Közösségi vásárlás: még a gyerekeid is ellened fordulnak majd!

2019.ápr.30.

Pár hete láttuk a közösségi vásárlásnak mondott dolog bemutatkozását a Cápák között elnevezésű befektetőkereső műsorban. Már elsőre sem tűnt értelmes üzleti modellnek, nem is támogatta senki, de mivel a műsor miatt sokan letöltötték, ezért utánanéztünk, hogy mi is ez. Két típusú dolgot találtunk, a nagyon meglepőt és a nagyon nem meglepőt!

allyos-capak-kozott.png

A tesómmal a műsor után belekezdtünk egy kis nyomozásba, ami olyan területekre vitt minket, ahol előtte sosem jártunk és el kell mondjam, hogy mint apa is megviselt a dolog a végére, olyan felismeréseket tettem, aminek látszólag semmi köze az Allyos közösségi applikációhoz, mégis az utána való nyomozás nyitotta fel a szemem az influenszerek okozta elképesztő károkra.

De először itt a videó, 2:26-tól jön Joe

 

A kételkedés

Nem egyből a műsor után kezdtünk el keresgélni a műsorban bemutatott Allyos alkalmazás után. Joe, aki nevén kívül sokat nem árult el magáról a műsorban, nyomott egy standup comedy jellegű befektető kereső showt a Cápák között-ben, ahová állítása szerint a műsor szerkesztői hívták meg. (erről a vlogján beszélt, aminek az összes részét megnéztük végül, értelem jelei után kutatva)

Mivel nem vettük komolyan, csak a stílusa miatt néztük meg többször a a Cápák között 3.részét. Miközben már negyedszerre néztük, valahogy olyan érzésünk lett, hogy oké, irracionálisnak tűnik az egész, de mégis hogy működhet valójában? 

Ugye Joe szerint az egész annyi, hogy feltöltesz pénzt az applikációban vezetett számládra, majd befizetsz 1 dollárt arra a termékre, amelyiket szeretnél hazavinni. Többször is befizethetsz egy dollárt, hogy nagyobb esélyed legyen megnyerni a terméket.

Hogy jobban értsd, idézem Joe-t: "Van má egy bót, ahová ha bömész 280 Ft-tal, vagy annyit kapsz vagy vász kicsit oszt kisétálsz egy Porche-val! Ez az Allyos"

Veled együtt többen is elkezdenek 1 dollárokat betenni a termékbe és amikor eléritek a befizetésekkel a termék célárát, akkor rendszer kisorsol 1 győztest, akié lehet a termék végül. 

Ha itt megáll a dolog, akkor azt mondjuk sima szerencsejáték. Buktad a pénzt és kész.

De Joe nem állt meg itt. Azt mondta, hogy a befizetésedet nem bukod! A szerencse vagy nyereményjátékon elköltött pénzed átmegy a Marketplace-re, ami egy webshop és ott elköltheted. Ugye milyen jól hangzik? Te sose bukhatsz.

Első kérdés az volt bennünk, hogy mi ebben az üzlet Joe-nak, aki az Allyostól a Facebook vagy legalább az Airbnb által elért népszerűséget várja, világszerte! Emiatt is kért több, mint 1 milliárd forintot a befektetőktől, 5 % részesedésért. Tehát Joe szerint ez egy 20 milliárd Ft-os üzlet!

 

A keresés

Rékerestünk az Allyosra, meg Joe-ra a neten. Az Allyos egy már működő dolog, van honlap és van működő applikáció, ahol futnak a nyereményjátékok és működik mellette a webshop is. A hibrid megoldás, ahogy Joe is mondta.

Joe-ról egyelőre semmit nem találtunk, tehát a rendes nevét sem, csak a Joe Bitter-t. Az Allyos adatvédelmi nyilatkozata és ÁSZF-je angol nyelvű, de ezekben semmi konkrét cégadat, tehát nem is GDPR kompatibilis. A honlapon találhatunk amerikai, ír, szingapúri és magyar címeket, de hogy ezek ott mik, semmi információ.

Annyit tudtunk meg, hogy az Allyos International & Allyos Europe KFT üzemelteti. A Facebookon van angol és magyar nyelvű oldala is. 

Na nézzük az applikációt, amire Joe állítólag már, több mint 100 millió Ft-ot elköltött. Az alkalmazás megnyitása után betöltődnek az épp futó nyereményjátékok, vagy ahogy Joe hívja közösségi vásárlási lehetőségek. Nekem már az is furcsa, hogy nem dollár jel, hanem valami mismásolt dollárjelre emlékeztető devizajel van a hagyományos dollárjel helyett a nyereményjátékoknál. Itt láthatod amúgy, hogy mennyi ideig szállhatsz be a nyereményjátékba, és hogy a termék árának hány %-a jött már össze. Ja és angol nyelvű az egész.

A bal felső sarokban van egy % jel, arra kattintva lehet belépni a webshop részbe. Itt 8%-66% közötti kedvezményekkel lehet vásárolni. Van egy listaár, ebből lejön a kedvezmény, ennyiért veheted meg. Megvan határozva, hogy a nyereményjátékokon felhasznált pénzedből (amivel nem nyertél) itt mennyit használhatsz el. 

 

Nézzük a folyamatot egy vásárló szemszögéből!

Feltöltesz 400 USD-t az Allyosra. Itt részt veszel 10 nyereményjátékon 1-1 dollárral. Nem nyersz semmit.

Oké, akkor vásárolsz kedvezményesen valamit a webshopban. Ugye van 390 "rendes" dollárod és "10" nyereményjáték utáni dollárod. Kinézel egy Xbox One X 1 TB konzolt, 43% engedménnyel. 496 $ helyett 315 $ tudod megvenni. Itt írják, hogy használhatsz 35 nyeremény utáni $-t is. Szóval fizetsz 10 + 305 $-t. + a szállítási költséget.

315 $ az 297 Ft-os árfolyamon, 93.555 Ft. Magyarországon most legolcsóbban 130.000 f-ért tudod beszerezni ezt a konzolt. Másodszorra kérdezem, mi az üzlet ebben Joe-nak? 

Ha lepucoljuk a mézet meg a mázat, amivel Joe tálalta ezt az egész közösségi vállalkozást, akkor mi marad?

Marad egy webshop, ahol a piaci árnál jóval olcsóbban tudsz vásárolni és emellé tettek egy nyereményjáték jellegű marketingmodult. Mert igazából ez nem szerencsejáték, mert ott veszthetsz, itt meg nem (elvileg persze). Szóval ez egy nyereményjáték, ahol csak a győztesnek kell fizetni. Ha nyer valaki, akkor az általa betett pénzért megkapja a terméket. 

 

Hogy éri meg ez Joe-nak? Mi az üzleti modell?

Feltételezés: Joe elképesztően túlárazva teszi be a nyereményjátékba a terméket. Tehát 100 $ megvesz valamit, 500 $-nak mondja az értékét és az nyeri meg, aki a legtöbbet beleteszi a játékba, akkor még akár kereshet is rajta.

Az Allyoson a nyereményjátékos termékek ára tényleg magasabb a piaci árnál 30-100%-kal. A Delonghi Nespresso Kávéfőző 33.000 Ft a nyereményjátékban, a bolti ára 20.000. Ha mindig a legtöbb pénzt betévő játékos nyer is (bár ez ugye csalás lenne), akkor is kb. 13.000 ft-ot kellene beletennie, hogy Joe nullán legyen (ennyi lehet a beszerzési ára). Nehéz ezt elképzelni, én kijelenteném, hogy ebből lehetetlen pénzt keresnie Joe-nak, hacsak nem ingyen szerzi be a nyereményjátékra a termékeket...

