A harmadik ács meséje

2018.feb.06.

100 lég m3 alatti kis épületekre nem kell engedély, persze ha betartod az építésügyi szabályokat. Mi egy 30 m2 nyári konyhát építettünk miután befejeztük a házunkat. Illetve még mindig építjük. Nem maradt rá sok pénzünk, ezért nem kivitelezősdit játszottunk megint, hanem hívtunk egy egyszerű kőművest, aki 1-2 malteros legénnyel lebetonozott, felfalazott és megcsinálta a betonkoszorút is. Mivel mindenhez is értett, Ő lett az első ács a tetőn.

img_4111_2.jpg 

Első ács: a Mindentudó

Látszógerendás, fózolt hajópadlós a mennyezet a konyhában, ezt pikk-pakk meg is csinálta az első ács egy segédmunkásával. Bár az elején kicsit haragudtam rájuk, mert nem jöttek 2 hétig, de a városból hazafele menet megláttam őket, ahogy egy használt mosógépet tuszkolnak a  kocsijukba és kérdem, hogy "Na mi van?". Bla-bla-bla, meg sem hallgattam, jöttem haza. 

Annyit azért elmondanék magamról, hogy az építkezés alatt kiirtották bennem a tiszteletet az építőipari kivitelezők, mesterek és munkások önmaguk felé. Nem látok bennük már személyeket, csak típusokat, emberfajtákat, akiket a végén csoportosítok is.

Hétvégén bejelentés nélkül jöttek két hét után. Ez sem érdekelt, csináljátok. Inkább a párhuzamosokkal és merőlegesekkel volt csak gond megint. A poén az volt, hogy most megvoltak és én nem hittem el. Ugyanis felrakták a gerendákat, hozzácsavarozták a betonkoszorúból kiálló csavarokhoz és olyan csiricsálé állásúaknak láttam őket. Lemértük és nem voltak azok! A mester persze megsértődött a segédmunkásával együtt, hogy én mit gondolok róluk. Később azért még erre vissza fogok utalni.

Ledeszkázták a plafont és előkészítették a székállásokat a tetőn. Másnap elkezdték a tetőszerkezetet összeszegelni. 7 darab szarufa összeillesztése volt a napi feladat. Már eltelt 5 óra és egyet raktak fel, aminek az egyik oldalon felfeküdt a szára a gerendára, a másikon mellé rakták, így eltérő szöge volt a 2 oldalnak. Amikor szóvá tettem a dolgot, teljesen hülyének néztek, és ez nem tetszett és heves vita alakult ki, ahol nem látta be a mester, hogy ez így nem egy egyenlő szárú háromszög. A családom lenyugtatott: hagyjad olcsón csinálják, csak legyen meg! Nap végére összeszenvedték a 7 szarufát és megegyeztünk, hogy jönnek jövő hét végén.

p1040112.JPGMegígérték, Tamás itt leszünk reggel 7-re, csak hozd a tetőlécet meg a fóliát! Tudtam, hogy nem fognak jönni, éreztem. Az építkezés alatt olyan érzékem is kialakult, hogy már akkor sejtettem, hogy át akarnak baszni, amikor az illetőben még nem döntötte el véglegesen, hogy át fog baszni. (tudom, az átverni szó szebb lett volna, de kérem, ez az építőipar!)

Második ács: a Profi

Hétfőn már kerestem is egy új ácsot a helyi hirdetős újságban. Szerdán már el is jött, felmértük a melót, meg is egyeztünk az árban. Nem alkudoztam, csak legyen meg végre. A meló

- már meglévő tetőgerendázat ellenőrzése és befejezése

- tetőfóliázás, lécezés, cserepezés

- bádogosmunkák elvégzése: szükséges lemezelés

- csatorna felszerelése

- stáblonozás, mennyezeti deszkázás befejezése

Ahogy ígérték jöttek is hétfőn (persze az előző "mester nem jött szombaton). Kijavították az elba.. rontásokat (sajnos az egyenlőszárú háromszög nem lett meg, de ekkor már nem is érdekelt), erősítettek a székállásokon és 2 nap alatt minden gond nélkül leléceztek-fóliáztak. A stáblon 60%-os volt. A cserepezés, bádogos munkák és a csatorna elkészítése a következő hét végére maradt. Így is egyeztünk meg.

