, aszalt illat. Harmonikusak a savak, testesebb bor. Az íze a meggy és a merlot szőlő fajtajellegét hordozza.

img_0719.JPG 

2. Schieber KARMA Szekszárd merlot, egységára: 2532 Ft/L Pontszám: 8,3/10 pont  

Különleges, fűszeres, marcipános illat. Harmonikus savak, érett gyümölcsös íz.

img_0713.JPG 

1. Juhász Egri merlot, egységára: 2199 Ft/L Pontszám: 8,5/10 pont  

Az illata érett, piros gyümölcs. A savassága és a bor teste harmonikusan illeszkedik az ízéhez, ami érett szilva és meggy ízét idézi.

img_0714.JPG

 

Összegzés

A tesztgyőztes Juhász Merlot a SPAR, TESCO, Auchan üzletekben kapható.

merlot_teszt-1.png

süti beállítások módosítása