Tehát az üzleti modell első fele veszteséget termel. Nézzük, hogy a másik fele, ami a webshop ki tudja-e egyensúlyozni ezt a veszteséget?

Joe szinte mindent 20-50%-kal olcsóbban ad a magyar kiskereskedelmi áraknál? Hogy lehet ezen haszna? 

1. Ingyen kapja szponzorációként (de ez nem valószínű, semmi szponzor nincs feltüntetve)

2. Elfekvő készleteket vásárol fel márkás dolgokból, de a jelenlegi termékek nem ilyennek tűnnek

3. Elképesztő kedvezményt tudott kialkudni a beszállítóinál, mert akkora lesz a rendelés volumene -> ez sem jött be, a webshopon 28 termék van.

Egyik lehetőség sem valószínű, tehát Joe legjobb esetben is egy nagy 0-t tud keresni jelenleg a webshopban. Kijelenthetjük, hogy ez az üzleti modell jelenleg veszteséges!

Ráadásul, ami nekem nagyon furcsa, hogy több termék van (42) a nyereményjátékban, mint a webshopban (28). Tehát ez így még nagyobb bukás Joe-nak.

 

Következtetés

Az Allyos vagy egy hozzá nem értő ember pénzügyi bukása, vagy 2 lehetőség van.

1. A jövőben az Allyos annyira túlárazza a webshop termékeit, hogy az fedezze a nyereményjátékok buktáját

2. Piramisjátéknak szánták, tehát az exponenciálisan növekvő taglétszám befizetéseiből finanszírozzák a régi tagok által vett termékeken realizált veszteséget.

 

Ami kiverte a biztosítékot

Joe többször is említette, hogy olyan hihetetlen influenszer kampányt sikerült összehoznia, hogy a kampány ideje alatt annyi látogató érkezett az Allyosra, hogy lefagytak a szerverek. Bizony.

Elkezdtük keresni ennek az influenszer kampánynak a nyomait. Sajnos megtaláltuk!

Az első eleme ennek Zsozéatya volt, akivel érdekes stílusban beszélgettek a nyertesekkel. Nevetgéltek, átadták a nyereményt, és Joe végig dőlt Zsozéatya poénjain. De ebben, ezen túl semmi ártó dolgot nem láttunk. 19:55-től van a nyereményátadás érdemi része.

A kampány másik kulcsfigurája volt Farkas Timi, akinek 220.000 feliratkozója van a Youtube-on és úgy látjuk, hogy a tizenévesek a fő nézői. Itt az ő videója az Allyosról, érdemes végignézni:

Miről is beszél benne?

1. Felkérésre készítette a videót.

2. Az Appstore szerencsejátéknak minősítette, ezért 17 éven aluliak nem használhatják, de ha ki akarod próbálni, és fiatalabb vagy, akkor csak állítsd át az életkorodat és le tudod tölteni!

3. Elmondja, hogy mekkora jó alkalmazás ez.

4. Elmondja, hogy csak úgy vállalta a videót, hogy az ő (Farkas Timi) követői ingyen kipróbálhassák egy termékkel az Allyost.

5. Bemutatja az alkalmazást, amivel szerinte csak nyerni lehet

Már az is elég durva, hogy egy fiatal, pénzügyekben láthatóan teljesen járatlan lány megpróbál rábeszélni egy ilyen szolgáltatásra fiatalkorúakat, még úgyis, hogy csalniuk kelljen az Appstore-ban. Ezt a videót 170.000-en látták.

És a komment, ami végleg bebizonyította, hogy mennyire ártalmas is lehet egy ilyen fiatal influenszer később az én kislányomra, az a következő:

"Szia timii!❤️ először is nagyon tetszik ez az alkalmazás és rögtön rá kaptam és regisztráltam az appra. Szavaztam is az Applewatch-ra is amikor elmondtam apukámnak hogy ez milyen menő alkalmazás és hogy milyen hasznos. Majd ezek után apukám is kiváncsi lett rá ezért megmutattam neki a videót. Azután hogy megnézte a videót rögtön azt mondta hogy ez egy átverés. Eggyaltalan nem értettem vele egyet, mikor elmagyarázta hogy miért átverés... azt mondta hogy tényleg nagyon jó, de rátért a lényegre hogy oké hogy szavazol a termékre de mondjuk amit mondtál hogy 400$ kell mondjuk egy iPhone-ra, viszont a négyszázból 1% az esélye hogy megnyered a termeket. (Tudom szerencsejáték) de ha nem gyűlik annyi pénz össze hogy kisorsolják a tárgyat akkor ugye vissza kapod a pénzed “elvileg”. De ha nem te nyersz akkor a dollárjaid amit beleadtál a termékre azok akcióvá változnak arra a termékre. Na most ha akciót is kapsz a termékre akkor is olcsóbban tudod megvenni az adott terméket bárhol máshol! Nem akartam semmi negatívumot átadni neked ezzel csak mondom egy ha nincs igazam akkor nyugodtan irj vissza! Sőt örülnek neki� Timii fan �"

 

Joe válaszolt a kb 14 éves lánynak:

"Az Allyos egy közösségi áruház. A közösségi áruház egy hybrid áruház ami két oldalbol áll, egyik oldalon a közösségi aruhazbol ahol minden termék átlag 20%-al drágább mert ez a cég bevétele, viszont minden termék árát együtt dobjuk össze, másik oldalon pedig a Piacterbol, ahol haszon nélkül nagyker áron vannak a termékek. Ott annyival jarulsz a vasarlashoz amennyivel szeretnél, ha nem jön össze az ára időn belül akkor sikertelen volt, mindenki visszakapja a pénzét. Ha osszegyult, egyvalaki megkapja annyiert amennyit beletett. Mindenki mas pedig a másik oldalon, a piacteren az eleve haszon nélkül mar extra nagyker áron tud vásárolni és itt még ezen termékek arabol lejön a sikertelen közösségi vasarlasban gyűjtött kedvezmény. Tehát tuti itt jársz a legjobban, ha nem azonnal kell a termék."

Először is lehet, hogy a lány végül hallgatott az apukájára, de nem vagyok benne biztos. Megrázott. Elképzeltem, hogy milyen lehet apaként megélni azt, hogy egy tini influenszer szava áll szemben az enyémmel és a lányom nem hisz nekem. 

De a lényeg az, visszatérve az Allyosra, hogy kiskorúakat vesznek rá Farkas Timi influenszer segítségével az alkalmazás használatára! Mondanám, hogy nem hibáztatom Farkas Timit, inkább a szüleit, akik nem figyelnek rá, hogy a lányuk miből keresi a pénzét, de mivel Farkas Timi influenszernek hívja magát, így tisztában van a felelősségével is.

 

Na de ki ez a Joe?

A neten semmit nem találtunk róla, így lekértük a Allyos International & Allyos Europe KFT cégkivonatát. 

A cég magyarországi neve Allyos Europe Korlátolt Felelősségű Társaság. 2018.06.26.-án alapították, cégjegyzésre jogosultak Sarlós Péter, és a társaság egyetlen tagja, a tulajdonos pedig Bitter József, azaz Joe.

Eredménykimutatás még nincs, tehát nem tudjuk, hogy tavaly mennyit tett bele Joe és milyen eredményt produkált.

