Mégsem olyan ingyenes a közműbekötés!

2017.okt.04.

Július elsejétől díjmentes a közműcsatlakozás a lakosságnak és kis- és középvállalkozásoknak. Ja, majdnem!

20120425-intelligens-meroorak-egy-villanyszerelo-meroorat3.jpg

Ennek a körnek mérsékli vagy teljesen díjmentessé teszi a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat. Az ügyintézés határideje is csökken. Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára azt mondta, egy átlagos méretű családi háznál, üzlethelyiségnél egy család 450 ezer és 1,9 millió forint közötti összeget takaríthat meg, egy kkv pedig akár 2,8 millió forintot is.

A díjmentesség három szektorra vonatkozik, meghatározott fogyasztásig.

A gáz, a villany, az ivó- és szennyvíz bekötésénél a kedvezmény nemcsak új építésű ingatlanokra érvényesíthető, hanem a lakóingatlan, üzlethelyiség átalakításakor is igénybe vehető. Ezzel a családok újabb jelentős segítséget kapnak az otthonteremtéshez, és a hatályba lépő intézkedések javítják a hazai kkv szektor versenyképességét is – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Bartal Tamás azt mondta, díjmentessé válik a legfeljebb óránként 4 köbméter és a legfeljebb 32 amper névleges teljesítményű fogyasztásmérők beszerelése, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. Ezek egy nagyobb lakás, egy átlagos méretű családi ház, illetve egy átlagos méretű üzlethelyiség ellátásához elegendőek.

Nemcsak a csatlakozási alapdíjakat és a fogyasztásmérő díját engedik el. A gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építi ki. Ez teljesen új szabály. A villanyszektorban az eddigi kétszeresére emelkedik az az elosztói vezetékhossz, amit az elosztó társaság ingyen biztosít.

A víziközmű-szektorban a közműfejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztóknak eddig sem kellett fizetniük, a díjmentesség július 1-jétől a kis- és középvállalkozásokra is kiterjed és csökkennek a gázszektorban is a különdíjas szolgáltatások költségei. A kormány a hatósági helyett a szolgáltatói szemléletet és hozzáállást szeretné erősíteni a közműcégeknél.

Július 1-jétől a fogyasztók jogorvoslatért fordulhatnak a műszaki-biztonsági hatósághoz, ha az elosztó társaság elutasítja közműkiviteli tervüket. Jogorvoslattal lehet élni akkor is, ha az elosztó elutasítja a terv szerint kivitelezett közmű átvételét. Ezek a jogorvoslati eljárások díjmentessé válnak.

A jogszabály mindössze a szolgáltató által végzett munkát, valamint a bekötési vízmérőórát teszi ingyenessé a megrendelőnek, akit ezen kívül számos kiadás terhelhet: tervezési díj, engedélyezés, a földmérő díja, a vízóra akna díja, munkadíj, szerelvények költsége.

 

További tippek a Házépítők csoportban! Több mint ezren osztjuk meg egymással tapasztalatainkat és beszéljük meg a problémákat építkezésről, lakberendezésről! KATT IDE!

 

süti beállítások módosítása