A képen látható, hogy a szarufát a gerenda mellé tették, így átlósan kellett stáblonozni. Mindegy, ezen már túltettem magam...

p1040108.JPG

Az említett pontos számok és állapotfelmérésnek még később szerepe lesz.

Azt mondta, hogy 1 nap alatt befejezik, mert jönnek többen. Eddig jól dolgoztak és precízen. Kifizettem 80.000 Ft-ot a 130.000-ből, plusz 16.000 ft anyagköltséget.

Gyorsan eltelt az idő, izgatottan vártam szombat reggel a munkásokat, de nem jöttek. De legalább csörgött telefonon, hogy jövő hét szerdán jönnek. Még ekkor sem jelzett a gyomromban az ideg, ahogy szokott. 

Mivel 3 ács van említve a címben is, már rájöhettél, hogy nem jött szerdán, sem később. Csak hívott, hogy egy hetet csúsznak, de akkor 100%, hogy jönnek. Azután nem vette fel a telefont 3 hétig, csak megkért SMS-ben, ne zaklassam már, jönni fog, pár nap és jelentkezik. Az  utolsó SMS-re a válasza "nem érted, hogy nem tudom megmondani, hogy mikor megyek, más ügyfélnél dolgozom, most őt hagyjam ott, hogy neked befejezzem?"

Na itt elpukkant az agyam. Tudtam, hogy nem jön. De a korábbi eseteknél el tudtam engedni a dolgot és néztem új mestert, de most nem érdekelt a nyári konyha, meg akartam csak fingatni ezt a köcsögöt. (khm, elnézést)

Akkoriban többször láttam a Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Iroda hirdetését a Facebookon, hogy segítenek  a lakossági ügyekben is. Felhívtam őket. Elmondtam a szitut, nincs szerződés, csak szóbeli megállapodás, illetve egy SMS, hogy elismeri a 80.000 Ft átvételét. Mondták, hogy szerények a lehetőségek, de az SMS is valami.

Most azt gondolod, hogy hülye voltam, mert miért nem szerződtem le a nyárikonyhára is papíron. Végül is...

Na mindegy, a tanácsadó iroda azt mondta, hogy megpróbálhatom felszólítani levélben a munkára. Csak írjak bele mindent, az elvégzett munka állapotát, a megegyezést, a pénzt. Ajánljak fel neki lehetőségeket, tehát, ha túlfizettem a munkát, akkor a pénz visszafizetését vagy ha nem, akkor a munka befejezésére szólítsam fel. Tértivevényesen. Ha ez nem hat rá, akkor a Békéltető Testülethez forduljak!

Miután felmértem az elvégzett munka állapotát, ezt a levelet küldtem neki:

FELSZÓLíTÁS

Tisztelt Kö..g Úr,

Tárgy: felszólítás az elvállalt ácsmunka befejezésére

Szóbeli és SMS-ben küldött többszöri egyeztetés után sem tudja megmondani, hogy mikor fejezi be a nálam vállalt ácsmunkát. Az épület fedése, cserepezése nélkül a télen beszivárgó víz miatt szétfagyhat beton és fal egyaránt, nem beszélve a csurgó vízben ázó faanyagok állapotának leromlásáról.

2017.11.02-án felhívtam telefonon az újság hirdetésé alapján és eljött és a Kisvárda Hársfa út 23 alatti házunk mögött található nyárikonyha alábbi munkálatairól 130.000 Ft-ban egyeztünk meg, úgy hogy 2017.11.18-án 100%-ban befejezik a munkát

- a már meglévő tetőgerendázat ellenőrzése és befejezése

- tetőfóliázás, lécezés, cserepezés

- bádogosmunkák elvégzése: szükséges lemezelés

- csatorna felszerelése

- stáblonozás, mennyezeti deszkázás

2017.11.06-2017.11.07 megkezdték a munkát, a már kész gerendázatra elkezdték a tetőfóliát és lécezést rárakni, és a stáblont kb 60%-ra csinálták.