 

Kíváncsiságból lekértük a kapcsolati hálót is, hátha felfed még valamit.

opten_kapcsolatihalo_0109326852-1.png

Annyi látszik belőle, ami releváns lehet, hogy Joe hivatalosan csak ebben a cégben van benne Magyarországon.

 

Tanulság 

1. Nem minden arany, ami fénylik, 2019-ben sem. Ami irracionálisnak tűnik elsőre, az utánajárás után is nagy valószínűséggel az marad.

2. A gyerekeinknek a legfontosabb az életben amit tanítanunk kell, az a józan paraszti ész használata és látszik a fiatal influenszer példáján, hogy nem lehet elég korán elkezdeni, mert a marketinggel a gyermekeinket is célba vették

3. Mr. Joe Bitter ebből nem fog meggazdagodni legálisan, vagy ha igen, akkor ez nekünk lesz Keserű!

 

Amik érdekelhetnek még:

Melyik most a legjobb nyárigumi? Amelyik visszahozza az árát!

A nagy tej teszt: a legolcsóbb magyar tej győzött!

Nyílt levél egy vállalkozótól a mai építkezőknek

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr9314786936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurikutya 2019.05.01. 22:02:09

Ha jól értem, ez egy régi svindli megcsavarva (két oldalas, de a másik oldal csak a lényeget leplezi ) és digitális köntösbe bujtatva. Talán vásárlói klub nevű piramisjáték volt az őse. áldozatok befizettek valamire, és közülük egy vissza is nyerte a pénzt, a többiek csak évekig fizettek és nyeltek....

carlbadog 2019.05.02. 07:59:01

ScienNet, Inlernet, Lyoness.....és még lehetne sorolni! A faszinak a szeme se áll jól. A dumája meg elképesztő, ahogy "oktatja a profi vállalkozókat Igazi "trabant" ember! Nagy hang, kis teljesítmény! :D

Könyveslány 2019.05.02. 08:06:07

A hónap leghasznosabb blogposztja, gratulálok a nyomozáshoz!
Csisztunak végül is igaza volt, ezzel a lánnyal kapcsolatban, csak bővebben indokolnia kellett volna.
Tehát: Adva egy igénytelen (monológba beköhögős), összeszedetlen csacsogásokat készítő videósztár, amelyik fiatalkorúakat illegális szerencsejátékba / piramisjátékba csábít.
Annyiban korrekt a YT-kampány, hogy nem törölte az erre rávilágító hozzászólásokat.

Ismétlem: Ez a lány tök béna és valahol szomorú, hogy ezt csipázzák a fiatalok.

Könyveslány 2019.05.02. 08:07:22

A felesleges vesszőért elnézést!

eastwood 2019.05.02. 09:26:58

Ami úgy kezdődik, hogy fizess be X forintot és mi majd egy virtuális számlán kezeljük jót már nem jelent.
Ami úgy folytatódik, hogy majd valaki nyer, de a sorsolás nem közjegyző vagy bármely más hiteles harmadik fél felügyelete mellett történik, ott már kilóg a lóláb, hogy valami nincs rendben.
És ha az egész rendszer működésére a garancia gyakorlatilag egyetlen ember becsületszava, egy olyan emberé, aki a rendes nevét sem vállalja nyilvánosan, akkor már ordít, hogy átverés.
Az iskolában nem azt kellene magoltatni a fiatalokkal, hogy pl. mettől meddig élt II. Nabú-kudurri-uszur, hanem ilyen - már megtörtént - esettanulmányokat elemezni, átbeszélni. A csalók is nagyobb valószínűséggel néznének tisztességes megélhetés után, ha az embereket nehezebb lenne átvágni.

maradokapénzemnél 2019.05.02. 09:45:24

@Könyveslány: mit írt Csisztu, ide tudná linkelni? Köszönöm.

maradokapénzemnél 2019.05.02. 09:48:36

@Gyurikutya: igen, mi is ezt érezzük. Ezzel az undorító médiakampánnyal meg jól rá is erősítenek erre!

maradokapénzemnél 2019.05.02. 09:50:39

@carlbadog: egy ilyen előadás után, hogy lehet komolyan venni az egészet? A parasztvakítás tipikus esete, de amíg nem tudunk róla, hogy átvernek valakit, addig nem lehet mit tenni. Rajta tartjuk a szemünket!

maradokapénzemnél 2019.05.02. 09:52:19

@eastwood: szívünből szólt! Mi is tervezzük, hogy ilyen oktatóanyagokat gyártunk fiataloknak! Ha lesz rá forrás, akkor összerakunk pár érdekes esetet. A JPÉ módszer :) Ez lesz a neve (józan paraszti ész)

Könyveslány 2019.05.02. 10:01:03

@maradokapénzemnél: Tele volt a cicaharccal az Internet, ne már! Nem vagyok bulvárfogyasztó, de annyiszor felbukkant, hogy nem lehetett nem észrevenni a hírt.
De hálából a jó cikkért, tessék: www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=csisztu

apekka 2019.05.02. 16:33:21

Köszi hogy megírtad.
Legalább van valami hasznos is ezen a nyomorult neten.

Annyira felidegesítettem magamat rajta hogy bejelentettem a youtube-on, hátha...

maradokapénzemnél 2019.05.02. 16:57:44

@apekka: köszi, mi is jelentettük, hátha látják, hogy többen is gusztustalannak találjuk ezt a fajta marketinget és törlik!

Luighi 2019.05.02. 19:54:05

A haszna abból van/lesz, kettős vagy sokkal több nyilvántartást végez, neked mutatja, hogy "megtetted a tétet" sőt "tétjeid" akár, viszont arra hol a garancia, hogy a mindösszesen-t nem manipulálja akár sokszorosan. Így aztán el tud adni a lúzereknek egy terméket pl.akár 10x és ha a "pénzénél van" már bőven, akkor kisorsolnak1-et, és így tovább.

Otto Lukacs 2019.05.02. 20:28:17

Pár szót Joe-ról. A kétezres évek elején a józsefvárosi kínai piacon dolgoztam eladóként a vietnámi árusoknak. Fiatal, románnak tartott erdélyi fiatalként sok másik társammal eggyütt, árultuk a hamis Nike cipőket. Csak ilyen munkát találtunk, ma már nem vagyok rá büszke de más nem volt akkor. Joe rendszeres vásárló volt. Nagyon jól tudott hatni ránk. Keveset vásárolt, és nagyker áron kapta. Arról mesélt mindig, hogy most érkezett haza amerikából. Semmit nem változott azóta, hogy hogyan csinálja, hogy nem öregszik nem tudom. Kisstílű svindler, párszor láttam Budapesten aluljáróban, költözött mint aki nagyon gazdag.

Joe Allyos 2019.05.03. 03:13:54

@Gyurikutya: Szia, nem, igazabol rosszul erted. A hivatalos web eleg jo forras a tisztazashoz. Itt nem tudsz vesziteni, ez egy kozossegi aruhaz, ahol ha meg akarsz venni valamit jo aron mellette licitalni is tudsz es elviheted akar 1$-tol. Ennyi.

Joe Allyos 2019.05.03. 03:15:47

@Otto Lukacs: Koszi, osszekeversz valakivel, de eleg rendesen. Radasul en a 2000-es evekben vegig, 2011-ig Irorszagban eltem, szoval velem fizikai keptelenseg volt talalkoznod, azon a piacon meg plane. Tevedni emberi dolog.

