Ez a mi rendkívüli köszönet listánk az építkezésünk után!

2019.ápr.10.

Éppen füvesítéshez készültünk egy kis tereprendezéssel (10 m3 salakos-szemetes föld kicserélése tiszta földre), amikor eszembe jutott, hogy az udvar parkosításával befejeződik az az egy éves időszak, ami a beköltözésünk óta eltelt, és a folyamatos javítgatásokról és persze várakozásról szólt. Úgy gondoltam itt az ideje lezárni a múltat és ehhez a legjobb eszköz, ha megköszönöm azt a sok jót, amit az építkezés során kaptam és tanulhattam meg. 

leonardo-dicaprio-oscars-2016.jpg

Az építkezésünkről már sokat írtam, most inkább a manapság divatos hollywoodi stílusban a film után pörgő  special thank to lista mintájára, tényleg csak a szép emlékekre és az ezért érzett hálára összpontosítanék. Persze lehet az Oscar Gála győzteseinek thanks to speech-e is, amelyik szimpatikusabb.

55bfff456316f_o-e1508967364841.jpg

A következő események valóban megtörténtek, de a neveket természetesen kicsit megváltoztattam, bár lehet nem kellett volna.

Nem is húzom tovább, szóval jöjjön a Incredible story of building a f..ckn' simple house című filmünk után a

special thanks to:

1. a telkünk előző tulajdonosának a kőzettani ismereteink fejlesztéséért, aki azt a sok szép, színes, csillogó követ, üvegdarabot és betondarabra hasonlító kőzetet elásta az udvaron, külön öröm volt kiszedegetni 50 m2-ről 3x150 L kukányit.

2. szintén neki, hogy nem termőfölddel, hanem kohósalakkal töltötte fel az udvar egyes részeit. Amikor kitermeltük a szükséges területekről, a felszálló por illata megidézte a vaskohászatunk legszebb korszakát.

3. KOmeeyes-nek, a kőművesünknek, aki proaktív módon nem restelte megtámasztani a cseresznyefánk, ház felől nem látható tövét 3 vödör malterral, enélkül biztos rég kidőlt volna már. Thanks!

4. a névtelen kőmüvesnek, akinek a kincsvadászok örömét köszönhetjük, mikor kiástuk az általa elásott,  szendvicsei után megmaradt csomagolóanyagot a kertben, holott végig volt egy konténer az udvaron.

5. Michael Mechanicnak, aki  feldobta a napomat azzal, hogy végre értelmet adott az ellenőrködésemnek az építkezésen azzal, hogy csak úgy viccből, (hogy észre veszem-e), kb 10 fokos dőléssel szerelt fel 2 radiátort is. 

6. Leslie Fool Carpenternek, az ácsnak, akinek első zsarus-megfigyelős élményemet köszönhetem. Csak annyit rólam, hogy imádom a Halálos fegyver sorozatot és kedvenc részem, amikor épp megfigyelnek valakit, órákig várakozva a célszemély lakhelyén (mert az olyan izgi :). Leslie Fool kicsit rendezetlenül hagyta itt a munkáját és mivel a címét pontosan nem tudtuk, ahová a tértivevényes felszólítólevelet szándékoztam postázni, csak a környéket mondta meg egy ismerős, ezért tudva, hogy 17:00-ig dolgozik, így 17:05-től az adott környéket figyeltem 19:23-ig, amikor is megláttam kopott, Renault furgonját, ahogy leparkol a háza elé. Meglett a cím, postáztam a levelet, visszafizetett 50.000 Ft-ot a kárra.

7. Ocean Omniscient-nek, aki mindenhez is értett és neki köszönhetem, hogy tökélyre fejlődött a kamu érzékelésem. Amikor egy nehéz nap végén jelezte, hogy 3 nap múlva tud jönni befejezni a munkát, már tudtam, hogy maximum a kocsmában, ha összefutunk még egyszer, de sajnos oda meg nem járok.

8. Keny Nadzson-nak, akit megkértünk, hogy vigyázzon a már lerakott térkőre, ne kenje össze ragasztóval, miközben a lépcsőt burkolja. Szerencsére az egyetlen alkalom volt, hogy nem tudtunk ott lenni, mert el kellett utaznunk, így 2 nap alatt simán tisztára drótkefézhettük utána a térkövet attól a "De főnök hát ez minimális, ami ráment" mennyiségű ragasztótól.

 

Na de komolyan, azért jó emberekkel is találkoztunk, szóval itt a real special thanks to:

1. Conny Contractor-nek, aki nagyjából szervezte a dolgokat és minden hibát kijavítva a szívünkbe lopta magát. Jó, jó még van egy kis szigetelés és csatornabeállítás, amit 1 éve ígér, de ne legyünk telhetetlenek.

2. Alexander Electricnek, aki egyszerűen minden elektromos munkát megcsinált és kész is van, slussz. Ő egy igazi Vezető :)

3. A helyi Material Supplier-nek, aki tényleg mindent időben kihozott.

4. Bandy Carpenternek, aki végül 3. ácsként befejezte a nyári konyhánk tetőszerkezetét!

 és végül very special thanks to azoknak az ismeretlen járókelőknek, akiktől elkértük a telefonjukat, hogy azon hívjuk fel az aktuális dolgozni nem akaró mestert, mert már nekünk nem vette fel a telót 200 hívás után sem. 

 

Vége a special thanks to résznek, a vászon sötét, de hirtelen egy szoba képe dereng elő. Fiatal pár jelenik meg, egy eszméletlen csinos hölgy és egy fanatikusan jóképű úr, a Magyar Álom megtestesítői, személyesen. 

- Szerinted egy hosszúkás szobában keresztben rakják le a laminált padlót? Ráadásul úgy, hogy vágások sem ugyanott vannak minden 2 sorban?

- Nem láttam még ilyet....meg itt púpos is, pedig ki lett egyenlítőzve. Keny Nadzson visszaszedi az biztos!

Egy hatalmas robbanás zaja szakítja meg beszélgetésüket. Méltán nevezhetjük WTF nézésnek, amikor egymásra meredtek.

- Úristen, mi volt ez?

Annyira meglepődtek, hogy nem is tudták eldönteni, hogy szaladjanak a hang irányába, vagy óvatosan közelítsék meg a robbanás helyszínét. Pár pillanat múlva óvatosan elindultak.

A fürdőszobából millió apró üvegszilánk terült ki a folyosóra. Beléptek. Michael Mechanic egy kalapáccsal a kezében állt a zuhanykabin üres kereténél.

- Nem akart bemenni a sarka az üvegnek a keretbe, épp csak megkoccintottam... de nyugi kifizetem, rendelek újat. De még belepróbálom az üveget a másik oldalon is... feltakarítom hagyjátok...

- Jó, csak óvatosan..

A magyar álom pár elindult a bejárati ajtó felé és a második robbanás már annyi arcmozdulatot sem tudott kiváltani belőlük, mint az Expendables című film hőseiből a közvetlenül a hátuk mögött felrobbanó helikopter, miközben lassítva léptek túl Michael Mechanic utolsó emlékezetes alakításán.

 

Ha van sztorid neked is, épp építkezel, tanácstalan vagy, akkor gyere csatlakozz a Házépítők csoportunkhoz, itt igazi lelkitársakra találsz :) 

 

Ha van esetleg olyan ismerősöd, akiknek bemutatnád az építkezés napos oldalát, akkor oszd meg a posztot, hadd lelkesedjenek ők is :)

süti beállítások módosítása