Munka állapota 2017.12.12-én

- a már meglévő tetőgerendázat ellenőrzése és befejezése 100%

- tetőfóliázás, lécezés, 90% -> beázik az épület, tehát nem jól csinálták meg

- cserepezés 0%

- lemezelés 0%

- csatornázás 0%

- stáblonozás 60%

Teljes készültség: 45%

2017.11.07-én kifizettem Önnek 80.000 Ft munkadíjat és 16.000 Ft anyagköltséget. Megállapodtunk, hogy 2017.11.18-án jönnek és befejezik a munkát.

Ön többszöri SMS ígérete alapján sem hajlandó jönni azóta se befejezni az elvállalt munkát, nem hajlandó számlát adni az elvégzett munkáról, így a felelősséget sem vállalja.

Mivel több munkadíj lett kifizetve, mint amennyi munkát elvégeztek és az Önök által elvégzett fóliázás beázott és a csurgó víz miatt a fa megvetemedett, ezzel legalább 25.000 Ft faanyag károsult, ezért felszólítom, hogy fizessen vissza 32.500 Ft munkadíjat (80.000 Ft - 130.000 FTx45%) és 25.000 Ft faanyagot, összesen 57.500 Ft-ot  vagy az elvállalt munkát 2017.12.21-ig fejezze be és a károkat hozza rendbe teljesen!

Amennyiben nem hajlandó egyik opciónak se eleget tenni, akkor követelésemnek jogi, polgári peres úton szerzek érvényt.

Kelt, név, címem

 

A címét viszont sehogy se tudtam kideríteni. Se az újságnál, se más közös ismerősünknél nem kaptam pontos címet, csak a lakótelep egy részét tudták mondani, hogy ott lakik. Végigjártam a lakótelep összes lépcsőházát és természetesen az utolsóban megtaláltam.

 

Egy héttel azután, hogy elküldtem a levelet, csörög a telefon. Az ács hívott, hogy megkapta a levelet és inkább visszafizeti a kért összeget, csak ügyvéd előtt történjen meg az átvétel. És vissza fizette, lezártuk. 

Igen, és nagyon jó érzés volt! Megérte a procedúra.

 

A harmadik ács: a Befejező

Édesanyámat annyira idegesítette, hogy télire úgy maradhat a tető, hogy a saját falujából szervezett egy ácsot. Most azt gondolod, hogy tanultam a 2. ács esetéből és a 3.-kal lepapíroztam mindent, meg garancia, meg biztosítás, meg minden. Nem, nem így tettem. Vele is szóban egyeztem meg. 

Nem érdekel, ez egy nyári konyha, összesen 160.000 Ft ács munkadíjjal. A szerződésnél csak egy dolog erősebb manapság, a pénz. Semmit sem fizetek ki előre, ezt már eldöntöttem a házunk építkezésekor. A nyári konyha építése pedig arra tanított meg ezen felül, hogy ha átvernek, akkor perelni fogok, ha tényleg igazam van.

A harmadik ács hozott bádogost, akik lehajtották a szükséges lemezeket és csatornakészítőt is. Elégedett voltam a munkájával. Ő jött rá, hogy miért éreztem nem párhuzamosnak a gerendákat, amiért össze is vesztem az első áccsal: a falak nem voltak egyenesek, illetve a betonkoszorúban volt 5 cm lejtés. Van az úgy, hogy nem tudom megfogalmazni vagy rájönni, hogy pontosan mi is a hiba, csak látom, hogy valami nem oké. 

 

Érdekes ugye, hogy A harmadik ács meséje a cím, és róla írok a legkevesebbet. Mert az idő, pénz, és a harmadik ács tisztában volt ezzel.

p1040107_1.JPG 

Epilógus

Nem akarok ilyen hú, de bölcs következtetéseket levonni egy nyári konyha építéséből, de a házunk építkezésén szerzett tapasztalatokkal kiegészítve ez a magyar valóság az építőiparban:

- 1/3 kontár

- 1/3 tisztességtelen, aki a jobb pénzű munkáért azonnal otthagyja a befejezetlen, korábbi melóját

- 1/3 tisztességes.

Az elvem pedig továbbra is az, amit nem fizetek ki, azt nem is bánom, ha van szerződés, ha nincs. A költségek és a elvégzendő munka jövőbeli kockázatai, következményei alapján döntök, hogy szerződést kötök-e vagy sem. Persze az adatait mostantól mindenkinek elkérem, hogy ne kelljen kutakodni egy cím után.