Joe Allyos 2019.05.03. 03:59:20

@maradokapénzemnél: Kedves Cikkiro. Nagyon helyes, tartsak is, mert minden eszrevetelre szuksegunk van, hogy folyamatosan tudjuk tokeletesiteni a vilag elso Kozossegi Aruhazat. A kozossegi media utan erdemes kiprobalni ezt is.
Ha barkinek barmi kerdese lenne, akkor erdemes a kozvetlen forrasnak feltennie azt, hogy elkerulje a folos koroket es ne vesztegesse alaptalan vagy teves infokon az idejet es energiajat.
Igy nehany info a kozvetlen forrasbol ami talan hasznos lehet ide.
* Az RTL Klubos szereples egy showmusor volt, feltehetoleg ez atjott mindenkinek. Az 5 "capa" osszesen 296 millio forintot fektetett be ebben az elso evadban, a legkevesebbet, 30 milliot Gyula, masodik legrosszabb Peter. Lathatoan ez nem egy global Facebook kategoriaju uzlet befektetoi sulycsoportja. Akiket ok kerestek, azokat a musorban talan sikerrel ki is szurtek. Az Allyos nem az. De nem is ez volt a cel, hiszen a project rendelkezik befektetoi hatterrel, szakmai csapattag lett volna a nagy ertek.
* Farkas Timii tunderi es sikeres influencer, azt csinalja amihez ert es amiben sikeres. Ezzel semmi gond, az influencer vagy YouTube-er "szakma" meg 10 eve nem is letezett, a vilag valtozik. Hogy jo vagy rossz iranyba mindenki eldonti, de nem mergelodni kell rajta hanem valtoztatni. Megkapta a promo lehetoseg a Beta Public teszt szakaszban, ingyenes nyeremenyjatekot valasztott, senki nem tudott rosszul jarni, nekunk pedig szuksegunk volt abbol a felhasznaloi korbol is a lehetseges visszajelzesekre. Ezek fontosak egy uzletnel a celpiac definialasanal teszt szakaszban.
* A Csisztu VS. Farkas musor kitores szora sem erdemes, nagyon nem "appropriate" ahogy az amerikai tarsaink mondanak. Mindegy, a show kell a kereskedelmi musorszorasban, mert a NER bizony eros.
* A koncepcio. A Kozossegi Aruhaz (Social Store) egyszeruen csak 2 aruhaz egyben. A piacter oldalon nagyker arakon tudsz vasarolni, a kozossegi oldalon meg akar mas luxus termekeket tudsz megvenni akar 1$-ert. A cel egy uj, innovative vasarlasi platform megalkotasa volt, minden eddigi keretet vagy hatart ujragondolva es az idealis felallasbol kiindulva. Ez az egyik Steve Jobs teoria is. A Kozossegi Aruhazban van licit jogod mint extra szolgaltatas a kedvezmenyes vasarlasaid melle. Ezert nem tud sem szerencsejatek, sem piramisjatek, sem kamu sem semmi lyen baromsag lenni, hiszen nincs kockazat, a feltoltott osszeg mindig 100%-ban levasarolhato. Annal csak tobbel tudsz tavozni amennyivel jottel. Ez kb olyan, mintha a lottozoban ha nem nyer a szelvenyed akkor levasarolhatnad az arat barmire. Egesz nap lottozna mindenki. Es ezt ugy lehetett kivitelezni, amit az elmult 3 ev fejlesztese es tesztetelese soran le is vedettunk, hogy ket vasarlasi metodust gyurtunk egybe. A kozossegi oldalon (vagy licit oldalon - crowdfunding) minden termek atlag 20%-al dragabb a piaci kisker artol, ez a mi bevetelunk. Felhasznalot nem erdekli, hiszen maga donti el mennyit er meg neki egy BMW vagy egy Playstation, 1$-al mar benne van a kozossegi finanszirozasban es ove lehet. Bukoja nincs, mert ha nem o viszi el, akkor a Piacteren, ami olyan, mint egy sima nagyker aruhaz ezeket az osszegeket levasarolhatja az amugy is jo arakon. Itt nekunk nincs hasznunk, amit a gyarto es forgalmazo partnerek nekunk adnak nagyker ar kedvezmenyt azt mi tovabbadjuk a felhasznaloknak, ezeken kolthetik el a gyujtott kedvezmenyt. Ilyen egyszeru. Tehat, az egy kave araert egy Tesla-t viziot megoldottuk, korrekten. Ez volt a cel, ezert dolgoztunk ennyit es koltottunk ra es fogunk is szazmilliokat. Ez igy mukodik. Ha hiszunk benne, hogy hasznosat keszitettunk, es akik megertettek azok imadjak es hasznaljak, akkor mi boldogok vagyunk. Nem kell mindig a negativumot, az atbaszast, a lehuzast es a csalast keresni minden uzleti vallalkozasban. Azok mashol talalhatok, minden nap. Van meg olyan a vilagban, amikor valakik egyszeruen csak valami hasznosat, valami ertekeset szeretnenek kesziteni, ami ha mar megdoglunk akkor itt tud maradni es a tarsadalom hasznara lehet. Csalast sokkal gyorsabban, sokkal olcsobban lehet csinalni. Eleg ra egy kozbeszerzes is. Hat ez itt nem az. Miert baj az, ha esetleg magyar talalmany lesz az uj Facebook? Kinek faj ez? Aki szeretne az csatlakozik, aki nem az nem foglalkozik vele. De alaptalan butasagokat ne allitsunk a tenyek teljes birtoklasa nelkul, mert azt a torveny maskepp nevezi. A koncepcionak a nemzetkozi vedjegyek mellett nemzetkozi es hazai jogi allasfoglalasa is van, es tobb nemzetkozi szakertoi csoport all mogotte.
* Akinek szimpatikus egy olyan uj aruhaz, ahol a megszokott jo aron vasarlas mellett meg egy licitalasi/megnyeresi funkcio is jar minden termek melle, azt sok szeretettel varjuk, akinek ez nem szimpatikus, Amazon, Ebay, Wish varja oket nagyon sok szeretettel. Majd beneznek akkor mikor a szomszed beallt az uj Tesla-val amit Allyos-on vett 5$-ert, mikozben egy kavefozot vasarolt :)
Koszonet a cikkert es a beletett idoert, ha esetleg marad barkiben kerdes, allunk rendelkezesre.
Udv!

maradokapénzemnél 2019.05.03. 07:39:32

@Joe Allyos: Kedves József, akkor arra válaszolj, hogy ebben neked mi a biznisz? Mert ez teljesen veszteséges üzleti modell jelenleg! Nem kereshetsz se a webshopban, se a nyereményjátékokon! Akkor meg minek csinálod?

maradokapénzemnél 2019.05.03. 07:44:15

@Luighi: erre nem gondoltunk! Most jelenleg nem futnak azonos termékek nyereményjátékai az Allyoson. Ez már nyilvánvaló csalás lenne és könnyen le is bukhat vele, nem?

apekka 2019.05.03. 08:19:30

Csak hogy tisztázzuk.
Az hogy ki és mit gondol a termékedről az nekem tulajdonképp mindegy is.

Viszont ezeknek az úgynevezett "influencereknek" a követőtábora erősen fiatalkorú és az hogy 18 éven aluliakat akartok ebbe a buliba belerángatni, buzdítva őket arra hogy szegjék meg a szabályokat (hiszen másképpen még csak nem is regisztrálhatnának) kifejezetten gusztustalan. Nem vagyok biztos benne, utánajárok de szerintem a fenti videóban a kishölgy már bűncselekményt követ el.

