Miért nincs egyetlen magyar építkezésen sem bokrétaünnep?

2019.júl.25.

Pár napja egyik Házépítők csoport tagunk kérdezte meg, hogy tartunk/tartottunk-e bokrétaünnepet az építkezésen. Meglepett a kérdés, mert nem hallottam róla soha (tehát mi nem tartottunk), ezért utánanéztem mi is ez. A wikipédián annyi találtam róla, hogy a tartószerkezet elkészültekor szokták megtartani és német gyökerei vannak ennek az ünnepnek. Nos, a kérdés nemcsak engem, hanem a csoportot is meglepte.

utasmolo-epul-a-liszt-ferenc-repuloteren-04.jpg

Nem kis felháborodás lett a Házépítők csoportban, bokrétaünnep, Magyarországon, építkezésen, 2019-ben? 

Nos, akkor elárulom, hogy 3 oka van, hogy nincs bokrétaünnep Magyarországon.

1. Alapjában véve már el sem tudott terjedni, be sem tudott kerülni a köztudatba ez a német hagyomány. Főleg, mert ezt a kivitelezőknek kellene megtartania!

2. Valószínűleg azért nem, mert a magyar kivitelezők már elég korán olyan hangulatba hozták az építkező családokat, hogy azok már csak a túlélésen gondolkodtak és nem azon, hogy még ünnepeljenek olyan emberekkel, akiktől már alig várják, hogy megszabaduljanak egy életre.

Itt egy kis kitérőt tennék. Sokszor tesszük fel a kérdést a Házépítők csoportban, hogy értékelik az építkezésüket a magyar családok. A válasz:

75% soha többé nem építkeznék

10% rendben volt az építkezés, nem volt nagyobb fennakadás

15% elviselhető volt, de lesz mit kipihenni

 

Akik most kezdenek építkezni, azok 65%-a örül, ha egyáltalán árajánlatot tud szerezni, nemhogy elkezdeni építkezni. És ezeknek az árajánlatoknak a 75%-a már 250.000 Ft/m2 ár feletti házat jeleznek előre, minimum. 

3. A bokréta ünnep azért életszerűtlen továbbá, mert az építkezéseken a Házépítők csoportban elvégzett felmérés szerint az építkezések 45%-án már 90+ nap a csúszásnál járnak az építkezések. Amire a tető szerkezetkész, már van 45 nap késésünk. Azon mit lehet ünnepelni?

 

 

Amikor befejeződik az építkezés, azért tudunk ünnepelni, na akkor tényleg van is mit! Könnyes szemmel integetünk a kivitelezőnek és amikor először alszunk a saját házunkban, akkor elhisszük, hogy volt értelme ennek az egész tortúrának.

Addig is a Házépítők csoportban segítünk egymásnak építkezéskor és felújításkor felmerülő kérdések megválaszolásában. Itt tudsz csatlakozni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr8014979752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.