Építkezés: mit tegyünk, ha bejelentkezik az építésfelügyelet helyszíni szemlére?

2019.már.30.

Azt hiszem, sokan megijednek, ha meghallják az ”ellenőrzés” vagy „”szemle” szavakat és sokaknak egyből a NAV jut eszébe ezekről… Nos, építkezőként az építésfelügyelet lesz a ”NAV” és semmivel sem vérszomjasabb ez a folyamat, de jó azért ha rendben tudjuk az építkezésünk körüli dolgainkat, hiszen építtetőként felelősek vagyunk az építkezésért, még akkor is, ha generálkivitelezővel építtetünk.

51778_copy_1_construction08.jpg 

Azt mondják, az építésfelügyelet legalább egyszer az építkezés során, minden építkezésre igyekszik eljutni helyszíni szemlét tartani, ezért jobb, ha ennek tudatában építkezünk. Nézzük milyen formái lehetnek az ellenőrzéseknek:

 

Az építésfelügyeleti ellenőrzés lehetséges módjai

A építésfelügyeleti ellenőrzésekre vonatkozó szabályozásokat a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet tartalmazza.

Az építésfelügyeleti hatóság az építőipari kivitelezési tevékenység folytatásának ellenőrzését

  1. a) szúrópróbaszerűen a helyszínen,
  2. b) a a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 61. § (4) bekezdés szerinti ellenőrzési utasításban foglaltak szerint,
  3. c) távoli eléréssel az elektronikus építési napló alkalmazásban végzi.

 

Helyszíni szemle

  1. január 1-től, ha az építésügyi hatóság helyszíni szemle megtartását rendeli el, az építésügyi hatóság az építési tevékenység helyszínén, annak környezetében vizsgálja a döntés meghozatalának feltételeit, aszerint:
  2. a) hogy a meglévő állapotot rögzítő építészeti-műszaki dokumentáció tartalma a valóságnak megfelel-e,
  3. b) hogy az érintett telken az építési, bontási tevékenység megvalósítható-e, a tevékenységet megkezdték-e és a terveknek megfelelően folytatják-e,
  4. c) hogy az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas állapotban van-e, valamint
  5. d) hogy a megvalósult építmény, építményrész - az engedély nélkül megvalósítható eltérések figyelembevétele mellett - az építési engedélynek és a hozzá tartozó engedélyezési záradékkal ellátott építészeti-műszaki dokumentációnak megfelelően valósult-e meg.

Az építésügyi hatóság a helyszíni szemlén tapasztaltakról feljegyzést vagy jegyzőkönyvet és a helyszínről, annak környezetéről dátummal ellátott fényképfelvételt készít.

 

Hogyan készüljünk fel a helyszíni szemlére?

Ha nem szúrópróbaszerű ellenőrzésről van szó, akkor várhatóan levélben kapunk értesítést az elrendelt helyszíni szemle időpontjáról és arról, hogy mivel kell készülni, mit várnak el az ellenőrök az ellenőrzés során. Most nézzünk meg néhány pontot, amelyet az ellenőrzés valószínűleg érinthet (a teljesség igénye nélkül).

E-napló

Az ellenőrzés során megnézik, hogy az e-napló valóban azt tükrözi, ami valójában a helyszínen zajlik és fordítva is igaz, a helyszínen zajló munkák tükrözik-e az e-naplóban rögzítetteket az előírásoknak megfelelően.

Ha ezen a területen lennének ”elmaradásaink”, érdemes ezeket rendbe tenni. Nézzük mik lehetnek ezen pontok (a teljesség igénye nélkül):

  • legyenek az építkezés szereplői kiosztva, meghívva az adott állapotnak megfelelően
  • legyenek a napi és egyéb jelentések megfelelően dokumentálva
  • legyen minden szerződése feltöltve, elvégzett munka dokumentálva
  • legyenek a megfelelő munkaterületek átadva, visszavéve, naplók lezárva, megnyitva az adott állapotnak megfelelően
  • legyenek a teljesítménynyilatkozatok feltöltve

 

Bejelentési tervdokumentáció

Az ellenőrzés során megnézik, hogy az építkezés/bontás valóban megvalósítható-e a terveknek megfelelően és az adott telken zajló munkafolyamat ennek megfelelően zajlik-e.

 

Szerződések

Kivitelezői, megbízási és tervezési szerződéseket is átnézik az ellenőrök és az esetleges hiányosságokra felhívhatják a figyelmet.

 

Felelősségbiztosítások

Az ellenőrzés, szemle során felülvizsgálhatják a kötelező felelősségbiztosítások meglétét, érvényességét és fedezetét is.

 

Információs tábla az építkezésről

További követelmény minden építkezésen ún. információs tábla elhelyezése jól láthatóan ki az építtető, kivitelező, tervező, mikor lesz kész, stb. Az is szükséges, hogy jól láthatóan el legyen kerítve az építési terület, munkavédelmi szabályok betartása végett is.

 

Mi történik az ellenőrzésen még?

Az ellenőrök fényképeket készítenek és körbemérhetik a házat, távolságokat, elhelyezkedést, vastagságokat stb.

Az építem a házam könyvsorozat első kötete, egy kiváló ár/érték arányú könyv, amely pont abban segít, hogy használható tudást szerezhessünk arról, hogyan készítsük elő családi házunk építését/felújítását. Ne vágjunk bele felkészületlenül az építkezésbe, mert csúnyán pórul járhatunk akár egy építésfelügyeleti ellenőrzés, helyszíni szemle során is.

Az építkezés során további hasznát vehetjük az Építem a házam könyvsorozat további köteteinek!

Még több infó az előkészületekről, tervezésről és építkezés első fázisának teendőiről  egy kiváló ár/érték arányú, kifejezetten építkezőknek írt könyvben, a biztonságosabb és stresszmentesebb építkezés megvalósításának érdekében KATT IDE!
 

Ha szeretnél a 12.000 tagú Házépítők csoportunkhoz csatlakozni: IDE KATTINTS!

süti beállítások módosítása