Csapatépítő teszt: hol rázódjunk össze Budapesten?

2019.máj.02.

A szabadulószobák után tovább keressük a legjobb csapatépítő programokat. A szabadulószoba teszt győztesénél figyeltünk fel a Vetélkedőszobára, ahol csapatokban lehet vetélkedni abszolút különböző típusú feladatok megoldásával. Nem is volt kérdés, hogy kipróbáljuk.

vetelkedoszoba_action.JPG

A Vetélkedőszoba és a csapatok

Előzetesen annyit tudtunk a Vetélkedőszobáról, hogy logikai, asszociációs és akár műveltségi kérdésekre kell majd választ adnunk, mint egy igazi tévés kvízműsorban. A helyes választ a mindenkinek kiosztott nyomógombbal leggyorsabban reagáló adhatja meg. Aki rosszul válaszol, azt pontlevonás sújtja és a másik csapat szerezheti meg a pontok felét, ha tudja a megoldást. 

A kérdésköröket a játékmester állítja be a csapatok életkorát figyelembe véve, de a csapatoknak is van beleszólása a feladatok kiválasztásba. Ez azért jó, mert így valós verseny alakul ki, nem történhet az meg, hogy az egyik csapat erős az adott témában, és így nagyobb előnyt sem szerezhet, miközben a másik csapat búsulva konstatálja a lemaradását.

2 csapatként mértük össze a képességeinket, igen direkt nem tudást írtam, mert amikor jeleztük, hogy kipróbálnánk a Vetélkedőszobát, a játékmester tájékoztatott, hogy ehhez a játékhoz nem szükséges magas általános műveltség, inkább a "rejtett" képességeinkre épít. És tényleg!

img_20190124_174501.jpg

3-3 fővel vágtunk neki a Vetélkedőszobának, a legjobb csapatépítő játékot kereső szériánk részeként. Rólunk annyit, hogy 25-35 év közöttiek vagyunk és a nemek aránya 50-50% és a www.vetelkedoszoba.hu-n foglaltunk időpontot.

 

A játék

A játékmester üdvözölt minket és kiosztotta mindenkinek a saját nyomógombját. Mielőtt nekivágtunk, teszteltük a gombokat, mind jól szuperált. A játék folyamán még 3-szor ellenőriztük, hogy működnek-e, illetve egyszer az egyikőnk kérésére külön is, mert amikor belemelegedtünk, akkor már szerintem ezred másodpercek döntöttek arról, hogy ki válaszolhat először és a lassúságunkat a joystickre fogtuk párszor. De nem lett igazunk :)

A játékmesterünk elég humoros srác volt, tudta, hogy hol mikor tudja feldobni a hangulatot egy-egy jól elhelyezett poénnal. Erre amúgy szükség is volt, a játék közepétől, mert addigra mindenki agyát elárasztotta az adrenalin és a dopamin. Közben a TV-s vetélkedőkből megszokott hangeffektek kísérik a játékot.

img_20190124_174542.jpgA játék során elég különböző típusú feladatokat kellett megoldanunk. Szükség volt a memóriánkra, a logikánkra, de a filmismeretünkre és az asszociációs képességünkre is. Meg még több sok minden más képességünkre is. Minden feladattípusból 8-10 kérdés volt, amire a 6 játékos közül a leggyorsabb válaszolhatott először. Ha nem volt jó a válasz, akkor másik csapat kapta meg a válaszadás lehetőségét, az elérhető pontok feléért. Talán 2 kérdés volt, amit senki sem tudott vagy nem merte bevállalni a pontlevonás kockázatát.

A játék egy órán át tartott, ami alatt kb. 5-ször láttuk az összesített eredményt. Ez így utólag jobb megoldásnak tűnik, mintha folyamatosan  látnánk az eredményt, mert akkor az esetleg éppen gyengébben szereplő csapat nem biztos, hogy ennyire motivált lett volna.

 

Hogy éreztük magunkat?

Amikor írtam ezt a cikket, akkor esett le, hogy a Vetélkedőszobában nem bízták a véletlenre a jókedvet és a csapat összekovácsolását a szervezők. 

