8 dolog, amivel százezreket fogsz spórolni a házad alapozásán!

2017.már.28.

Az alapozás anyagköltsége és munkadíja a családi ház teljes költségvetésének 10-15%-a. A tervező által kiszámolt anyagszükséglet akár 20%-kal is több lehet a helytelen kivitelezés miatt. 

img_0064.JPG 

Előszó

A TELJES kivitelezés, és itt a hangsúly a teljes szón van, ilyen széles körben azért nem olyan régen vált divattá. Szerintem a mai harmincasoknál még a szülők elég rendesen kivették a részüket az építkezésből. Fizikailag, munkával és nem csak szervezéssel. Ők is igénybe vettek különféle mestereket, de ahol lehetett kivették a részüket a munkából. Anyagilag ma sem áll jobban szerintem az átlag magyar, mint 30-40 éve. SŐT! Na de ez nem a nosztalgia helye, s ideje. Kezdjük ott, ha valaki most házat szeretne építeni és hozzájutna a 10+10 Millióhoz, azért ne dédelgessen olyan álmokat, hogy teljes kivitelezés mellett megépít majd akár a CSOK minimum 90 m2-es házat is, főleg ha a telekre sincs saját pénze. Aki nem hajlandó időt és utánajárást belefektetni az építkezésébe, annak se ez a cikk, se a HÁZÉPÍTŐK csoport sem segíthet, mivel a megfogható pénz nem az építtetőnél jelentkezik majd, mint megtakarítás, hanem a kivitelezőnél, mint profit. A cikksorozat, aminek ez a cikk a 3. része, azoknak próbál segítséget nyújtani, akik nem szeretnének sopánkodni a házuk megépítése után, hogy túllépték a költségvetésüket 1-2-3- +++ millió forinttal. Tervezz, szervezz, ellenőrizz, alkudj, és ne hagyd magad átverni!

Lássunk egy konkrét példát a ház alapozási és betonozási költségeire egy bruttó 140 m2 ház esetén (azért visszaszámoltak 100 m2-re alapterületre is) 

01.jpg

Az alapozás

Mennyibe kerül az alapozás egy Bº 144 m2 családi háznál? Saját keverés, megéri? Készítettem egy kalkulációt, ami a betonozás költségeit mutatja mind teljes kivitelezés, mind pedig saját munkával. Feltüntettem az óradíjakat is, így össze lehet hasonlítani a sajátoddal, ha már kaptál ajánlatot. Íme:

Alapadatok:

  • 50 cm széles, 80 cm mély sávalap, vasalva
  • sárgával a saját erővel végzett betonkeverés díjait látjátok
  • 3 szint zsalukővel számítva
  • nincs pince
  • 1 szintes épület
  • 0-5 fokos telek

kepkivagas_4.PNG

Az elemzés alapján bátran kijelenthető, hogy 600.000 Ft-ot - 100 m2 ház esetén 430.000 Ft-ot-, lehet spórolni a saját munkaerőnkkel a betonozás és vasmunkák tekintetében. Saját keverés esetén minél nagyobb keverőtérfogatú dobbal ellátott keverőgépet béreljünk, min 200 L, de vannak ennél nagyobbak is. Több gépet is bérelhetünk egyszerre, mert csak a sávalap kiöntése 200 L-es keverő esetén 125 keverést jelent. Illetve hívtunk 3-4 családtagot és barátot segíteni ....

Kézi keverés hátránya, hogy nehezen lehet homogén betont keverni folyamatosan, illetve elhúzodhat a betonozási munka. Lehet szakértőt is bevonni a beton szükséges minőségének előállításához, illetve mintát is lehet venni, az általunk készített betonból, aminek viszont borsos  a bevizsgálási ára. Így akkor éri meg kézileg betont keverni, ha 2000 FT-nál több költséget takarítunk meg köbméterenként, illetve valóban el tudjuk érni az előírt minőséget. Ha ezt nem tudjuk, akkor ne keverjünk kézzel. Továbbá az e-naplóba is fel kell tölteni a munkát!

