Nagy instant kávé teszt: melyik a legfinomabb 3in1?

2019.nov.07.

Az instant kávék között a leggyakrabban fogyasztott kávé az előre kikevert három az egyben, vagyis 3in1. Kíváncsiak voltunk, hogy érdemes-e a drágábbat megvenni, milyen különbségek vannak ezen termékek piacán. Nos, az eredmények minket is nagyon megleptek!

borito_19.jpg

A háromazegybenről

Nos a cukorral és tejjel ízesített kávékra kínál elvileg alternatívát ez a termékkör. Előre porciózott tasakok tartalmát beleöntjük a csészébe, forróvíz, pár keverés és kész a kávé. Nos ezeknek a termékeknek ez az előnye, hogy gyorsan elkészíthetőek. 

Érdemes a hagyományosan főtt kávékhoz hasonlítani a 3in1-et? Nem! Először is az őrölt kávéból "kifőzzük" a kávéaromákat, az instantnál, meg lefőzik ugyan, de utána lepárolják és kiszárítják. Ha cukorral isszuk a kávénkat, akkor örülhetünk, mert cukor van a háromazegyben is. A tej helyett pedig, tejpor, tejporpótló vagy a kávéfehérítő fantázianevű készítmény van.

Ezen felül pedig vannak aromák is az instant verzióban, szóval nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez egy önálló termék, tehát az értékelési szempontokat is ehhez a termékhez igazítva kellet kidolgoznunk.

 

A teszt menete

Beszereztük a COOP/ REÁL/ LIDL/ ALDI/ PENNY/ TESCO/ SPAR/ Auchan üzletekben található összes 3in1 kávét, márkás és sajátmrákás verziókat is. Így végül 20 instant kávét kóstoltunk.

A tesztet  mi, a Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tagjai végeztük el. 11-en kóstoltunk.

A kávékat 1,5 dl vízzel hígítottuk minden esetben.

borito2_8.jpg 

Az értékelési szempontok

A 3in1 instant kávéknál minden összetevőt értékelni kell, így a kávé a tejes összetevők minőségét és az édesség mértékét pontoztuk, az alábbiak szerint.

Illat: csak a kávé és a tej aromákat érezhetjük, az idegen illatokat lepontoztuk, illetve a jellegtelen vagy nem definiálható illatú kávék sem kaphattak magas pontszámot.

Íz: 3 felé bontottuk az értékelését

1. Kávé íze: nem vártunk az őrölt kávétesztünk győzteséhez hasonló kávéaromákat, egy egyszerű robusta kávéízzel már kiegyeztünk. Ha nem éreztünk kávé ízt, akkor lepontoztuk a tesztalanyt.

2. Tejes összetevők íze: elvileg azért teszünk tejet a kávénkba (már aki tesz bele), hogy lágyítsuk a kávé savanyú-kesernyés ízét, de nem azért, hogy teljesen felülírjuk. Szóval, itt a kávé-tejes összetevők harmóniáját pontoztuk.

3. Édesség mértéke: a 3in1 termékekben a cukor a legolcsóbb alapanyag, lesz is egy-két kávé, ami inkább kávés cukornak nevezhető. A túl édes kávékat pontoztuk le. Az nem gond, ha nem édes a kávé, csak legyen kávé-tej íze.

 

 

A nagy 3in1 instant kávé tesztünk eredménye

 

19. Mokate barna cukros, egységára: 2500 Ft/kg. Pontszám: 4,6/10 pont  

Furcsa vaníliás illat és íz. Nem hasonlít a kávéra.

5_1.jpg 

19. COOP, egységára: 1439 Ft/kg. Pontszám: 4,6/10 pont  

Vaníliás illat.  Elég édes, a kávéra legkevésbé sem emlékeztet.

3_7.jpg 

18. REÁL, egységára: 2119 Ft/kg. Pontszám: 4,7/10 pont  

Üres illatok és ízek. Nincs jellegzetes aromája.