A játékvezetés: a "műsorvezetőnk" először relative könnyebb feladatokat mutatott, amelyeknek a megoldását többen is tudták, így elég gyorsan belemelegedett mindenki, kattogtak a nyomógombok mindenkinél. A bemelegítés után pedig olyan feladatok jöttek, amik kihoztak belőlünk olyan képességeket, amikre nem is gondoltunk. Közben kaptunk érdekes infókat vagy egy-egy rövid vicces megjegyzést.

vetelkedoszoba_action.JPG

Egyéni képességek felfedezése / sikerélmény: Én például 35 éves koromban, a játék alatt jöttem rá az egyik feladványnál, hogy elég jól tudok szájról olvasni, ezért kaptam is elismerő szavakat a csapattársaimtól, de az ellenfél csapata is érezhető tisztelettel ismerte el ezen képességemet. Egy másik játékos pedig úgy vágta a találóskérdések megoldásait, hogy azon mindenki csak hüledezett: hogy jöttél rá? Mert abszolút nem ismert kérdések voltak. 

Csapatépítés: a jó megoldásokért mindenki megkapta a csapattársai szóbeli hátbaveregetését (de ügyes vagy), viszont a rossz válaszért nem lett letorkolva senki. Ez valahogy jött magától. Ugye ott volt a veszély, hogy rossz válasz esetén a csapatod pontszáma csökkenni fog, tehát át kellett gondolnod, hogy tényleg jó megoldást mondj, különben a csapatoddal szúrsz ki. Szóval ez nem az az ész nélkül nyomkodós játék, mert akinek igen, az elbukik a csapatával együtt.

_73a0514.JPG

Nekem személy szerint nagyon jólesett, hogy ennyi hátbaveregetést kaptam, ami már játék közben is növelte az önbizalmamat és szerintem a koncentrációmat is erősítette. A többi játékos is hasonló élményről számolt be. 

 

Miért ajánljuk a Vetélkedőszobát?

Úgy éreztük, hogy a Vetélkedőszoba kihozta az agyi kapacitásunkból a maximumot. Nem is gondoltuk, hogy a reakcióidőnk pár pillanat alatt szinte ezredmásodpercre csökken a játék alatt, így nagyon gyors döntést kellett hozni, közben még arra is gondolva, hogy nehogy rossz választ adjunk. 

Ez egy teszt, teszteltük önmagunkat. Nagyon jól levonható a következtetés a játék után: hogy viselkedünk éles helyzetben. 

Mennyire vág az agyad? Nem! Annál sokkal jobban, szerintem nem is gondolnád, mennyire fel tudod pörgetni magad és ehhez a Vetélkedőszoba kiváló eszköz. Egyszerre fejlődsz egyénileg és csapatjátékosként is. 

A Vetélkedőszobában az tetszett a legjobban, hogy gyorsan rávezet arra, hogy tudod a legtöbbet kihoznod magadból a csapat érdekében. 

Kérhető kitelepülés is, saját kérdések is beépíthetőek a játékba, ezzel személyre szabottabb is lehet a játékidő egy része, a feladatok között vannak kifejezetten legénybúcsús, lánybúcsús témakörök is.

Jól felépített, izgalmas 60 perc, amit mindenkinek ajánlunk, aki szeretné felfedezni önmagát és azt, hogy milyen csapatjátékos is valójában. Ajánljuk baráti társaságoknak, munkahelyeken szerveződő csapatépítő programnak, osztályoknak (akár 30-an is játszatnak egyszerre) vagy családoknak is. Több órás szórakozás is szervezhető az ugyanitt található 4 különböző tematikájú szabadulószobával kombinálva.

Tipikus visszavágós játék, ajánlott több kör. Lehet cserélni is a csapattagokat. A sok típusú kérdés és feladatkör miatt, akár 4-5 kör is lenyomható úgy, hogy ne ismétlődjön egyetlen kérdés sem!

 

És akkor néhány kedvcsináló feladvány, amikhez hasonlókat kaptunk mi is, meg persze teljesen más típusúakat is a Vetélkedőszobában :) Megfejtések jöhetnek kommentbe :)

1.

fejtoro_feladvany_vetelkedoszoba_allati_orr.jpg

2. 

fejtoro_feladvany_vetelkedoszoba_dalszoveg.jpg

3.

fejtoro_feladvany_vetelkedoszoba_filmcim_1.jpg

4.

fejtoro_feladvany_vetelkedoszoba_szemjatek_1.jpg

Itt tudsz időpontot foglalni: Vetélkedőszoba

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr6414783358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.