Luighi 2019.05.03. 08:45:31

@maradokapénzemnél: Leírom kicsit bővebben, mert úgy látom nem sikerült jól megfogalmaznom elsőre.
Az allyos szoftverét gondolom NEM közjegyző mellenőrzi & hitelesíti.
HA "célirányosan" van elkészítve, akkor a licitálók mindegyike egyesével kap egy egy jelzést hogy a licitje elhelyezésre került. Ugyanakkor egy másik felhasználó, aki még csak böngészget, és álmodozik, talán semmit nem lát abból, hogy éppen plusz egy két netán sok licit érkezett a vágyott cuccra. Aztán ha netán a jelzett 400 USD-s termékre licitáltak 1657-an akkor is megteheti(?) a valószínűleg(?) nem auditált/hitelesített szoftver üzemeltetője, hogy a licitálások eredménye érvénytelen, mert "lejárt az idő és csak 385 licit érkezett" holott a valóság lehet a fenti 1657 x 1 USD. Aztán a többség lehet 10-20-50 USD után feladja.
A cuccok ára meg annyira nem is fenomenális. Ha a világbajnok 27%-os ÁFA nélküli az ár már akkor is kijön a matek, ha valami olcsó helyen kisker áron megveszi. Ha meg nagykerben esetleg jelentős mennyiségi kedvezményt is szerez, akkor mégjobb a profitráta.
Persze ez csak egy szimpla képzelgés részemről, de azért úgy néz ki sokan sokmindenre képesek, csak dolgozni ne kelljen...

maradokapénzemnél 2019.05.03. 11:41:37

@Luighi: köszönöm, hogy kifejtetted bővebben! Ez a licitálási stratégia, ahogy leírtad sajnos életszerűnek tűnik és ez egy valóban reális profitszerzési lehetőség egy ilyen oldalnál, ha erre a trükkre játszik.

Zsombic 2019.05.03. 13:21:43

@Joe Allyos: Takarodj már innen a kurva anyádba! Nem érted, hogy lebuktál, nem nyertél, vége? GAME OVER! Csak kis idő és megint menekülhetsz: rájöttek, kitudódott, csaló vagy, FOGD FEL! Még idejössz és tolod tovább a marketinget te szerencsétlen? Vesztettél bazdmeg! Ennyi! Legközelebb MUNKÁVAL próbálkozz, ha pénzt akarsz, ne mások nyomorán hízz te pondró!

Joe Allyos 2019.05.04. 22:50:46

@Zsombic: Koszi, vagany! Oszinten sajnalom a frusztraciod, igazan kivancsi lennek mi okozza. Termeszetesen ha barmi kerdesed lenne orommel allunk rendelkezesedre. Szep napot!

Joe Allyos 2019.05.04. 23:05:50

@maradokapénzemnél: Nagyon szivesen! Csak azert lepodok meg ezen a kerdesen, mert te magad csatoltad erre a valaszt itt a blogodban, amikor a feltetelezett kisholgynek szant valaszt bemasoltad. Mivel a kozossegi aruhaz egyszeruen csak egy vasarlas ujragondolva es extra szolgaltatassal, a 2 oldalbol az egyiken, a piacteren profit nelkul uzemel, hiszen azt a kedvezmenyt amit a gyartok es beszallitok nekunk adnak azt mi egeszeben atadjuk a vasarloknak, tehat igen jo arakon lehet itt talalni termekeket. A profit a masik oldalbol szarmazik, ahol atlagban minden termek 20%-al dragabb, es a Piacter (Marketplace) oldalon termekenkent meghatarozott extra kedvezmeny osszeg erejeig ezen az oldalon lehet extra szolgaltataskent illetve lehetosegkent a kozossegi licitekben (crowdfunding) reszt venni, egyenlo feltetelekkel, mindenki csak orankent 290Ft-al per termek. Ezt az osszeget minden esetben 100%-ban levasarolhatja es amugy is levasarolta volna a Piacteri kiszemelt termeken, tehat ebben 0 kockazat van igy. Ennyivel tud tobbet a Kozossegi Aruhaz barmely mas hagyomanyos aruhaztol. Soha nem javasoljuk, hogy valaki csakis "jatek" szandekkal jojjon, csakis akkor vegyen reszt a licitekben a premium draga termekeknel ha a Piacteren vasarlasi szandeka van. Igy, akinek nem szimpatikus egy olyan aruhaz ahol a vasarlasa melle nagyerteku termeket is kaphat extraba, annak termeszetesen mindig van valasztasa es maradni Wish, Amazon, Media Markt vagy barmely mas aruhaznal. A Kozossegi Aruhazban soha nem lesz akkora valasztek, mert nem az a cel. Koszonom, remelem sikerult valaszolni a kerdesre.

Joe Allyos 2019.05.04. 23:25:36

@apekka: Ertelek. Egy cegnek, mint megrendelonek sajnos nem all modjaban megkerdojelezni egy-egy vallalkozo "influencer" portfolio adatait. Timii eseteben ha az informacioim helyesek a kovetotabor eletkora 17-26 evben van definialva. Ez a celcsoport a Magyarorszagi koncepcio teszteknek megfelel, hiszen 17-72 eves korig volt igeny a piaci visszajelzesekre es velemenyekre a nemzetkozi bovules elott. Az influencerek mara mar az interneten a teljes korcsoportot lefedik, mindenki talal maganak tartalmat. Azt, hogy az interneten publikalas utan ezt ki es hol nezi meg, az mindenkinek sajat dontese. Szeretnem jelezni megegyszer, Timii peldaul ebben a videojaban egy ingyenes ajandekot kinalt fel barkinek aki nezi, semmilyen vasarlasi kotelezettseg nem volt, a ceg ajanlotta fel minden erdeklodonek a 290Ft reszveteli dijat, amit utana ha akart el is kolthet. Koszonom.

Joe Allyos 2019.05.04. 23:43:00

@Luighi: Engedd meg kerlek, hogy szolgaljak nehany korrekcioval, mert amit leirtal abszolut nem fedi le a valosagot es a mukodesi elvet, ez igy egy sima piramisjatek lenne, abbol meg mar sokat lattunk mindannyian, es az anyaceg sem engedne es nem is fektetne a nemzetkozi bevezetesbe sok szaz milliot es tobb, mint 3 ev fejlesztest es tesztelest.
Elso, minden termek fix aras. Tehat, egy 429$-os termekre nem lehet 500$ begyujteni.
Masodik, minden termek ido limites ami a koncepcio egyik vedjegye is, tehat ha a kijelolt ido a termek aranak osszegyujtesere lejar es az nem gyult ossze 100%-ban amit status bar is jelez, akkor ez sikertelen volt, tehat alap, hogy mindenki visszakapja amivel hozzajarult.
Harmadik, es ez fontos de picit "advance" technologia es ezert meg nem is tartalmazza az alap kommunikacio, hogy a tranzakciok a blockchain-en fognak zajlani, igy abszolut nincs szukseg semmilyen kozjegyzore vagy barkire, hiszen decentralizalt, regisztralt, mindenki szamara azonnal lathato es ellenorizheto, orok nyomot hagy ami torolhetetlen. Ennek elso verzioi mar most is aktiv, vedett algoritmus egy "fekete dobozban" vegzi a kivalasztast a nevtelen tokenek kozul. De, mivel nincs veszitesi kockazat, hiszen a licit jog csak egy extra szolgaltatas azon az osszegen amin termeket vasarol amugy is az ugyfel, igy ez nem is relevans.