 

Epilógus után

Amint látszik, még lesz meló a nyári konyhával, de ez nem érdekel. Én már csak a célt látom a szemem előtt, a napot, amikor végig nyújtózok a verandán, azzal az érzéssel, hogy ezt én most mennyire megérdemlem és koccintás után házi szamócapálinkás koktélomat szürcsölgetem, családom körében (Recept: 2 cent szamócapálinka, 2 cent szamócapálinka, 1 cent szamócapálinka jól összekeverve).

 

Következő építkezős cikkekért, és a hamarosan induló szigetelés cikksorozatért feliratkozni ITT TUDSZ!

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr9713635772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2018.02.06. 19:42:37

Szabad őszintén nyilatkozni? Béna voltál. Rosszul álltál a dologhoz - és persze a szaki is, ennek megfelelően.
Először is, normális ember csak olyan szakit alkalmaz, akiről tud referenciát szerezni. Akinek a munkájáról más felhasználók pozitívan nyilatkoznak.

Jó magam a 2000-es évek elején építkeztem, még az építkezési boom előtt, így akkor is úgy kellett vadászni a mestereket, mint manapság.
És a kivitelezési projekt azzal kezdődött tehát, hogy először elmentünk megszemlélni, hogy egy ismerősnél hogyan alkottak egyes szakértők.
Megszemléltük. Aztán felhívtuk a mestert, ugyan jöjjön el hozzánk is és tegyen ajánlatot. Jött egy igen alkoholista kinézetű, lassú beszédű ember, aki minden mondatát elnyújtotta egy olyan "hááát, nem tudom"-mal. Akármit kérdeztem tőle, megvolt rá a maga dehonesztáló válasza. Szinte semmi sem volt jó neki - se a réz cső, se az 5 rétegű műanyag, se semmi.
Amikor kikísértük az autójához, és megkérdeztem tőle, hogy vállalja-e a víz és gáz szerelést, akkor bólintott, de nem túl meggyőzően.

Meglehetősen bizonytalan voltam benne, hogy jó választás volt-e. De, amikor eljött a nap, hogy nekik dolgozni kellett a házon, hát, mintha tündérek dolgoztak volna. 3 nap alatt kenterbe vágták az összes kért munkát a házon. Hárman. Nem kérdeztek semmit, nem mondtak semmit, csak ott volt a komplett víz- központi fűtés és gáz megcsinálva, abszolút profin, amikor kimentem szemlére. És a számla sem volt magasabb, mint amit ígértek, nem voltak kifogások sem, hogy miért magasabb, ha magasabb. Maradt utánuk másfél méternyi másfeles rézcső és ennyi. Profin terveztek, kiviteleztek, nem volt plusz költség.

Ami az ácsot illeti. A miénkkel én is összevívtam, mert nem akarta olyan szélesre tenni a gerendákat, hogy a megrendelt tetőablakok beférjenek. Ő elküldött a picsába, hogy én miért nem csináltattam kiviteli tervet a tervezővel, ha extra igényeim vannak, én meg elküldtem őt ugyanoda, hogy miért köcsögösködik máfél centin. Aztán hazamentünk, mindenki aludt egy nagyot a nézeteltérésre.

Aztán én arra mentem ki az építkezésre legközelebb, hogy az ács megcsinálta, amit kértem, én meg megköszöntem a munkáját. Kölcsönös tisztelet, vagy mi a fene. Na, onnantól barátok voltunk.

Szóval, nem feltétlenül kell ezt úgy intézni, ahogy te csináltad - én sokat megspóroltam az építkezés során alkalmazkodással, békés hozzáállással. Csak ajánlani tudom.

Ad Dio 2018.02.06. 22:00:34

Összekeverveeeee?!?! A koktélt összeRÁZNI szoktuk!

A szakik meg... szakik... ezilyen...