18.jpg 

17. Mokate classic, egységára: 2500 Ft/kg. Pontszám: 5/10 pont  

Vaníliás, kávépótlós illat.  Édes, a kávéra legkevésbé sem emlékeztet, inkább egy furcsa capuccino.

13_1.jpg 

15. TESCO, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 5,4/10 pont  

Édes, tejes, semmi kávé jelleg.

17.jpg 

15. Nescafé barna cukros, egységára: 3812 Ft/kg. Pontszám: 5,4/10 pont  

Tejes-vaníliás illat, ami jön az ízében is. Édes, és kávénak nyoma sincs, gyenge capuccino jellegű.

16_2.jpg 

13. Ricoré, egységára: 3119 Ft/kg. Pontszám: 5,8/10 pont  

Édes, pörkölt íz, ami a cikóriából jöhet, de semmi jellegzetesség, talán a tejes íz érezhető.

11_3.jpg 

13. Nescafé classic, egységára: 3700 Ft/kg. Pontszám: 5,8/10 pont  

Mű-vaníliás illat. Inkább egy gyenge capuccino, a vanília miatt, habos a teteje, nincs kávé íze.

6_2.jpg 

11. Auchan, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 6,1/10 pont  

Semleges illat, gyenge kávés-tejes íz, nem túl sok aromával.

12_2.jpg 

11. Casa Blanca, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 6,1/10 pont  

Az illata semleges. Édes, kávészerű, de inkább cappucinos aromákat éreztünk, utóízben érezhető a kávé íze  minimálisan.

7_1.jpg 

10. TUTTI, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 6,3/10 pont  

Édeskés, ízekben nem bővelkedő instant kávé. Viszont kellemetlen íze sincs.

10_3.jpg 

9. ALDI Amaroy classic, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 6,4/10 pont  

Semleges illat. Kicsit talán édesebb a kelleténél, de maga a kávé iható, bár nem érezhető sok kávé vagy tej íz.

8_2.jpg 

7. Bravos, egységára: 2112 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Érezhető pörkölés illat. Édes, furcsa módon olyan íze van, mintha a kávétól elválasztották volna a pörkölés ízét és csak azt érezni.

20.jpg 

7. Jacobs Originál, egységára: 2628 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Alig érezhető illat. Van némi kávéíze, megfelelő édességű, gyengén tejes, érezhető a kávé kesernyéssége az utóízben.

1_14.jpg 

5. Nescafé Strong, egységára: 3700 Ft/kg. Pontszám: 6,8/10 pont  

Nehezen elkülöníthető ízek, de nem rossz. Az illata szinte semleges. Az édessége megfelelő.

19.jpg 

5. La Festa, egységára: 2527 Ft/kg. Pontszám: 6,8/10 pont  

Tejes illat. Tejes, hosszúkávéra emlékeztető íz, bár egy kicsit túl édes.

15_1.jpg 

3. ALDI Amaroy barna cukros, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 6,9/10 pont  

Édes-tejes illat. Az ízében is ugyanez érezhető, a tejes összetevők dominálnak, és csak utóízben van egy kis kávé.

9_2.jpg 

3. La Mattina, egységára: 2217 Ft/kg. Pontszám: 6,9/10 pont  

Tejes, cikóriakávé illat. Lehetne kevésbé édes, minimál kávé íze van, inkább a tejes ízek érezhetőek jobban.

4_2.jpg 

2. Jacobs Intense, egységára: 2711 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Kellemes kávés illat. A kelleténél egy kicsit édesebb, de jó kávé íze van.

2_9.jpg 

1. LIDL Bellarom, egységára: 1939 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

A kávé aromák erősebben érezhetők, mint a tejes illat. Megfelelő édességű, érezhető a kávé íze és tejes íz épp jó arányban van benne.

14_1.jpg

Összesítés

3in1-1.png

 

Friss LIDL, Aldi, Auchan, Penny, Spar, Tesco kávé akciók egy helyen! KATT IDE!

kave_poszt.jpg

süti beállítások módosítása