Szinten engedd meg, hogy egy igen reszletes atvizsgalasi cikket is ajanljak, ami eszmeletlen kritikus volt szinten, de termeszetesen aki mar erti a koncepciot azoktol rengeteg a pozitiv es gratulalo cikk es tartalom is szerencsere:

kifogasokvilaga.hu/allyos-elemzes-piramisjatek-vagy-forradalmi-webaruhaz-capak-kozott/

copass 2019.05.05. 00:08:27

ÁSZF és adatvédelmi nyilatkozat angolul......lapozzunk!:D
láttunk már sok hasonló próbálkozást, amik ugye kivétel nélkül megbuktak.
ez is megfog, mert egy idő után már nem lesz aki finanszírozza a mézesmadzagot...
ezért kellenek az influenzások hogy győzködjék az embereket.
hihetetlennek tartom azt hogy épeszű emberek képesek elhinni hogy 300Ft-ért nyerni fog egy pléjsztésöntöt?!:D

nemmondod? 2019.05.05. 12:34:42

Komoly clickbait cikk lett, grat hozzá :)

Kár, h mindent tesztelsz cikkíró és ezt pont nem.... mert te még mindig nem érted azt amiről írtál. És nem kell nagy összeggel.... 10$ feltöltesz és saját magad rájössz, h miért működik ez és végre kihúzhatod a kezed Joe zsebéből és meglátod, h miért éri ez meg neked, az allyosnak és még a nagykernek is.

Nagyon egyszerű az allyos story, nem értem mit nem értetek rajta. Ki van fizetve a termék!!!!, mi userek dobjuk össze az árát. Akkor van sorsolás mikor már allyos felé ki van fizetve. Vidiben már elmondták azt is miért tud a marketplace olcsó lenni. Nem teszik zsebre a nagykeres kedvezményüket, hanem oda adják nekünk, h ti értetlen faszok harcolhassanak azért, h jól jártok. Jézusgyerele

Amúgy a cikkhez visszatérve, teljesen ferdíted a valóságot. Pl.: Xboxos példálózás sem jó, az egy extra kedvezményük volt, mert meglett nekik a mittudom én mennyi like facebookon. ha tényleg megnézted, láthattad volna, de nem tetted.
Ha a media markt csinál ilyen kedvezményt, miért nem vered az ajtót?
Azt mondtad utána néztél a fb oldaluknak, megtehetted volna alaposabban is, mert ott egy csomó vásárlóivisszajelzés, ami valós. Vagy ott a fb csoportjuk, kb 200 nyertessel vagy marketplace vásárlóval, akik szarért-húgyért vásároltak náluk. Ezekről miért nem írtál?
Másik.... Ami nálad kiverte a biztosítékot, engem megnyugtatott. Abba a lányba több értelem szorult, mint az apjába :) Azért hülye a gyerek, mert átlátta egyből azt, amit te vagy a lány apja nem? Ennyit számít, ha az ember nem az átbaszást keresi mindenben.
Én az allyost már béta teszt óta ismerem/használom. ami videókat sikerült kiragadni azok pont béta tesztesek, ahol ingyen pénzt osztogattak :D Mutass már nekem piramisjátékot ahol tesztelnek, ingyen pénzt osztanak, van egy rakat elégedett vásárlójuk. Azért ez így eléggé látszik, h köze nincs a piramisjátékhoz, nem? :) azok nem ilyenek, ott elvesznek, nem adnak.

Ebből a tanulság mindenkinek az, hogy amit nem értesz az még működhet. És ha fele ennyi időt szántál volna arra, hogy más zsebébe turkálj és azt az időt eltöltöd volna azzal, hogy valóban leteszteled, hasznosabb lett volna és nem rágalmazol oktalanul embereket, és nem születik meg ez az über fos írás, amiben teljesen félrebeszélsz :)

Szerintem kicsit nyisd ki a szemed és láss is, engedd el a rosszindulatot, ne azzal foglalkozzál, h ez Joenak hol éri meg, hanem a userekkel foglalkozz, h nekik ez miért éri meg vagy miért nem és ess neki a tesztelésnek :)

copass 2019.05.05. 13:55:25

@nemmondod?:
fb oldalon nincs egy deka vélemény sem, hivatalos csopiban vannak vagy 400-an és nem nevezném aktívnak!:D a többi példá
ha beszálsz akkor költened kell. betolsz 10 dolcsit, ha nem nyersz akkor az megy kedvezmény alapba amit NEM VEHETSZ KI. tehát folyamatosan játszani kell hogy akkora kedvezményt érj el hogy tudj vásárolni valamit hogy ne veszteséggel gyere ki az egészből.
persze mire ezt felfogják sokan már késő, mert belenyomnak addig egy csomó pénzt.
az meg egy iszonyat nagy hasba akasztás hogy visszakapod a pénzed,ha nem dobják össze.
kifejezetten furcsának találom hogy nem volt még olyan, hogy nem jött össze a pénz egy termékre.
eleve nem is lehet ellenőrizni sehol hogy kik licitáltak.
ott az indiegogo, ott vannak a támogatók. persze lehet névtelenül, de a rendszerben látható hogy kié az a pénz, tehát visszakövethető.

nemmondod? 2019.05.05. 16:29:50

@copass:
Nem vásárlói véleményt írtam, hanem visszajelzést :) , nálam ez már egy nagyon pozitív feedback, h megérkezik a termék a nyerteshez és ilyenből van bőven. Csoportot én sem aktívnak neveztem, hanem ott osztogatják a userek a megnyert termékek képeit. Erre céloztam vele :)
Ezt a részt annyira nem értem, amit írtál. Oké nem lehet kivenni a pénzt, de persze, h nem, hát akkor lenne piramisjáték. Viszont, ha te feltöltesz 10$t és nem nyersz, nem úgy kapod vissza, h utalják a számládra. Kedvezményed lesz belőle és felhasználhatsz belőle annyit amennyit akarsz. Persze itt van egy határ benne, szóval a rendszer megmondja mennyi a max kedvezmény, amit használhatsz belőle.. kp + kedvezményért tudsz vásárolni marketplacen.

De miért hihetetlen, h visszakapjuk a pénzt, ha nem telik be egy termék? Hát nem volt vásárlás, mindenki visszakapja a pénzét és tud újra licitálni bármire. Bebaszna, ha azt a pénzt behúznák :DDD Lottó is milyen fasza lenne, ha nincs ötös akkor mindenki visszakapja a pénzét, mi?! :D
Engem ezzel győztek meg. Megveszem a tvt, megveszem a ps4et vagy bármi olyan dolgot, ami nem életbevágó de mindenkinek kell :). Simán ránézek, h megnyerem e, mert miért ne?! Azért, ha behúzol egy pst pl, pár dollárból, nem rossz. Aztán ha nem nyerek? úgyis megvenném akárhol. Így legalább megpróbáltam a szerencsém. Az meg, h náluk tudom megvásárolni próba után, nyilván nem zavar, ha már adtak rá lehetőséget, h meg is nyerhessem.
Igazad van, h nem mutatják meg kik vannak/voltak egy termékben. Ezen én annyira nem is akadtam fenn, mert ez így pont nem érdekel engem. De mint említettem az elején, engem csak az érdekel, h a nyertes megkapja-e a nyertes terméket. És erre nincs panasz.

kolbászjózsi 2019.05.05. 18:24:57

Sziasztok!:) ebből a témából nem lehet kimaradni :)

Kedves Joe, Kedves Allyos!
Sajnos itt nem csak feltétlenül az üzleti modelletekkel van baj, hanem a körítéssel, az átláthatatlansággal, humbukkal és azt, ahogy ezt "angyali" arcon előadod Joe!