Természetesen más költségek is felmerülnek az alapozás előkészítésekor és közben is.

kepkivagas222.PNGAz összes alapozási költség munkadíjjal és anyagköltséggel együtt 3.125.000 FT - 100 m2 ház esetén 2.300.000 FT-, Áfával. 

img_9185.jpg

Ehhez a költséghez képest az alábbi okok miatt válhat horrorisztikussá házunk alapjának költsége: 

 

Extra költségek:

  • a sávalaphoz ásott árok nagyobb térfogatú lesz a tervező által előírtnál. Extra költség akár 20.000-150.000 FT
  • több zsalukőréteg kell, mint amit a tervező eredetileg számolt (pl bontás utáni területen nálunk így történt). Extra költség akár 130.000 FT minden egyes plusz zsalukő rétegnél
  • a szerelőbeton alatti talaj tömörítés, majd a sóderágy feltöltés nem éri el a megfelelő magasságot, és ezt betonnal pótolják. Extra költség akár 100.000 FT
  • extra minőségű beton, oda is ahová nem szükséges. Extra költség akár 20.000-100.000 FT
  • szükségesnél szélesebb zsaluzás. Extra költség akár 20.000-100.000 FT
  • nem tendereztettük a beton beszállítókat. Extra költség 500-1.500 FT/m3
  • több betont rendeltek, mint ami kell -> a mixer nem viszi vissza, azt kinyomja a telekre és Te pedig kifizeted. Extra költség akár 20.000 Ft/m3

maxresdefault.jpg

 

Javaslataim:

  • a sávalap ásását végző vállalkozóval egyeztess a szükséges munkaszélességről. Nem mindenkinek van többféle kanala, lehet, hogy neked 50 cm széles alapot írnak ki, és neki csak 60 cm széles kanala van. Máris 20%-kal több beton kell majd!
  • több zsalukő réteg, mint ami elő lett írva? Nálunk sajnos szükséges volt, mert bontott ház helyére építkeztünk és a talajszint 30-40 cm-rel alacsonyabb volt, mint a tervezett. Nem szólt senki, hogy ez mivel jár. Tanulj a hibámból, a megoldás ITT
  • A szerelőbeton alatt tömörített föld, majd erre sóder kerül, amit ismét tömörítenek. Ha ennek szintje nem éri el a lábazat szintjét, akkor a mélyebben fekvő részek betonnal lesznek feltöltve, ide ismét több m3 elmehet a terven felül. Ellenőrizd a teljes feltöltést!
  • a tervezők által előírt betonminőségek elvileg bőven elegendőek. A szerelőbetonba nem kell C25/30 osztályút tenni, ahogy az aljzatba sem. 
  • Zsaluzás a sávalap készítésekor: amennyiben a sávalap széle beomlott, mindenképp érdemes bezsaluzni, mert nagy mennyiségű betont tud elnyelni ezen omlások feltöltése. Mi így kb. 4 köbméter betont spóroltunk
  • A mixerbeton kb 25 km-es körzeten belül biztonsággal szállítható. Szóval igenis kérjünk ezen körzetünkön belül minden betonkeverőtől ajánlatot. 500-1500 Ft/m3 a lehetséges árkülönbözet a beszállítóknál. Így 60m3 számolva 30.000 -90.000 Ft marad nálad
  • Anyagszükséglet számítás: a sávalap talán a legkevésbé egzakt alakzat az alapfajták közül a gyakorlatban. Ne rendeld meg az összes betont egyszerre. Úgyis látszik, ahogy folyamatosan töltitek fel az alapot, hogy végül mennyi kell. Ne legyél rest: mérj és számold ki Te is, hogy mennyi betont hozzon az utolsó tank mixer. Ne ülj fel, ha valaki szemre azt mondja, hogy még 5 m3 kell! Az lehet 3 és 7 is. 

 

Remélem segíteni tudtam a fentiekkel.

További tippek és személyes tapasztalatok a Házépítők csoportban. KATT IDE a CSATLAKOZÁSÉRT!

 

A fő csoportunk, ahol 7.500 tag segít aktívan a kérdező tagoknak, a Házépítők csoport. Ide mindenképp csatlakozz, mert az építkezés és felújítás minden fázisára hatalmas tapasztalat-közösséget hoztunk létre.

 

A megyei csoportokat azért hoztam létre, hogy egyszerűbben találj kivitelezőt, vagy éppen ügyfelet. Nagyobb eséllyel tudsz véleményt kapni az egyes építőipari vállalkozókról. Hívd meg építkező/felújító ismerőseidet és olyan vállalkozókat, akiket szívesen látnál a csoportban! Köszönjük, hogy ezzel támogatod a többi tagot! :)

 

Itt tudsz csatlakozni a fő és megyei csoportok nevére kattintva!

 

Házépítők főcsoport

 

Bács-Kiskun megye

Baranya megye

Békés megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Csongrád megye

Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye

Hajdú-Bihar megye

Heves megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Komárom-Esztergom megye

Nógrád megye

Pest megye

Somogy megye

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

 

A bejegyzés trackback címe:

https://maradokapenzemnel.blog.hu/api/trackback/id/tr8512173534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.