élhetetlen 2018.02.06. 22:35:26

@Mr. Waszabi: Megsértődsz, ha azt mondom, hogy nem okos voltál, hanem szerencsés? „normális ember csak olyan szakit alkalmaz, akiről tud referenciát szerezni”. Ennyi eszem még nekem is volt, jó barátom társasházában dolgozott a csapat több alkalommal, elégedettek voltak velük. 18 éve volt, lakásvásárlás, felújítás, de úgy nagyon, falakat bontunk, máshova falakat húzunk. Két naponta néztem fel, hogy mi van, a bontás még lement rendben, aztán romlani kezdtek a dolgok. Kiderült, hogy a vállakozó éppen alkalmazotti állást keres, aztán talált is, ott hagyta a 70 éven túli apját dolgozni, egy enyhén fogytékos segéddel. Az, hogy a falak milyenek, nem tűnt fel addig, amig nem jött az öreg azzal, hogy vacak a csempe, nem lehet felrakni rendesen. Arra a falra, amit ő húzott fel. Persze, mert olyan hasas volt a fal, minha öt hónapos terhes lenne. Előről nem kezdem, ahol nagyon látszott, ott leverettem a csempét, szépítettek, a többi azóta is úgy van. A konyhában évek múlva derült ki hogy egy csomó járólap nincs leragasztva. Az öreg lerakta, hogy majd mit ragaszt, a segéd meg ragasztás előtt kifugázta. Ezt a csapatfelbomlást nem láthatta előre a barátom sem.
Más. Még az előző lakás. Festetett a szomszéd, hú, nekem is kéne. Szólt nekik, átjöttek, jó jönnek. Jöttek. Idősödő mester, és a fia. Elkezdték kirángatni a madzagokat a falból, én sikítottam, a szomszédasszony mondta, hogy menjek be dolgozni, ez nem nekem való. Bementem. Este haza, a lakás kifestve (47 nm volt, tehát egy nap), minden a helyén, kitakarítva, egy festékpötty sem volt a padlón. Aztán ez az új lakás, a telefonszám még él, az öreg ugyan visszavonult, de hát a fia tőle tanult, mellette dolgozott, miért ne. Hát lehet, hogy sok mindent megtanult az apjától, de a munkaerkölcsöt nem. A diszperzit frissen felmosható, ha odaszárad kaparhatod, hát kaparhattam. A radiátorokra meg azt mondta a srác, hogy, ha leszerelem, és kiviszem az erkélyre, akkor lefújja. Ja, ha ki tudtam volna vinni, lefújni már én is képes lettem volna.
Kárpitos. Az első bútoromat még a nagyanyjától vettem, családi cég. Három éve a srác, aki továbbvitte az üzletet, még felújította, újra rugózta, áthúzta az ülőgarnitúrámat. Tavaly hívom, kéne egy kanapé. Még benne van a kerületi Kisokosban, még él a honlapja. Sikerül elérnem, jó, majd jön, aztán nem jön. Ismétlés, aztán a harmadik telefon után közölte, hogy neki már semmi kedve bútorokkal foglalkozni, nem jön. Nem könnyű. Ez három eset, amikor azt hittem, tudom, mit csinálok. Hát nem.

maradokapénzemnél 2018.02.07. 08:10:36

@élhetetlen: na ez érdekes, a generációváltást nem is szokták-szoktuk emlegetni, amikor az építőipar minőségéről beszélünk. Pedig ez is benne van, vastagon...

Crip Lee 2018.02.07. 09:14:47

Emiatt saját magam építettem a saját nyári konyhámat. Emiatt van derékszög meg vízszintes:)

Zoltán Matyó Mátyás 2018.03.18. 12:26:30

...manapság a megrendelők szlogenje az, hogy ne horror áron...elég drámai ez a vígjáték míg a megegyezés megszületik...mese és fantasy világban élnek sokan...

#error#404# 2018.03.24. 15:13:09

Csak annyit tennék hozzá, hogy ugyan se egyszerű bejelentéshez, se engedélyhez nem kötött ez az építkezés, de a monolit vasbeton koszorú, mint monolit vasbeton szerkezet miatt tartószerkezeti kiviteli tervre van szükség egy ilyen épületnél is. Illetve még mielőtt mindenki nekilát 100 légm3-es épületeket feldobálni, pontosan nézze meg a hatályos jogszabályokat 312/2012. (XI. 8.) korm. rendelet - 1. melléklet, illetve a helyi építési hatósággal/építész tervezővel konzultáljon bármilyen építési munkálat megkezdése előtt, nehogy egy szigorú építésfelügyeleti büntetéssel kezdődjön/végződjön a mutatvány.

Feltételezem, itt volt kiviteli terv. :-)