Bennem, mint egyszerű parasztgyerekben az alábbi kérdések merültek fel:
- Ha komoly üzlet és te komoly vagy miért nem vállalod a saját neved?
- a 2,3 trilliárd dollárt levezeted nekem, hogy jött ki , mert hangzatos az biztos, de mi az alapja?
- ha te láthatóan nem vagy hiteles figura, miért nem maradsz a háttérben?
- én benne vagyok ebbe a fasza kis fészbúkos csoportban is 1 hónapja kíváncsiságból, de mást se látok, hogy nagyjából ugyanaz a 8-10 ember buzdítja a többieket „dobjuk” össze gyerekek az árát, mert ez nekem nagyon kell dumával :) ahogy a cápák közöttben mondták találóan, pár haver a konditeremből ;) és, hogy milyen szerencsések tudnak lenni…
- ha tavaly béta-tesztelgettetek akkor mik ez a 2017es vidik a youtubon? Nem volt „termék”, de ti már mercedes nyertes promovidiket forgattatok, ezek szerint „színészekkel, megrendezve”!? www.youtube.com/watch?v=Hk01LS-rwwQ
- engem ez a charity vonal is érdekelne? A twitter oldalatok zseniális kívülről nézve aki arra téved, mintha minimum a kedvenced a Tesla vagy Amazon oldalán érezné magát az ember….mintha ti egy multinacionális giga cég lennétek!!! Ti komolyan jótékonykodtok valamit?
Why would you pay the Full price ever? Join #Allyos the first #SocialShopping where we fund every #luxury brand together, when collected 1 #Wins and all others get money back in #Discount coupon. 1% goes to charity. You just can't beat that. Experience now www.allyos.com

Az influencer-kampány:
Sok embernél ez verte ki a biztosítékot szerintem! És az az undorító, hogy te ez elől a válasz elől is kitérsz pedig páran már fentebb is fejtegették a kérdést! Egy 18év alatti főleg fiatalok körében népszerű „vélemény-vezér” arra buzdítja a követőit, hogy szerencsejátékra épülő oldalon hazudjanak a korukról szerintem több mint féregség!! Szerencsejátékra elköltve anyu-apu pénzét!!! Ezt a videót hamar levettem volna a helyetekben, sőt ki se raktam volna, ha ez egy korrekt üzlet lenne, de hát ebből is látszik, hogy ez egy gusztustalan üzlet része kell, hogy legyen! Ezzel az erővel, hamis személyivel pl. alkoholvásárlásra is buzdíthatná/tok a 18 év alatti követőit/eket. Farkas Timire szándékosan nem mondok csúnyát, de ő is nagyon sáros ebben a történetben! Remélem jól sikerült a mellplasztika 17-18 évesen és az érettségivel se lesznek gondok! Ja és klasszak a tetkók is ;)

Pár javaslat a magyarországi sikerhez:
- Én is nagyon szeretem a Wall street farkasát, de azt a stílust ne itt erőltesd szerintem!
- Sokszor fordítva ülsz a lovon a videóidban, tvben…ez mindenhol irritálja az embereket
- Ha belekérdeznek dolgokba, akkor próbálj igazat mondani, mert a cápák közöttben úgy pislogtál(az meg mindenki tudja minek a jele) válaszadás közben mintha hóviharban lennél

Mondanám ,hogy sikert, de inkább ne ;)

copass 2019.05.05. 22:08:47

@nemmondod?: most még így van (kell a reklám) , de ez csökkenni fog idővel.
a gondom az hogy függővé tehetik az embereket, mint ugye minden szerencsejátéknál megvan ez a kockázat. de itt még rá is tesznek egy lapáttal hogy itt vásárlási kedvezményt kapsz hiába veszítesz. tehát ugyan mi bajom lehet, hát levásárolom. de nem....

nemmondod? 2019.05.06. 12:16:47

@copass:
Véleményem szerint hülyék lennének, ha ezt elbasznák azzal, hogy a termék nem érkezik meg, hiszen ez nekik egy örök "ingyen" reklám tud lenni. Másik, h itt nem igen van értelme nekik csalni. A matek kijön, nyertesek további nyerteseket generálnak, ez akkor jövedelmező, ha normálisan csinálják.
Függőség is egy olyan dolog, h fejben dől el. Aki felteszi a család vagyonát bármire az meg is érdemli. Ez viszont egy olyan dolog, h látod hol a határ, marketplacen megtudod nézni mennyit játszhatsz el veszteség nélkül. Lehet ezt okosan is használni.

Joe Allyos 2019.05.06. 18:56:52

@copass: Igy van, ASZF - TOC angol, mivel a fejlesztes, az app es a koncepcio is angol, a nemzetkozi piacra lett szanva ahol angol a standard nyelv. A hazai piacot nem is tervezte a core csapat eroltetni, de nehany tapasztalt tanacsadonk, mint Peter Thiel (PayPal) es az Uber egyik alapitoja javaslataira az elso publikus verziot egy kicsi piacon, pici orszagban vagy nagyobb varosban terveztuk eloszor letesztelni, hogy minden lehetseges eszrevetelt, javaslatot, kritikat sikeresen osszegyujtsunk es elemezni tudjuk a bovules elott. Ezek segitenek mindig az igenyekhez igazitani a platformot es tokeletesiteni a kommunikaciot.
Mivel egy valoban forradalmi megoldas van vegtelen egyszeru kontosbe gyurva, a fejlesztesekkel jo munkat vegeztunk kijelenthetjuk, a kommunikacio bizony kihivas, ezert is lehet elonyere a hazai alapbol is kritikus es pesszimista piac, nagyon sokat tanulunk a sok ertekes visszajelzesbol, amiert halasak is vagyunk.
Valoban nagy kihivas volt megoldani legalisan es innovativan az akar 300 Forintert premium termek temat, regi almunk volt es az indiai befektetok egyik alap igenye is. Ezt sikerrel realissa tettuk es megoldottuk, mar csak a sok multbeli serelmen es gyenge atveresek okozta karokon kell korrekten es nyitottan vegigmennunk. Senkire semmit nem szeretnenk eroltetni, az Allyos csak egy egyszeru alternativ vasarlasi megoldas, ahol a turheto aron megvett kavefozo melle van lehetoseg egy Tesla-t is elvinni. Se tobb, se kevesebb.

maradokapénzemnél 2019.05.06. 19:32:18

@copass: @kolbászjózsi: @Gyurikutya: @carlbadog: @Könyveslány: @apekka: @Zsombic: @Luighi: @Otto Lukacs:

látjátok a Joe utolsó kommentjét? Az mindent megmagyaráz :) Über és Paypal tanácsadók foglalkoztak ezzel gyanús és életszerűtlen appal. Életszerű nem? :)

A lényeg az, hogy megveszel egy kávéfőzőt, de lehetőséged van hazavinni 1 $-ért egy Teslát! Se több, se kevesebb :)

Az persze nem számít, hogy nincs Tesla az Allyos kínálatában, de parasztvakításnak elsőrendű!

Esküszöm csak azért hagyom itt a kommentjeit, meg a másikét is, aki az üzlettársa lehet, hogy lássák a stílust az olvasók, ha esetleg nem nézték meg a videót!

Joe Allyos 2019.05.06. 19:52:46

@kolbászjózsi: Orulunk es koszonjuk a reszvetelt, foleg a kerdeseket! :)
Tenyleg nem szeretnenk en pedig szemely szerint plane nem raeroltetni barkire barmit. Annak termeszetesen nagyon orulunk, hogy ilyen sok helyen es ilyen sok ember foglalkozik ezzel a koncepcioval, ez mindig annak a jele, hogy jo amit csinalsz, az iranyt pedig a visszajelzesek alapjan igyekszunk finomitani, mert sajnos nagyon sok a felreertes, nem teljesen vilagos nehany uj felhasznalonak ez az innovativ vasarlasi megoldas. Ebben folyamatosan igyekszunk fejlodni es igazodni az igenyekhez, hiszen az aruhaz tudja amit tudnia kell, es rengetegen fogjak nagy meglepetessel es orommel hasznalni a jovoben.

- Sok forumon es platformon el kellett mar ezt mondanom szemelyesen, hogy a Capak Kozott showmusorba tudatosan egy kereskedelmi szolgaltato altal egy kozel 50 perces beszelgetesbol 10 perc osszevagott anyagabol igen felelotlen es alaptalan lenne barminemu hiteles vagy komoly konzekvenciat levonni. Errol nem is tudok tobbet mondani 2019 december 31-ig, mert sajnos szigoru szerzodes kot, pedig igen sok dolgot tudnek. Inkabb csak igyekszunk a jovoben a kerdojeleket megvalaszolni.
- Nem ertem a kerdest, Joe-nak hivnak, mindenki igy hiv, ezt lehet az okozza, hogy rengeteg a kulfoldi erdekeltseg es az elmult 20 evben lehet tobbet vagyok hataron kivul, mint belul. Aki ismer az tudja jol, aki nem ismer azt nem ismerem. Keresunk-e frontrunner-t a jovoben? Lehet. De nincs a hazai piacon nagy fokusz.
- 2.3 trillion USD korrekten. Nagyon egyszeru, ez egy globalis retail aruhaz 20% alap integralt profittal. Add ossze a global retail forgalmat online, add hozza a jarmuveket, az ingatlanokat es az utazasokat, es dobd hozza a luxusszolgaltatasokat amikkel hamarosan bovulunk, es lehet picit alulkalkulaltunk. De igazabol nincs is rajta nagy hangsuly, mert komoly piac.
- Koszonjuk, hogy a csoport passziv figyeloje vagy. A hangado keves, az aktivitas nagyobb. Javaslom, probald ki ha lesz kedved aktivan is, vesziteni valod nincs. Rendszeresen vannak complimentary ajandek levasarolhato kedvezmenyeink, dobj ezzel egy mailt a support-nak es segitenek neked szivesen.
- Volt egy Alpha teszt, egy Lite teszt es 9 koros Beta teszt nemzetkozi zart csoportoknak (USA, Canada, UK foleg) es early adopter communities-nek meg a hazai fokuszalt teszt elott. Ennek egyik resze az emlitett video is.
- Igy van, az aruhaz alap koncepcio resze a jotekonysag sok masik kozott is. A nemzetkozi zart tesztek eredmenye alapjan tultoltuk a koncepciot, az Allyos alapbol egy teljes erteku es elheto ecosystem lett, gamification-el, karrier epitessel, Top List-el, beveteli forras generalassal es meg sok massal, de sajnos mar a harmadik kornel azt tapasztaltuk, hogy tultoltuk, es nem ertettek a felhasznalok az egesz mukodest. Ezert "visszabutitottuk", es csakis a nagyon alap funkciokat tartottuk meg a tovabbi teszteknel, es igy az elso publikus verzional is. A charity, amit emlitettel megmaradt most is, ha az app-ot megnyitod, a Today Charity menuben gyulnek azok a jotekonysagi szervezetek, akiket a felhasznaloink szavaznak be minden heten, es a Kozossegi Aruhaz heti forgalmanak 1%-a atadasra kerul.
- Errol az influencer temarol azt hiszem korabban leirtam amit le kell. Az Allyos aruhaz nem szerencsejatek. Nincs kockazat, nem tudsz vesziteni, hiszen a vasarlasod osszegebe van integralva a max licit lehetoseged, csakis azzal vehetsz reszt a kozossegi vasarlasban amit amugy elkoltenel termekre. Ha barki megnezi az ezt latja azonnal. Igy alapbol nem velheto fel tetemes kulonbseg egy zacsko Cheetos vagy egy uveg Pepsi vasarlasa kozott amiben nyeremenyjatek vagy kupon talalhato, korhatar nelkul. Barki megveheti az uzletben, a max kockazatod a chips vagy a cola ara. A tobbi ajandek, egy extra. Itt full ugyanez a story. Az, hogy nevezett influencer megosztott egy technikai beallitasi reszletet barki magan eszkozen, mint lehetoseg, az szerintem csupan informalis, akar jotanacs is lehet, ha ez torvenybe utkozo lenne, feltetelezem a gyarto vagy szolgaltato merlegelne.
Es vegul, The Wolf of Wall Street.... Zsenialis alkotas. Moralisan ubergaz, es kiabrandito, hogy ez a valosag. Egyszer lattam, es tobbet nem szeretnem megnezni.

Megegyszer koszonet a sok hozzaszolasert, remelem sikerult segitenem az esetleges kerdesekben, nagyon sok szeretettel varunk minden kivancsi elso Kozossegi Aruhaz tesztelot! Sok sikert, szep napot!

copass 2019.05.10. 18:20:19

@Joe Allyos: nem számít milyen nyelveterületre van fejlesztve.
Magyarországon magyar nyelven kell tájékoztatni mindenkit. akár tetszik akár nem. adatkezelési tájékoztató? gdpr?
ez nem pesszimizmus, ez a törvény. hiszékeny embereket könnyű megvezetni a nagy nyereményel, meg pár hangzatos maszlaggal.

copass 2019.05.10. 18:28:30

@nemmondod?: itt a vesztesekkel van a probléma, mert megunják és kilépnek a francba. persze így a "kedvezményük" az kuka, megy a nyereményalapba. márpedig előbb-utóbb ez befog következni, mert a marketplace túlárazott termékeit senki nem fogja megvenni.
1 dodóért megnyerhetem, vesz a franc bármit is. tehát onnan semmilyen bevétel nem lesz.
ezek mindíg így buknak be: mindenki befizet hogy nagyobb legyen az esélye, páremberke nyer. egy darabig fut felfelé és a végén amikor már senki nem fizetbe semmit, hanem 1dodo és kilép utána. na akkor összeomlik a kártyavár.

acycloren 2019.05.30. 02:47:19

@carlbadog: Norbi Ápdét, Forever Living Products, Amway stb. mind kamu, de mindig lesznek, akik beszopják, tökmindegy mennyi felvilágosító kampány lesz a piramisjátékok ellen. Ez az amerikai álom modellje, hogy nulla hozzáadott értékkel, csak a szád jártatásával meg persze egy hatalmas ötlettel meggazdagodhatsz, ez a nagypofájú vállalkozókat éltető társadalom terméke. Sok hangzatos és bonyolult ígéret közé elbújtatni a svindlit.